9. fejezet

 Következő rész!
 Jó olvasást!                

Sophie Peazer szemszöge:


   Egy nap múlva megrendezésre kerül a Szülők-Nevelők bálja. A King's College főbejárata, a folyosók, és a torna terem, ki van mázolva. Krepp papírokkal, girlandokkal, és kék, illetve zöld lampionokkal.  A vaskaputól kitaposott kis ösvény, széleit, még nem égő máglyákkal tűzdelték körül.  Friss virág illat lengte be a torna termet, liliom, és rózsa. Meg egy fura nevű amit nem ismerek.
  Csütörtök délután van, én pedig egy ruha szalon, kényelmes kanapéján ülök, míg Őkelme Perrie Edwards, ruha próbát tart.  Nem tudta, eldönteni, hogy a kék, vagy a pirosas-rózsaszín ruha legyen a megfelelő. Hisz' a ruhához illő cipőt kell húznia. A cipő megvan, de a hozzá illő ruha még nincs.
- Nem tudom, Soph! A piros jobban áll! - nyavalyog.
- A kéket vedd meg. Ha lehet akkor gyorsan, kellemetlenül érzem itt magam.
- Miért? - kérdezi.
- Perrie, ez a hely itt méregdrága. Nekem pedig egy vasam sincs. Életembe nem láttam még ilyen ruha boltot, ahol ezreket kérnek, csak a kölcsönzésért.
- Hol veszed te a ruháidat? - lép ki a fülkéből, kezében a kék ruhával.
- Turkálókban. Olcsók, és jók.
- Szar helyek! - ránt vállat. Jézusom, mint Harry.
  Míg a szőkeség kifizeti a a méreg drága álom ruhát, addig én ön marcangolom magamat. Hisz' megfogadtam magamnak, hogy nem fogok gondolni Harryre. Még a kócosan göndörödő hajára sem, és a lopott smaragdokra a szemei helyén. Jézusom, megint rá gondolok! Hagyd abba Spohie!!
- Oh, és a Hölgy elvinné a Bátyám öltönyét!
  Perrie, belecsípett a derekamba, hogy figyeljek oda. Kérdőn felhúztam a jobb szemöldököm, és haragosan vontam kérdőre.
- Egy pillanat, és hozom.
- Nem viszem el neki, az öltönyét!
- Pedig de! - makacskodott.
- Perrie! Nem!
- De!
- Nem!
- Itt is lenne!
  A hízelgően vigyorgó eladó lány, a kezembe nyomta a frissen mosott, és frissen kiigazított öltönyt. Ami egy fekete zakóból, hozzá illő nadrágból, egy fekete mellényből, és egy fehér ingből állt. Az eszembe, csakis az a gondolat kúszott be, hogy nem sokára Harry illata esz. Az a tömény, dögös parfüm.
- Inkább menjünk! - dünnyögöm.
- Oh, édesem, a Bátyám épp a szobájában van! Felvinnéd, neki ha oda érünk?
- Kapd be! - vágok vissza.
  Mielőtt gondolkodnék, megint rosszkor ejtem ki a szavakat. Ajkaimra csapva, kikerekedett szemekkel bámulok a mellettem haladó szőkeségre.
- Sajnálom! Én nem, i-izé nem akartam ilyet mondani! - szabadkozom.
- Kapd be te is! - húzott magához - De azét vidd be az öltönyt!
  Duzzogva szálltam be a fekete, kis kocsiba, míg a drága öltöny  gyűrötten pihent az ölemben.  Nem akartam, találkozni Harryvel, próbáltam Őt, megint napokig kerülni.
  A férfi kollégiumi épületbe való belépés, elég komplikált volt. Hisz' a két épület nem koedukált. Lány nem mehet a fiú épületbe, és fiú sem mehet a lány épületbe. Ez így korrekt. Öt perce, ha nem több ideje civakodtam a Portással, hogy csak ezt az öltönyt akarom beadni és megyek.
- A hölgy velem van! - simította hatalmas kezét a derekamra.
- Beviszed, és sipirc! - dörrent rám.
- Beviszi , és marad egy ideig! - feleli a kócos, majd a lépcső felé terel.
   Jobb tenyere még mindig a derekamon pihen, így alkalma nyílik közelebb húzni magához. Forró lehelete a nyakamat cirógatja, míg pillanatok múlva ajkait a bőrömnek nyomná. Bizsergés fut végig rajtam, és azt kívánom érintsen meg mindenhol, csak ne hagyja abba. Közel akartam simulni hozzá, látni akartam a csupasz mellkasát. Ami tele van fekete tetoválásokkal, mint a karjai.
- Köszönöm! - morogta.
- M-mit?
- Hogy elhoztad a holmimat.
  Ajkai még mindig a nyakamat ostromolják. Most már mindkét karja a derekamra simul, és teljesen magához nyom. Érzem bódító illatát, amit az öltönyre fog fújni, mielőtt elindul. Remegés fut végig rajtam, mikor tenyereit a felsőm alá vezeti.
- Amióta elrohantál, azóta kíváncsi vagyok, milyen melltartó van rajtad. - morog a fülembe.
- N-nem fogom e-elmondani. - dadogok.
- Nem is kell. Majd megnézem.
- Ne! - sikítok fel.
- Ss, nyugi, Angyalom. Nem érek hozzád, csak ha akarod.
- Engedj! - szűrtem a fogai  közül.
- Könyörögni fogsz, hogy érintselek meg.
  Már most könyörgök.
- Had mondjak valamit. Én pedig azért könyörgök, hogy hadd érintselek.
  Egy forró csíkot húz meleg nyelvével a nyakamon, amitől megrogynak a térdeim. Kajai közé dőlök, neki a mellkasának, és csak zuhanok. Zuhanva hagyom, hogy ledöntsön az ágyra, és rám dőljön.
 - Sose akartam megcsókolni ennyire egy lányt sem, mint most téged!
- M-meg akarsz csók-kkolni? - suttogom.
- Mindenhol. - feleli.
- Sehol ne csókolgass.
- Tudom, hogy akarod!
- Igen, azt akarom, hogy szállj le rólam!
- Na! Csak egy pici puszit!
- Nem! - rugdosom, hogy leszálljon rólam.
- Ígérem a nyelvemet se fogom használni.
- Mit, akars....
  Mielőtt befejezhetném a felháborodott tiltakozásom, ajkait az enyémnek nyomta. Nem mozdultunk, én feküdtem az ágyán, Ő pedig rajtam, miközben ajkaink össze simultak. Puhák voltak, húsosak, és tűz forrók. Kezeim  akaratomon kívül kúsztak kócos hajába, és húztam közelebb magamhoz. Éreztem, amint elvigyorodik, de nem szól semmit. Ehelyett elmélyíti a csókot. Nyelve mégis bekúszik a számba, - pedig azt mondta nem ér hozzám a nyelvével -, táncra hívva az enyémet. Tenyerei lesimulnak a bordáimra, onnan pedig a felsőm alá. Bőr ér a bőrhöz. Ujjai a melltartóm korcához érnek, de onnan nem mozdulnak.
 - Istenem! Kibaszott, puha vagy!
- Fogd be! - rivallok rá.
- Oké!
   Mondja, és tovább csókol. Most úgy, hogy nem ellenkezem. Sosem csókoltam meg senkit. Főleg nem egy fiút, aki iránt lágy érzelmeket érzek. Bal kezemet a hátára  vezetem, le a derekára. Tenyeremet belebújtatom a felsője alá. Érzem a meleg bőrét a bőröm alatt.
- Nem bírom!
- Mhhm.
- Sophie! - búgja a nyakamba.
- Oh, Harry! - fúltam el.
  Lehúztam róla a felsőjét, és csak csodáltam azt a fene nagy pillangót a hasán. Mutat ujjamat végig húztam rajta, érintésem nyomán megborzongott. Ujjamat felvittem a madaraihoz, és azokon és végig húztam.
- Mh, simogass még. Ez nagyon jó! - hunyta le félig a szemeit.
- Sok tetkód van.
- Tudom. Birizgáld a hajamat is! - nyammogta ajkaimra.
   Újra és újra csókoltuk a másikat, egyszerűen akartam az ajkait az ajkaimon. Lehúzta a felsőmet, és nagyra nyílt szemekkel nézte az egyszerű, virág mintás melltartómat. Szét nyitotta a lábaimat - amik szégyentelen ül nyíltak szét -, hogy akadály nélkül nyomódhasson nekem. Szenvtelenül nyomta nekem az ágyékát, éreztem a keménységét, ahogyan nekem feszült. Póló nélkül feküdtünk az ágyon,  és csak csókolóztunk.
 - Azt hiszem mennem kellene!
- Ne!
- Harry, lassan bezárják  az épületeket. Nem akarok kinn maradni! - felelem rosszallóan.
  A percekig tartó csókolózás után, fejét a melleimre hajtotta. A haját birizgáltam, míg Ő hümmögött az érintésem alatt.
- Nem baj! Velem aludhatsz.
- Sajnálom, de nem lehet.
- Nem szeretnéd? - kérdezi.
- É-én, azt hiszem i-igen. De ennek a csóknak sem szabadott volna megtörténnie!
- A sok közül melyik csókra gondolsz, az elmúlt negyed órából?
- Ne viccelődj! - rántok meg egy nagyon göndör loknit - Most már tényleg mennem kell.
- Holnap ott leszel a bálban?
- Igen, a Nevelő szüleimmel.
- Táncolsz majd velem?
- Talán! - felelem és felhúzom a felsőmet.
- Bemutatsz a szüleidnek?
- Ők a Nevelő szüleim, de igen. Ha szeretnéd, akkor bemutatlak.
- Hogy akarsz bemutatni? A Bunkó srácként, vagy mint a vele smároltam srácként.
- A smároltam a bunkó sráccalt, választom.
  Csókot lehelt ajkaimra, mielőtt kiléptem az ajtón. Már a folyosó végén jártam, mikor utánam kiabált.
- Sophie!
- Igen? - fordultam vissza elpirulva.
- Most ne kerülj el napokig jó!
- Oké. - mondom halkan , de vigyorából, tudom, hogy értette.
  Felpörögve rohanok le a lépcsőn, át az udvaron, be a lány kollégiumi épületbe. Mielőtt a lépcsőre ugranék fel siettem be, neki ütközök egy széles mellkasnak. Félve nézek fel, a felnőtt férfira, akinek kedves arca van. Ajkait sűrű borosta öleli körül, szinte már szakálla van. Lehet ő lesz a Mikulás, a karácsonyi showban.
- E-elnézést! - dadogom.
- Semmi gond! - simít végig a karomon.
- Sophie Peazer vagyok! - mutatkozom be, kissé illetlenül.
- Liam. Liam Payne! - lép el tőlem - Egyébként az iskola psihológusa vagyok.
   Liam? Payne? Mint a vér szerinti anyám Liam Payneje?