6. fejezet

  Hatodik fejezet!
  Jó olvasást!            

                         

Sophie Peazer szemszöge:


   A hétvégém, eléggé unalmasan telt. A fejemben cikázó gondolatoktól lassan megőrültem. Harry hangja a fülemben csengett, ahogyan az apjával vitatkozott.

 "- Mi a franc folyik itt!
   Harry hangja dühösen dörrent mögöttem. Épp az apjával fogtam kezet, míg hallottam felém közeledni, dühösen csattogó lépteit. Éreztem forró leheletét, amint megáll mögöttem, és kérdőn, dühvel a szemeiben mered az apjára.
- Harry! Épp téged kerestelek! - biccent az idősebbik Styles.
- Megtaláltál! - dünnyög - De még mindig kérdezem, hogy mi a francot keres itt?
- Vigyázz a szádra fiatal ember! Ne beszélj ilyen hangnemben egy hölgy előtt!
  Éreztem, ahogyan a csöndben hallgató Zayn a derekamra simítja a tenyerét és elhúz onnan. Harry szemei villámként csapnak le, a rám simuló tenyérre. Próbálom felvenni a szemkontaktus, de túl dühös, hogy a szemeimbe nézzen.
- Mr. Styles, Sophie és én épp indulni készültünk!
- Semmi gond Zayn. Örvendtem a találkozásnak Miss Peazer! - int nekem.
  Miközben épp elhagyjuk az apa-fia civakodás területét még hallom, ahogyan a fiatalabb Styles, dühösen, mocskos szavakkal kérőre vonja az apját"

   Ezek a hangos,  mondatok cikáztak a fejemben, és az sem segített, hogy egy borzalmas munka lehetőség is elém tárult. Egy idős bácsit kellett volna gondozni, de a fia túl szemtelen volt. Így könyörögve kértem a Nevelő szüleimet, hogy menjünk el innen.


   Lassan lépdeltem ki a King's College épületéből, hétfő reggel.. A kék egyen sálamat az ajkaim elé húztam. A szél süvítő hanggal suttogott el a fülem mellett.
- Korán kelő vagy! - jött egy hang mellőlem.
   Harry rekedt hangja, másodpercekig a fülemben csengett. Szemeim megdöbbenve félve néztem fel rá. Haja feltúrva pihent a feje tetején, zöld smaragdjai már-már világítottak. Telt ajkai fél mosolyra hasadtak. Kezei a far zsebeibe csúsztatta, testét, fekete cső farmer, és hófehér póló fedte. Csak egyszer láttam az iskolai talárban, akkor is az év nyitón. Jobb fülében szintén egy, kerek alakú, fekete fül tágító pihent. Bal karján apró mintázatú tetoválások sűrűsége takarta, nap barnított bőrét.  Fejemet lehajtva a sálamba rejtettem, vörösre pirult arcomat. Halk kuncogás hagyta el ajkait, majd lépteit hozzám igazította. Még mindig nem néztem fel, valahogy csak azt akartam, hogy ne szóljon hozzám.
- Szótlan vagy!
- Nincs sok kedvem veled cseverészni. - ismertem be.
  Nem néztem rá. Vakami oknál fogva, valahogy képtelen voltam rá. Mégis legbelül, órákig néznék azokat az érdekes vonásokat. A pénteki, apa fia afférukra gondolva, elkapott a hidegrázás.  És valamilyen oknál fogva képtelen vagyok felfogni, hogy miért gondolok rá.
- Meghívhatlak egy kávéra?
- Már kóstoltam a büfés kávét. Nincs jó íze! - vágtam grimaszba az arcom - Ezért köszönöm de nem!
- Tudom, hogy szar az itteni kaja. De te nem vagy angol!
- Ez, hogy jön most ide?
  Vállat vonva megragadta a kezemet. Hosszú ujjai, melyeken ódivatú gyűrk voltak, gyengéd erősséggel tapadtak a bőrömhöz. Épp tiltakozni akartam kérni, hogy engedjen el. De mielőtt kinyithattam volna a számat, megtorpant. Testemmel az Ő testéhez nyomódott. Az első gondoltomaz volz, hogy Ő izmos, és erőrsebb mint én. Bódító illata az orromba szállt. A térdeim megremegtek, tőle, a közelségétől.
- Oké mehetünk!
- É- én nem mehetek! - dadogtam felháborodva.
- Miért?
- Mert mondjuk órám van! Ami most, két perc múlva kezdődik!
- Hát édes, most lógni fogsz. - nevetett.
  Kitágult szemekkel figyeltem, ahogyan egy nagy autó felé ráncigál. Próbáltam megtorpanni, de a kíváncsiságom legyőzött, így követtem Őt. Meglepődtem mikor elém lépett, és kinyitotta a kocsi ajtót
- Ne várd aszt, hogy beszálljak!
- Oh, anyám, miért vagy ilyen makacs?
- Nem igaz! Nem vagyok makacs!
- De mint egy öszvér! Na gyerünk Milady szálljbe!
  Összehúztam a szemeimet, de beszálltam.. Nocsak tud udvarias is lenni. De mikor beszálltam ,és durván becsapta a kocsi ajtót, szitokszavakkal vonult a kormány felőli oldalra. És akkor jöttem rá, hogy Ő nem tud kedves lenni, sem udvarias.  Mikor elindította a kocsit, nekem is be kellett vallanom, hogy szükségem van a kávémra. És fennáll a lehetőség, hogy sokkal finomabbat fogok inni. Még ha a finom kávé, büntetése, hogy ellógom az első órámat.
- Ittál már angol kávét?
- Van külömbség az Amrikai és az Angol között?
- Fogalmam sincs. - rázza a fejét.
- Bosszantó vagy!
- Szűz vagy még?
  Félre nyeltem a kérdése hallatán.
- Mi van? - a hangom olyan mintha sikítanék, és bőgnék egyszerre.
- Azt kérdeztem szűz vagy!
  A szemeimben düh csillant iránta, és nehezen fogtam vissza magam. Sose kérdezett tőlem senki, ilyen kérdést. Kivéve a Nevelő szüleim, de ők cak "felkészítési" órát tartottak. Elég bénán.
- Meg van a jogom, hogy ne válaszoljak a mocskos kérdésedre!
- Szóval szűz vagy.
- Semmi jogod, nincs beleszólni a magán életembe! - ütök egyet a vállába.
- Auch. És édes ha tudni akarod, én már nem vagyok szűz! - kacsint rám.
- Ha kávézni viszel egy lányt, mindig a " Szűz vagy még" dumádat használod?
- Sajnálom.
- Sajnálhatod is. Megbántottad a beszületemet. - háborogtam.
- Ezt nem sajnálom, tényleg tudni akarta, hogy szűz vagy e. Viszont a péntekit azt sajnálom. Sosem akartam, hogy találkozz az apámmal.  - az ujjaival szorosabban markolta a kormányt.
- Oh. Hát, i-izé.... - dadogtam.
- Megjöttünk!
  Se szó se beszéd kiszállt és elindult a szemközti oldalra, ahol egy Sturbucks kévézó volt.  Kizálltam és kelletlenül követtem Őt. Most mintha csak egy pillanat alatt, eltűnt a kedves udvarias éne. Ki se nyitotta az ajtót, csak belépett és azt várta, hogy követem. Beálltunk a sora, és míg a pulthoz nem léptünk, Ő addig morgolódott.
- Mit morogsz?
- Semmit. Mit kérsz?
- Semmit, nincs nálam pénz. - hajtom le a fejem.
- Akkor majd én rendelek. - szögezte le.
- Mit adhatok? - nézett a szemembe a pultos fiú.
- Oh, é-én, i-izé....
- Egy Jeges Latte, egy Fahéjas Shake, és két csokis fánk.
  Harry hangja, erősen csattant, és nem tudtam mit tenni, csak egy lépéssel arrébb húzóni tőle. Megijedtem, hisz olyan hangon beszélt, mint tegnap az apjával.
- Igen, itt fogysztjuk!
- Perrie  a húgod? - kérdezem hirtelen.
- Igen. - mindig tömör válaszok remek.
  Jobb keze a derekamra simult, és a legeldugottabb asztalhoz vezetett. Éreztem a taszítást, ahogyan azt akarja, hogy mellette foglaljak helyet. Megszegve a kérését, a szemközti székben foglaltam helyet. Ő mit sem törődve velem, mellém húzva a széket leült.  Bal kezét a combom belsejére vezette. Meleg ujjainak érintésére, szorosan összezártam a lábaimt, így ujjai ott ragadtak. Könnyedén lejjebb csúszott a székben, ásított egyet, de az ujjait még minig a combjaim közt pihentette. Kezdtem zavartan érezni magam.
- A kért italok, és a két fánk! - lépett hozzánk a pincér.
  Kedvesen rámosolyogtam, mire a mellettem ülő fiú rámorgott. A pincér srác, fülét farkát behúzva eliszkolt. Épp a fahéjas Shakemet fixíroztam, majd szrevettem, hogy apincér egy számsort írta a poharamra. Te jó Ég! Ez megadta a telefonszámát?
- Mindenkivel ilyan tuskó vagy?
- Kell neked flörtölni a pincérrel? - szólaltunk meg egyszerre.
- Nem flörtöltem! - védtem magam.
- Arhg, Sophie meg kell taulnod, hogy nem csinálhatod ezt mindenkivel!
- Nem csinálok senkivel semmit! - szemeztem az egyik fánkal.
- Dehogy is nem! Kedves vagy velük! Mosolyogsz rájuk, ők pedig a bűvkörödbe esnek.
- Nincs bűvköröm!
- Sophie a legtöbb srác aki rád néz, csak meg akar dugni. - mondta ki a végszót.
- T-te is? - suttogom.
- Igen. - harap a fülembe.