Harry Styles szemszöge:
Kezeimet a derekára simítottam, ujjaim hegye lágyan érintette sima puha bőrét. Arcomat a nyakába fúrtam, meleg leheletem csiklandozta a bőrét. Ágyékomat a fenekének nyomtam. Had érezze mennyire felizgatott. Teste megmerevedett, duzzadt ajkai elnyíltak. Szemeiben kiismerhetetlen érzések vonaglottak. Ajkaimra mosoly húzódott.
Kezei megremegtek ahogyan lesöpörte magáról a kezeimet. Arcán halvány pírt véltem felfedezni, de ez a meglepően édes arckép eltűnt előlem. A düh keménysége égett a szemeiben. Megbotránkozva a keserű döbbenettől. Barna szemeit az enyémbe fúrta majd ajkait szólásra nyitotta. De nem szólalt meg. Pár percig csak néztük egymást. Szemeimmel felfedeztem csodás arcvonásait. Duzzadt ajkait kissé megrágcsálta, ezért sötétebb rózsaszínben pompáztak. Arca halvány pírban úszott, szemei hatalmasra nyíltak. Hófehér bőre körbeölelte az arcát.
Bal keze hirtelen mozdult szemeimmel már nem tudtam tovább követni. Eltűnt a látó teremből. Kecses kis vékony ujjait a körém fonta majd erősen rámarkolt. A testemben az izgalom keveredett a fájdalommal. Szemeim homályosak lettek, ajkaim elnyíltak. De ujjai minden felé tett mozdulatomnál erősebben szorított. Combjaimat össze akartam zárni de képtelen voltam rá. A vágy mely már fokozódott a testemben most még nagyobbra nőt. "Büszkeségem" így is merev állapotba jutott mikor ráébredtem milyen izgató, hogy ez a vad idegen lány a tökömet szorongatja. Ujjai megremegtek de erősen tartott, a fájdalom néha szétterült a testemben.
- Most jól figyelj rám. Csak egyszer mondom el. Nem vagyok az olcsó kis fruskáid listáján az egyik. Nem fogod a nevemet strigulaként áthúzni. És ne merj hozzám érni. Azt hiszed mindent megtehetsz? Ki vagy te? Csinos mosoly, és gazdag szülők? Ezzel nem érsz el semmit. Nem fenyegetlek, de ha hozzám mersz érni vagy csak hozzám szólni, az ujjaim erősebbek is tudnak lenni. Remélem érthető voltam. Ugye? - vágta nekem a szavakat.
Hangja lágy baritonként ölelt körbe. Ajkai izzó remegésétől tudtam, Ő nem ilyen. Barna haja meglibbent a szélben, ezzel felfedve íves nyakát. Mhh, szívesen kiszívnám, gyönyörű piros folt éktelenkedne halovány bőrén. Mikor elengedett és lassan remegő lábakkal elsétált akkor jöttem rá mit is mondott. Talán az előző tetteim nem voltak valami fényesek, de ez az igen csinos kis némber nem ismer engem. A lábaimat össze szorítva a késői fájdalommal szenvedve kissé összerogytam.
- Hazz akadj le róla. - int nekem Perrie majd Ő is elsétált.
Zayn nagy vigyorral az arcán indul meg a többi diák felé. Én az imént történtek után kihagyom az órákat és a menzára megyek. Tök üres. Ajkaim közül egy sóhaj szökik ki. Csak azon a lányon jár az eszem. Megszorongathatna még egyszer. Nem bánnám. Órák óta ülhettem itt egy banánt, talán többet mint egy, eszegetve. A menza ajtaja kivágódott majd fekete hajú haverom lépett be.
- Sophie Peazer.
- Ki?
- Ahj Hazz a lány aki megszorongatott. Épp a kémia laborba megy.
Fejemet felkaptam, ma nekem is van kémia továbbképzésem. Lábaim automatikusan szaladtak. Előbb kell beérnem oda mint ő. A mellkasom gyorsan emelkedett, szaporán vettem a levegőt. Fújtattam, de a lábaimat egyre gyorsabban szedtem, pontosan egymás után. Az ajtót kitárva kerülgettem az unottan sétálgató diákokat. Voltak lányok akik utánam néztek, és ha én sem rohannék, ezer százalék, hogy visszanézek. Arcom kipirult, mikor beestem a terembe. Minden szem pár rám szegeződött. Fejemet felemelve indultam meg az egyetlen üres padhoz. Kevés tartott vissza attól, hogy felugorva egy "éljen" rikkantás hagyja el a számat. Előbb ide értem mint Ő.
- Mr. Styes, csak nem betért az órámra? Mondanám, hogy hiányzott, de....- puffogott vidáman, gúnnyal a hangjában. Utálom a kémia tanárt.
A vállam felett intettem egyet. Mikor a táskámból kiemeltem egy füzetet, óramű pontossággal nyílt az ajtó és a félénk lány belépett. Arca falfehér lett amint mindenki Őt nézte. Pír kúszott arcára mikor felém kapta a tekintetét. Ó, szívem én is vártalak. Kéken villogó talárja kiemelte bámulatos alakját. Hosszú haja és szemet kápráztató arca nagyon hasonlított apám új barátnőjére. Igaz neki, hófehérebb a bőre.
- Miss Peazer, foglaljon helyet Mr. Styles mellett.
Mellém fog ülni, ez az amire vágytam. Mikor az eper illatú idegen lány leült mellém, észre vettem a jelentkezési papírt a könyvei tetején. A szülei és az ő neve nem egyezett. Érdeklődve akartam többet megtudni róla bár kétlem, hogy valamit is elárulna nekem. Kezei aprók voltak ,és remegtek mint a kocsonya. Istenem mit tudna velük művelni. Főleg a duzzadt telt ajkaival. Meglepetten morrantam fel, mikor a székét a pad széléhez vonta. Igazán nem tetszett ez nekem. A magasított szék lábát megfogva nagyon, igazán nagyon közel vontam magamhoz. Vékony kis karja nekem feszült, bőrének selymességét, még a laza ingemen keresztül is éreztem. Puha volt és kívánatos. Jobb kezével egy tollat markolász ott, úgy fogta mintha bántani akarna vele, ha hozzá érek. Szemeiben tükrözni láttam, hogy közel sem olyan mint amilyen a szünetben volt.
- Örömmel mondanám, hogy szorongass meg még egyszer. - suttogtam a fülébe - Ha gyengédebb lennél talán élvezném is. -ajkamba harapva kacsintottam.
Az óra további részében szorgalmasan jegyzetelt, nem nézett felém. Szemeit idegesen hunyta le mikor jobb kezemmel a hátán szántottam végig. Tükör sima bőre fehérlett, halvány piros ajkai elváltak egymástól, valamire igen nagyon koncentrált. A füzete bal sarkába egy erősen vésett szívecske bontakozott ki. Közeledésem, hogy hozzám szóljon, vagy csak véletlen érjen hozzám, a szünetet jelző csengő szakította félbe. Pakkját össze pakolva rohamos sebességgel indult meg kifelé. Rácsapva az asztalra, dühömben csak szitkozódni tudtam.
Sophie Peazer szemszöge:
Remegő térdekkel léptem ki a kémia teremből. A számomra még ismeretlen göndör hajú fiú, túlságosan is megbotránkoztató perceket nyújtott nekem. Testének közelsége elképzelhetetlen gondolatokkal zúdítottak a porba. Senki sem ért még, hozzám így. Vagy undorral, vagy a meggyalázás észrevehetően duzzadó szándékával. De a végén mindig én maradtam, az aki szenvedett.
- Sophie! Sophie Peazer! - kiáltották a nevem.
Zayn, megbotránkoztatóan kedvesen félelmetes alakja kullogott mellém. Szemeiben - számomra - felismerhetetlen csillogás vívódott, a látni akarással. Jobb kezében egy szál vörösen izzó virág pihent, ha jól láttam rózsa volt. Mesés gondolatok keringtek a fejemben. Talán meg akarja lepni Perrie. Tudomásom szerint egy pár. Bazsalyogva figyeltem az ügyetlen mozdulatait a virággal, Louis is minden reggel csór valaki kertjéből egy virágot, hőn szeretett Nevelő anyámnak.
- A, izé... mond, te ugye lány vagy? - nyögdécselt.
- Igen, Zayn, jól láthatóan az vagyok. - kuncogtam.
- Akkor, öhm... - dadogott.
- A lányok szeretik a vörös rózsát. - helyeseltem.
Nevelő anyám, mindig arra tanított, hogy a virág egyfajta másodlagos érzelem kifejezés. Louis szerint a vér szerinti anyám, Danielle, volt az aki imádta a virágokat.
- Na, és Perrie is szeretni fogja?
- Igen, ha ő is lány, akkor biztosan. - nevettem fel hangosan.
Zayn, borostával körbevett ajkain mosoly repedezett. Fejemet zavartan lehajtottam, majd elindultam a kollégiumi szobámba, amit közösen Perrie Edwards-al osztok meg. Zayn, idétlenül vicces converse cipője, cuppanó hangokat hallatott. A cipőn fehér alapon, picike színes minták rajzottak. Hamar elnyerte a tetszésemet.
- Oda adom, ha szeretnéd! - vigyorgott le rám.
- Biztosra állítom, hogy az én 35- ös lábamra, kicsit nagy lesz. - feleltem, hangomban vidámsággal.
- Majd kitömjük. Van elég papírzseb kendőnk.
Míg fel nem értünk a kollégium épület harmadik emeletének, 19. szobájához, addig a csend uralkodott körülöttünk. Zörögtek a kulcsok, mikor a zárba próbáltam beleilleszteni. Kattant a zár, és az ajtó nyekeregve kitárult. A szobában félhomály uralkodott. A fürdőszobai ajtó, gondosan be volt csukva, míg a függönyök mögött megbúvó ablakok, bukva kitárulkoztak. Hideg levegő keringett, majd a bejárati ajtón távozott. A bőröndöm félig kitárulkozva, és a legtetején lévő könyv lapjai felpenderítődtek. Zayn, beadva az unalmast, ledőlt Perrie ágyára. Én a szekrényem elfoglalásával pakoltam el az időt. Kedvenc, megkopott farmerem, összetapadt hátsó zsebéből, kihullott egy kép. Anyám, izgatottan göndörödő haja, és kedves arca mosolygott rám. Kezei a hasán pihentek, pont a nyolcadik hónapban volt, velem a hasában. Az ágyon fekvő fiú figyelmét felkeltette a kép zörgése. Lehajolva felkapta az ujjai közé, majd alaposan szem ügyre vette. Szemöldökei ráncba ugrottak.
- Ő a mamád? - pillant fel, megrökönyödött arcomra.
- Igen, csak ő elhagyott, vagy valami olyasmi. - nevettem kínomban.
- Ezt, hogy érted? - kapott rá a témára.
- Izé, öhm apám és anyám nagyon imádták egymást, de apám el költözött, és akkor derült ki, hogy anya vár engem. - súgtam, igazán halkan.
- És ezért elhagyott?
- Khm, anyám nem éppen volt gazdag. Igen szegény család vagyunk, voltunk, még most is vagyunk. - buggyantak ki a könnyeim. - Anya remek táncos volt, a vérében volt az hogy a zenére mozogjon. Aztán egyik nap elment, egy showba, hogy rendes életet biztosítson számomra. Addig anyám legjobb barát nője és barátja lettek a Nevelő szüleim.
- Anyukád nem jött vissza?
- Nem, nem sikerült az amit eltervezett, és szégyellte magát. Bár mindig küldött nekünk, vagyis a Nevelő szüleimnek levelet. De nem hallottunk róla, az utolsó levelében azt írta, hogy szeret engem, és hogy nagyon rossz körülmények közt él. - kezdtem zokogni.
Zayn nagyra nyílt szemekkel, sietett léptekkel ott termett előttem, és a karjaiba zártam. Fejemet a vállgödrébe fúrva bőgtem. Sírtam egy olyan nő után akit eddig csak fényképről és hallásról ismerek. És aki a vér szerinti anyám. Halk kopogtatást hallottunk, de nem mozdultunk meg. Perrie szőkén izzó haja, becikázott a szobába és kikerekedett szemekkel nézett minket. Zayn susogó hangot adott ki, ajkai közül, majd egy megértő pillantással, átadott Perrie kezei közé.
- Mi a baj drágám?
- Én, nem bírom elmondani még egyszer. - nyöszörögtem, akadozó lélegzettel.
- Nem is kell szívem, nem is kell.
Szemeim rezegtek mikor lehunytam őket, de a sírásom nem hagyott alá. Mellkasom görcsben dagadott, szemeim feldagadtak a homályos, sós ízű könny fátyolom miatt. Mormogások, meg-megszakadt szipogások elhaló fulladásai megtörték a csendet. Perrie és Zayn, illatának fura keveréke az orromba szállt és elnehezítette a testemet. Sírásom az álom elöntő másodpercei előtt, megszakadt. Ujjaim az arcom elé siklottak, majd lassan, de dideregve elálmosodtam. Testem spirálban imbolyogott, és végül a puha ismeretlen matracomra zuhant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése