Íme! Itt az első rész!
Jó olvasást!
Vihar tombolt, London kacskaringós utcáin. A Temze lágy hullámokként sodorta el az arra járó emberek, boldog kacagását. Emberek. Nem rettentek meg a vihartól. Esernyőjük alá bújva, önfeledtek voltak. Nevelőanyám szerint Ők a "törzsgyökeres Brit" udvartartás. Vicces megfogalmazás, de nagy részben igaz. Ők viharban, és szélben nőttek fel.
Az eső fagyos kis cseppekként hullottak az arcomra, lehűtve ezzel a bennem lakó lázas ijedséget. Ott álltam a London Eye-től pár méterre, de csak pislogni tudtam. Kék, piros, és még megannyi elbűvölő színben tüntették ki a hatalmas óriáskereket. Mi mindent láthatott, és tudhatott. Vajon, ha felérsz a tetejére, onnan értelmet nyer maga a város is. Vagy csak az estében úszó hangulatos kis fények derengenek, esténként a magasban. Szorosabban húztam magamon a kabátomat. Ősz volt. Olyan valódi Londoni ősz, melyről megannyi könyvben számtalan sort, és oldalt olvastam. Rettentően gyönyörű volt. Maga a város, a vihar hangos tombolással vitte a tenger felé, az elfeledni kívánt kimondott hangos szavakat, érzelmeket. London, csak egy város, mégis megannyi turista szaladgál össze vissza, éjnek idején is. Bámulatos.
Pár óráig még London utcáit járom. Arcomat a vastag színes kötött sálamba rejtem. Lehunyom a szemeimet, majd megtorpanok. Nagy levegőt véve körülpillantok. Minden olyan otthonos. A kis kávézók ahol a friss forrócsokik kaphatók. Mosolyogva olvastam el a kis kávézó nevét, Starbucks. Eredeti Londoni kiadás. Körbe - körbe fordultam a tengelyem körül, míg meg nem láttam álmaim boltját. Egy hatalmas könyvesbolt. Remegő kezekkel leírtam a címet, majd haza felé vettem az irányt. Párszor eltévedtem, rossz utcába fordultam be, de végülis megtaláltam a helyes utat. Még jó, hogy rajzoltam térképet. Kifújva egy adag hűs levegőt, megálltam az ideiglenes otthonom előtt.
Egy ikerház, a szomszédunk egy kedves macskás néni. Nagyon aranyos. Bár gondolkodom rajta, hogy ellopom a kis vörös macskáját. Úgyis szerettem volna egyet. De Mrs. Mopp- nál jó helye van. Az ikerház kékre festett oldala volt a miénk. Nem volt emeletes, nem volt hatalmas kertre néző udvara. Csupán csak egy földszintes kis házikó volt amit épp, hogy ideiglenesen megkaptunk. Mosolyogva pillantottam a szűk kis konyha tágas ablakához, ahol az ölelkező Nevelő szüleimet láttam. Boldogok voltak, és én is az vagyok. Örülök, hogy felneveltek. Eleanor Calder, vagyis már Mrs. Tomlinson volt anyám legjobb barátnője, anyám elhagyott. Eleanor és Louis neveltek fel, és én nem is akartam többet. Jó volt így.
- Itt vagyok. - emeltem fel a hangom boldogan.
- A konyhában vagyunk.
Lassan lépkedtem, kicsit még fáztam. De hisz ez London. Bolond vigyorral az arcomon léptem be a konyhába. Nevelő szüleim az asztalnál ültek. Komoly arcukra mosoly fagyott, mikor megláttak. Sosem voltam képes kakaó nélkül aludni. Anélkül számomra nem világ a világ. Eleanor szerint ha valakit szeretni fogok, Ő is kakaó őrült lesz. Én kétségkívül, most nem szeretnék senkit. Még ha él hal a kakaóért. Dobozok hevertek szanaszét a földön, nem állt szándékunkban nagyon kirámolni, ki tudja meddig lehetünk itt.
- Miért vágtok ilyen komor képet?
- Sophie, azon gondolkodunk, hogy hogyan fizethetnénk ki a számlákat. Munkát kell keresnünk.
Megrémültem.
- Ha megmarad az 5,0 átlagom az iskolában, akkor 100 fontos ösztöndíjat kapok havonta. A számlákra bőven elég. És keresek munkát hétvégékre, meg ti is, és a kaját meg egyéb dolgokat ebből megvesszük. - hadartam el.
- Nem kicsim. Nem.
- Miért nem?
- Az a te ösztöndíjad, sokat güriztél érte, hogy megkapd.
- Nem Louis, én a diplomám miatt csináltam. Nem a pénzért, te is tudod. És azt mondjátok az az én pénzem?
- Igen. - hangzott egyszerre a válasz, a Nevelő szüleim szájából.
- Nos akkor én döntöm el mire költöm, és a vitát lezárom. - kortyoltam bele a kakaómba.
Nevelő szüleim kínos vigyorral az arcukon, ingatták a fejüket. Tétlenek voltunk. Nem csak Ők, én is. 100 font, sok pénz. És én nekik akarom adni. Legalább biztos fedél legyen a fejünk felett, még ha ez a lakás csak ideiglenes is.
- Ha nem gond szeretnék lefeküdni fáradt vagyok, és holnap az iskolába kell mennünk. - ásítottam.
- Maradj egy kicsit drágám, beszélünk még pár szót és mehetsz.
- Mit szólnál ahhoz, hogy ciki legyen a gimi utolsó évének első napja és én vigyelek az iskolába.
Mosoly kúszott az ajkaimra. Louis és az értelmetlen humora, ami nagyon vicces.
- Sosem lesz ciki, hogy te viszel a suliba. Számomra nem. És egyébként is az igazgató úrral kell beszélnünk, szóval nektek is ott kell lennetek. A szüleim vagytok.
- Akkor ezt megbeszéltük. - motyogta Louis.
- Ja, és szeretném ha látnátok a kollégiumi szobám, és a szobatársammal is találkoznátok.
Nevelő szüleim bólintással jelezték, hogy megértették. Mindent megértettek, hogy az ösztöndíjamat víz és gáz számlára akarom költeni. Ódzkodva de elfogadták. Apró kis szobám volt, de annál inkább hangulatos. Megszerettem. AZ ágy jobb oldala az ablak alá volt tolva, a plafonról egy kis - házilag készített - csillárszerű fakeretvolt, melyről az indiából kapott selyem, tört fehér és hozzáillő komor lila színű anyag omlott az ágyam köré. Az ablakom hatalmas volt, és mesés tájra engedett kilátást. A szekrényem melybe nem sok mindent pakoltam be, hisz kollégista leszek. Csak két napot fogok itthon aludni. Azon a két napon pedig dolgozni és tanulni fogok. Muszáj megtartanom az 5,0- es átlagot. Tudom, hogy puccos iskola és, hogy apuci kicsi fia s lánya jár oda, de ez engem nem érdekel. Sokan nem értékelik azt amit el akarok érni. Én leginkább annak örülök, hogy felvettek a King's College-be, életembe nem gondoltam volna, hogy felvesznek a világ egyik leghíresebb egyetemére. A kicsi fürdőnkbe belépve megszakítottam a gondolataimmal a kapcsolatot. Mikor beálltam a zuhany alá, a dal ereje átvette felettem az erőt, az irányítást. A zuhany alatt énekeltem egy dalt.
Stay With Me...
Don' t Let Me Go...
A dal végeztével, a zuhanyzás is véget ért. Vizes testemet, melyet a forró víz felmelegített, egy törölközőbe csavartam. A törölköző szélét megfogva kissé megemeltem, majd pukedlizve meghajoltam, a zuhanyrózsa és a samponok előtt. Ingyen koncert, gondolom élvezték, ha ilyen szótlanok. Halkan kuncogtam. A fejem rázva osontam vissza a szobámba. Még csak fél nyolc. Ez a Londoni séta elette az időmet és azt, hogy be legyek zsongva. A mackós pizsamámba bújtatott testemet a hideg paplan és a nagy kényelmes párnák közé ejtettem. Izmaim ellazultak. Az epres mosópor körbeölelt, az illat bekúszott az orromba, kellemsen nagyokat szippantottam az eper illatból, majd lehunytam a szemeimet. Elaludtam.
A reggeli nap gyéren világított át a selyem hálómon. Még arra a kis gyenge fényre is kipattantak a szemeim. Kezeimet a fejem fölé emelve, lábaimat kinyújtva görcsösen nyújtózkodtam. Lábujjaim görcsbe futva érték el, hogy testemen a reggeli hideg remegés fusson végig. Reggeli komor hangommal kuncogtam egyet. Ismét a fürdőszobába lépve megmosakodtam. Vissza lépve a szobámba a kicsiny szekrény elé lépve, vicces grimasszal az arcomon vizsgálgattam az iskolai talárt. Kék szoknya behajtott csíkokkal, az alja pontosan térd fölött kell, hogy legyen. Az ing szintén kék volt, halványabb mint a szoknya de pont passzolt hozzá. A mellkas részénél gombok voltak. Egyiket sem akartam kigombolni, miért mutogassam a melleimet. Az ing bal oldalán, egy kis címer volt. Olyan arany színnel, királyi beütés gondolom. Szép dőlt betűkkel belehímezve a kék anyagba "King's College". A nyakkendő alján szintén arany színnel hímezve egy kis korona. Mutatós ruha az biztos. A kis "sminkes" asztalomhoz lépve a bal lábamat felemelve egy fekete combközépig érő harisnyát húztam, majd a jobb lábamra is. A harisnya gumis szélét - mely rátapad a combjaimra - elengedtem. Nagyot csattant a combomon. Csípett pár másodpercig. Barnás vöröses hajamat szabadon hagytam, csak egy szolid fekete hajpánttal toltam hátra. A hajpánt ízléstelenül illett a taláromhoz, így inkább leszedtem a fejemről. Hajamba túrva egyszer- kétszer, majd tökéletesnek gondolva tovább öltözködtem. A nyakkendőt illedelmesen meghúztam, majd a fehér converse cipőmet felvéve, indulásra készen álltam. Az iskola táskámmal és a bőröndömmel, melyek társamul szegődnek a kollégiumi hetek alatt most szorgosan követtek az előtérbe. Nevelő szüleim a konyhában szorgoskodtak, palacsinta és eper lekvár. Imádom, tudják mivel tudnak levenni a lábamról.
- Jó reggelt! - visítottam boldogan.
Arcukra egy - egy puszit adva kezdtem megteríteni három főre. Nevelőanyám rosszalló pillantásait elnézve nem akarja, hogy tegyek vegyek. Tányérok, kés és villa, meg poharak. Két pohár egy bögre. Én reggelente is kakaó párti vagyok nem a frissen facsart narancsé.
- Tessék ezt tedd el. - nyújt felém némi fontot a nevelőapám.
Tekintetem furcsa.
- Hogy tudj magadnak venni valami kaját. Normálisat, ne csak almát egyél egész héten.
- Louis, ez a te pénzed, nem fogom elfogadni. Nem kell, van nekem is elég pénzem "normális" kajára. - rajzoltam macskakörmöket a levegőben.
Csak egy rosszalló pillantást kaptam. Bárhogy, akarnak is veszekedni, hogy tegyem el a pénzt nem fogom. Az az övé ne rám költse. Nem szeretek velük civakodni.
- Sajnálom. - hunytam le megbánóan a szemeimet. Rosszul éreztem magam emiatt.
- Ugyan kicsim, semmi baj. - ölelt meg a Nevelőapám.
Ismét mosoly kúszott az ajkaimra.
- Induljunk, de még edd meg a palacsintád. - dorgált le Nevelőanyám.
- Remekül nézel ki. De nincs egyen ruhához egyen cipő is? - csipkelődtek rajtam.
- A converse a kedvencem, csaknem fogják letépni a lábamról, mert koszos és nem egyen cipő. - adok értelmet a dolgoknak.
- Légy önmagad kicsim. - csókol homlokon a Nevelőapám.
A King' s College, nincs olyan messze mint gondoltam. Nagy birtokon fekszik és az iskola hatalmas. Palotához minősíthető. Az iskola mellett egy nagyobb ház féleség terül el ami gondolom a kollégium lehet. Nevelő szüleimmel az oldalamon, remegő léptekkel indulunk meg az igazgatóhoz, Mr. Horanhoz. Az irodája el érve, megannyi sok kíváncs pillantással a hátunkon bekopogtunk. Komor kedves hang hívogatott be minket. Félve lépdeltünk Mr. Horanhoz. Őszülőben lévő haja - gondolom - zselével volt hátrafésülve. Öregedő nagypapa arca, azonnal szimpatikussá tette számunkra. Kék öltönyt viselt fehér ingel. Nyakkendője lazán pihent hatalmas hasán, amiről a mikulás jutott eszembe. Nem sok tartott vissza, hogy kuncogjak egy nagyot. Zavarban voltunk. Mind a négyen.
- Khm, nos foglaljanak helyet. Sophie önt pedig üdvözlöm a King's College- ben.
Mr. Horan, csak beszélt. Dallamos hangja bejárta a hatalmas irodáját, ezzel vízhangot verve. Mesélt az ösztöndíjról és, hogy muszáj lesz megtartanom az 5,0- es átlagot. Kínosan mosolyogva említettem meg, hogy a testnevelésből sajna nagy nehezen de teljesíteni tudom a 2,0- es átlagot. Nevelő szüleim és Mr. Horan, kedvesen kinevettek, majd Mr. Horan tájékoztatott, hogy a testnevelés nincs benne az ösztöndíjban. Nagy kő esett le a szívemről. Mr. Horan kedveskedve megemlítette, hogy 5 perc múlva megérkezik a szobatársam, Perrie Edwards. Bátorkodott Őt segítségül hívni. Mr. Horan engedéjét adva megmondta, hogy melyik az én szobám és, hogy keressem meg Miss Edwards-ot az énekteremben. Lepjem meg. Egyedül kullogtam át a kollégiumba. Kétkedő és néha lesajnáló pillantásokat kaptam, melyek égették a hátamat. Végülis új gyerek vagyok, egy pillanat alatt elítéltek. Tudtam, hogy sosem illenék bele ebbe a környezetbe. ŐK gazdagok, én meg nem. Nagyon egyszerű. A kollégiumi szoba nagyon kedves volt. Két ágy volt, a bal és a jobb oldalon. Az ágyak mellett pedig két kicsi éjjeliszekrény, pici kék lámpákkal. Az ágyak és a kicsi szekrények egy ajtót zártak közre, mely a fürdőszoba volt. Két kicsivel nagyobb szekrény volt még a szobában és egy tv is. Otthonos volt. A szoba bal oldalát bátorkodtam elfoglalni. Körbenéztem majd kipakoltam és elindultam az énekterembe. Meglepni a szobatársamat. Kottákat és énekkönyvet cipeltem a kezembe. Zongorázni volt kedvem.
A suli folyosóján, még mindig rengeteg szempár szegeződött rám. Zavarba ejtő volt. A tenyerem izzadt, hosszú barna hajam remegve csapkodta a hátamat. De még így is zavarban voltam. Szemeimmel lepillantottam a karjaimban pihenő könyvre és kottákra. Majd hirtelen - számomra- megállt az idő, de csak pár másodpercig. Aztán egy széles váll és egy izmos kar csapódott nekem. Sikeresen elvesztettem az egyensúlyomat. A könyvem és a kottáim szanaszét hevertek körülöttem. Felnéztem az idegenre. Fejét, melyen számtalan göndör tincs éktelenkedett, most oldalra fordította, ajkait gúnyos mosolyra húzta. Vadítóan zöld szemeiben a megvetés, majd a szánalom keveredett, ahogyan lepillantott rám. Se szó, se beszéd tovább ment. Gondolatban elküldtem melegebb éghajlatra. Ajkaim remegtek, majd kissé hangosan de utat adtam a gondolataimnak.
- Hülye Bunkó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése