27. fejezet

Megérkezett a következő fejezet! Lassan a blog végéhez érünk.
Már csak két rész és az epilógus van hátra.
A fejemben már megvan a következő történet,
így majd azt fogom írni.
Addig is jó olvasást!              

Sophie Peazer szemszöge:

  Hétfőn reggel, egy forró kávéval a kezemben, nyavalyogtam, hogy nem tudom betolni a bőröndömet a kollégiumi szobám ajtaján. A portás bácsi pedig azzal volt elfoglalva, hogy az új tanárnő, Miss Dorissal flörtölgetett.

  Leraktam a kávémat Perrie íróasztalára, majd berángattam a bőröndömet. Kifújva az eddigi bent tartott levegőmet, hátra estem az ágyamon. Az őskori rugó, nyikorogtak alattam. Az ágynemű frissen volt mosva, barack illata volt.

- Áh, Sophie! - lép be Ginger.

- Szia!

  Ginger a hétvége alatt befestette, barnás-vörösre a haját, és ha jl láttam hosszabbítása is volt. Ginger a nyávogása, és a pletykálkodási szokása ellenére, kedves lány.

- Ha talán Perriet keresed, csak kedden jön vissza.

- Tulajdonképpen, neked akartam köszönni. Meg öhm beszélni is...

- B-beszélni? - fordulok felé dadogva.

- Harryről! - bólint.

  Felmorranok. Kényes téma.

- Tudom, hogy időt kértél tőle! Ezt meg is értem. És szerintem mind a ketten tudjuk, hogy Harry meg kora, egy farok tud lenni. - nevet fel - De látom, amint rád néz. És csak arra akarlak rávenni, hogy ne nemet mondj neki!

- Oh... - akad el a lélegzetem.

- Na puszi, Csajszi!

  A legkomolyabb beszélgetést, és tanácsot, a legváratlanabb embertől kapod. Nos, azt hiszem, Ginger nagyon meglepő személy volt. Felraktam a telefonomat a töltőre, és bekapcsoltam, egy pörgősebb számot. Ami számomra ismeretlen volt. Kipakoltam a szekrénybe az, erre a hétre becsomagolt ruháimat. Kipakoltam a tankönyveimet, és rendet raktam az író asztalomon. Leültem az asztalhoz, és megcsináltam a leckémet, amivel el voltam maradva.

  Délben a menza felé tartva, rengeteg ember köszönt nekem. Volt aki csak oda intett, de volt aki mellém lépve köszön is, mielőtt az útjára ment volna.

- Miért köszön nekem mindenki? - kérdezem Jesyt.

- Talán mert te vagy az a lány!

- Nem értelek. - rázom a fejem.

- Te vagy A lány! Nagy A-val. Elcsavartad Harry fejét. Mióta itt vagy, egy lány sem pletykélta el, hogy dugtak. - löki nekem a csípőjét.

- Elcsavartam Harry fejét?

  Egy bájgúnár, öntelt vigyor terült el az arcomon. Szorosabban vontam a mellkasomhoz, a tankönyvemet, és megrántottam a táskám vállpántját. A nagy vigyorgásban, nem néztem a lábam elé. Majdnem orra estem

- Szerencsétlen vagy! - találtam szembe magam, Andyvel.

- Szia! - habogtam.

- Arra gondoltam, hogy... Izé, megint elmehetnénk fánkozni vagy, valahova vacsorázni?

  Az ujjam köré tekertem egy tincsemet, és elpirultam. Nem olyan, lányos, meghalok mert rám nézett pirulás  volt. Olyan inkább, hogy bocs, de azt hittem Harry jön ide. Nos amennyire Harry nagyon fiú volt, én nagyon lányos, sokkal lányosabb, mint amilyen lenni akartam.

- Nem megy veled sehova! Kopj le, Rómeó! - válaszolna helyettem.

- Hé, bocs haver nem hozzád szóltam! - védekezik Andy.

- Bocs, haver, de  csajomon lógsz! - morog nyugodtan.

- Izé..., majd beszélünk! - kedveskedek.

  Dühvel teli tekintettel nézek a mögöttem álló Kócosra.

- Egy hétig nem csüngök rajtad, és mindenki rád mászik! Bosszantó seggfejek! - ránt magához.

  Meg se merek szólalni. Harry burkolt bókjaitól, jobban elpirulok, mint Andy zavart dadogásától. Bele csókol a nyakamba, és a terem elé kísér, ahol órám lesz. 

- Harry!

- Most nem édes! - nyom megint csókot  a bőrömre.

- De nem erre lesz az órám! - dadogom.

- Lesz egy karácsonyi bál... és azt akarom, hogy elgyere velem!

- Ez parancs volt, Styles?

- Vedd aminek akarod! - ránt vállat - Én csak aznap veled akarlak lenni, és bámulni, amint egy nyálas, habos-babos ruhában vagy!

- Nem szeretem a habos-babos ruhákat! - háborodok fel, az általánosításán.

- Szóval eljössz velem?

- A fenéket, te segg! - fordulok sarkon, ezzel otthagyva.

  MI a fenéket képzel ez magról? Kedvesen oda jön, dominálja a romantikus énjét, aztán megint egy seggként bánik velem. Azt hiszem pont ezért, akarok egy kis időt nélküle. Barna létére, néha nagyon szőke tudott lenni. Azt hiszi, ha kedveskedik, majd megpuhul a szívem. Oké a szívem eleve megpuhul, ha ott van, de neki erről nem kell  tudnia.

- Most már beismered? - ül le mellém Jesy.

- Te mit keresel itt?

- Haha, cica, együtt van matekunk. Csak mivel te stréber vagy, és legeslegelől ülsz, én meg legesleghátul.

- Tényleg stréber vagyok?

- Perrie szavaival élve, van aki dugná a strébereket. Szerintem magára gondolt! - nevet.

  Kuncogva a tanárra pillantok, aki a helyes megoldást írja a táblára. Rohamosan telik el az első négy órám, az utolsó két órám tesi, de azt ellógom. Lassan lopakodva osonok a kollégiumi épületbe, vissza a szobámba. Fura lesz Perrie nélkül.

- Mióta van neked ilyen fehérneműd?

- Mi a fenét keresel te itt?

  Felháborodottan nézek Harryre, aki még a kék fehérneműmet tartja az ujjai között. Persze csak az után rontok neki, miután a sikításom abba maradt, és nem remegek az ijedtségtő. Nagy léptekkel rohanok felé, rácsapok a mellkasára, de ő csak nevet rajtam. Kipirult arccal hadonászok előtte, próbálva megszerezni a fehérneműmet. Jó pár centis magasságát kihasználva, a fejem felett lengeti a kéknél is kékebb melltartót. A fejem olyan piros lehet mint, egy paradicsom. Szép piros, lassan már vörös.

- Tényleg nem jössz el velem? - húz a mellkasára.

- Nem tudom. - ficánkolok.

 Az ágyam felé lépkedünk. Mielőtt az ágyra zuhannánk, megcsókol. Lassan, kerek egy hete nem csókolóztunk. És most olyan felszabadultnak éreztem magam. Körbe ölelt a karjaival, szorosan tartva magához. Még akkor se hagytuk abba a csókolózást, mikor a hátára fordult, és az alhasára ültetett. Felülve, csak csókolóztunk.

- Ezzel semmit sem oldasz meg! - motyogom, miközben a nyakamat csókolja.

- Kérlek, csak annyit hagy, hogy reggelig itt legyek. Reggeltől megint utálhatsz adok neked időt, csak kérlek! - nézett rám.

  Bele túrtam a hajába, magamhoz húztam. Csókolóztunk, hátra dőltünk az ágyamon, és csókolóztunk. Forró tenyere égette a bőrömet, de nem lépett tovább, csak csókolt. Hol az ajkaimon, hol a nyakam két oldalát. Amikor félálomban egymáshoz bújva próbáltunk aludni, de a lopott csókok miatt nem aludtunk el. Csak simogattuk egymást.

  Nem szeretem Harryt, amikor ilyen, pont akkor mikor haragudni akarok rá.

  De attól még szeretem. Igen szeretem ezt a kis, Kócost!