28. fejezet

Itt a következő fejezet.
Még egy rész van vissza plusz az epilógus!
Jó olvasást! :)

               

Sophie Peazer szemszöge:

  Reggel arra ébredtem, hogy megint olyan átlagosan fog folytatódni a reggelem. Megszokottan a jobb oldalamra fordulok, és pár pillanatig, még vissza bóbiskolok. Megvárom míg a telefonom, pontban 8:30-kor megcsörren. Monoton menetként, felöltöznék, az iskolai talárba, a vállamra csapnám a táskásmat, és loholnék a első órámra.
  Ehelyett  a mellettem, hangosan horkoló Kócost figyeltem. A mellkasán elhelyezkedő, zöld, fonott karkötőt birizgáltam.
- Kell? - morogja.
- Túl fiús! - húzom a számat.
- Szeretném ha velem töltenéd ezt a napot.
  Meg akartam szólalni, de rám gördült, mutató ujjával pedig megállított a beszédben.
- Ne ellenkezz. Én.. Én csak meg akarom mutatni, hogy hülyeség volt időt kérned. Meg akarom mutatni, hogy beleillesz a világomba. Még ha ezt te nem akarod belátni.
  Oldalra döntött fejjel figyeltem őt, annyira nemet akartam mondani neki. Nemet mondani neki, és arra ösztökélni, hogy maradjunk itt a szobában, és nézzük végig az alkonyat részeket. Bár tudtam, hogy erre nemet fog mondani. Sőt fel is fog háborodni.
  Még is valamilyen oknál fogva, vele akartam tölteni a napomat. Mint két ismeretlen, akik felfedezik egymás, különös rezzenéseit.
- Szeretném veled tölteni a napot.
- Ugye tudod, hogy lógni fogsz z óráidról?
- Arh, ne is mond! Szörnyen érzem magam miatta.Sose lógtam még! - sütöttem le a szemeimet.
- Átöltözök, s mehetünk.
   Bátortalan csókkal hagyott magamra, mondván, nem bírná végig nézni, amint átöltözöm. Késztetést éreztem arra, hogy át kutassam, Perrie szekrényét, amiben volt némi alkalmasabb ruha, a lógjunk a suliból, és randizzunk a sráccal napokra. Mégis egy lazább kis ruhát választotta,, egy csíkos farmerrel. Hozzá pedig azt a pulcsit húztam fel, amit még Zayn adott nekem, a legelső találkozásunknál. Amikor Harry részeg volt, és rám szólt, hogy a pulcsija rajtam van.
   Izgatott kamasz énem, lelkes buzgósága miatt, írtam egy üzenetet Eleanornak.
- Itt vagyok! - lép be.
- Kopogni nem akarsz? - rontok rá.
- Bocs, babe! - ránt vállat - Nem vagyok udvarias kedvemben.
- Netán sietsz valahova? - incselkedek.
- Ne akard, hogy a vállamra dobva, cipeljelek! - fenyeget.
  Kuncogva a keze alá bújok, átölelem a derekát, beszívom a kellemesen friss illatát.
- Le tusoltál? - kérdezem.
- Figyelj Sophie, kérlek ne lepődj meg, de nekem is vannak emberi szokásaim! - csíp arcon.
  Szorosan össze ölelkezve, kisurrantunk a King's College f kapuján. A hátunk mögé pillantva, nem e vett észre valaki minket. A kocsiban bekapcsoltam a biztonsági övemet, és Harry felé fordultam. Pimasz mosoly játszadozott az ajkain, amitől meg tudtam bolondulni.
- Haza viszlek!
- Mi?
- Kb tizenhat kilométerre vagyunk onnan ahonnan lakunk. - magyarázta.
- Azt hittem Londonban laktok.
- Ne szívesen lakok az apámmal. Inkább anyás gyerek vagyok. - nevet önfeledten.
  Az út felét szótlanul tettük meg. Szótlanul, hangtalan vigyorral érintettük meg a másikat. A combomat, a csípőmet, csipkedte a hosszú ujjaival, hol pedig össze fűzte a kezünket. Azt hiszem minden oldalát kedvelem Harrynek. Bár a romantikus énje, kicsit kellemetlen helyzetbe tud hozni.
- Megállhatunk egy benzinkútnál, ha szeretnél. - pillant rám egy piros lámpánál.
- Az jó lenne. Szeretnék inni egy kávét!
- Mindent amit, akarsz babe!
  A benzin kúton bevásároltunk. Kávét, csokit, cukorkákat, és papír zsebkendőt. Kissé hosszabb ideig tartott lebeszélnem Harryt arról, hogy ne vegyen óvszert, se síkosítót.  A  pult mögött álló srác, érdekes hangokkal nézte a szenvedésünket, addig a pillanatig, míg Harry rá nem mordult.
- Az a srác megbámult téged! - morog.
- Te is megszoktál bámulni! - értetlenkedek.
- Nekem szabad, annak a kis kukacnak nem!
  Morogva tovább hajtottunk, a már kevésbé hosszúnak tűnő úton. Rá simítottam a tenyeremet a combjára, nyugtatás képen. Fel mordult. Néha rám pillantott, csábosan elmosolyodott. De nem szólalt meg.
- Merre megyünk? - kérdezem mikor már elhagytuk a Holmes Chapel táblát, ami öt kilométert mutatott.
- Csak teszünk egy kis kitérőt. - kuncog.
- Harry mire készülsz? - kezdek kételkedni. Mibe akar belekeverni?
- Bízol bennem?
- Nem! Természetesen nem! - nevetek kínosan.
- Ez elszomorító! - cuppog felém fordulva.
- Az utat nézd, te féleszű!
  Párszor elfordultunk jobbra, de kétszer balra is lefordultunk. Kacskaringós, töredezett szélű betonozott út, jelezte merre van a helyes irány. Hatalmasra nőtt zöld fák, magaslatba nyúló zöld fű, zöld egybefolyt hullámként hasított el mellettünk. Az égen, bíbor színbe ütközött a lemenő nap, én pedig kezdtem félni ez ismeretlen környékről. Kétlem, hogy Harry, a nagy gazban született, illetve nőtt volna fel.
- Mindjárt ott vagyunk! Ne szard össze magad! - szorít egyet a térdemen.
- Szerelmes vagyok a kedvességedbe! - nézek rá, komoly tekintettel, de egy elfojtott mosollyal.
- Ma itt töltjük az esténket. Kétlem, hogy vissza találnék a főútra.
- Mi van?
- Van paplan a kocsiba, az ülések pedig hátra dönthetőek.
- Mink hoztál ide? Csak azért, hogy kipróbáld milyen kocsiban aludni?
- Megszerettem volna mutatni, milyen a naplemente Londonon kívül.
- Oh, már azt hittem, hogy a töltsem veled a napot, csak az autókázásból fog el telni. - rázom a fejem.
  Harry szótlanul megfordul a kocsival, én pedig lenyűgözve bámulom, amint a nap a délutáni fényében forog. Kikapcsoltam a biztonsági övemet, és kiszálltam a kocsiból. Egy magasabb szikla felén álltunk. A peremét egy vastag, fémkerítés szegélyezte, biztosítva tartva, attól senki nem fog legurulni.
  Kínomban felnevettem. Olyan abszurdnak tűnt az egész. Képtelen voltam elhinni, hogy itt vagyok. Csak azért mert valaki bizonyítani akar nekem. A vállam fölött hátra néztem, Harry a pokrócokkal ügyködött, miután hátra döntötte a kocsi hátsó ülését. Hideg levegő súrolta a karomat, ami megnyugtató bizsergést adott.
- Tetszik?
- Hogy tetszik? - fordulok felé - Sose akarok innen elmenni!
  Hátra hajtom a fejemet, bele túrok a hajamba, felszabadult érzés járja át a testemet. Érzem a tekintetét a hátamon, le egészen a csípőmig. Majd fel vissza. A hideg levegő ellenére is, felrobbanok a melegtől. Ég az arcom, az gyomrom görcsbe rándul, és forróság árad szét a testemben. Zavartsággal az arcomon, az ujjaimat birizgálva felé fordulok. Lassan közelebb lépek hozzá de csak pár lépést. Kíváncsi tekintete, még inkább zavarba hoz.
- Le akarok feküdni veled!