Díj...

   

A díjat köszönöm Nikol-nak.

       

      Ismét tudatlan vagyok az ilyen díjjakkal kapcsolatban. :) Hű maradok önmagamhoz,így megint csak a kérdésekre válaszolnék :)

   10 dolog magamról:

 1.: Pánikba esem ha kettőnél több dolgot kell magamról mondanom!!!! :)

2.: Néha vannak nagyon egoista megnyilvánulásaim. (némelyikre még büszke is vagyok)

3.: Szeretnék tetoválást.

4.: Remek ének tudásom van! (mos azt hiszem hazudok)

5.: Sablonos leszek :) Barna a hajam és a szemeim is :)

6.: Nép táncolok :) és nagyon imádom <3

7.: Szeretek olvasni.

8.: Cipőmániás vagyok :)

9.: Szeretek angol könyveket/fanfictionöket olvasni

10.: A legérdekesebb dolog rólam, szerintem az, hogy blogot vezetek :)

10 kérdésre a válasz:

1. Milyen telefonod van?

    Huawei

2. Milyen nyelven tanulsz:

    Angol, és német

3. Hova költöznél felnőttként?

    Nem tudom! Ha felnőtt leszek megkérdezem magamtól.

4. Melyik egyetemre/fősulira szeretnél menni?

    Konkrétan még én se tudom! (1-0 a bizonytalanságomnak)

5. Mi álmaid állása?

    Rengeteg van :) Képtelen vagyok dönteni....

6. Neked is nehéz össze szedni tíz rohadt kérdést?

    Kezdjük ott, hogy a "Mondj magadról tíz dolgot" problémát okoz!

7. Kedvenc ruhamárka?

    Uh.... Jó kérdés! :) Általában nem húzok márkás ruhákat, de ha van akkor sem nézem milyen. 

8. Olcsó kínai tömegruhák/Drága legkevésbé sem tömeg ruhák?

    Csak kényelmes legyen! Mindegy milyen kínai/ vagy puccos!

9. Van testvéred?

     Igen! :) Egy bátyám és egy nővérem van.

10. Ha van, a tiéd is úgy kiakaszt, mint az enyém engem?

      Nos mivel a tesóim nem laknak már otthon, így erre nehéz válaszolni. De a válaszom igen! Itt a legjobb barátnőm, akitől kisebb elmezavarokat tudok kapni! :)

26. fejezet

  Itt a következő rész!
  Jó olvasást!

                         

Sophie Peazer szemszöge:

- Mész valahova?
  Felsikítottam. Péntek délután, épp a zuhany alatt álltam. A Gemmaval való találkozómra készültem. És annak érdekében, hogy ne legyek igénytelen, megfürödtem.
  Öt persze se állhattam a zuhany kabin alatt, a hajamat mosva, és egy Demi Lovato számot dúdolva, mikor egy haragos tekintet megzavart. A dúdolás közben nem hallottam, amint a szoba ajtó nyikorog. Arra pedig péntek délután egy hűs fürdő közben sem, gondoltam volna, hogy a Kócos rám nyit. Miközben meztelen vagyok. És a vastag pamut törülközőm, pedig az ajtón lóg.
- Te elmebeteg álltat! - rántom magam elé a zuhany függönyt.
- Mész valahova? - dörmögi.
  Büdös volt a lehelete. Alkohol szagú.
- Részeg vagy? - hajolok közelebb hozzá.
- Nem!
  Megbököm a kisujjammal, megtántorodik. Szóval részeg.
- Mond meg hová mész! - lép be mellém a zuhanyba.
- Menj innen! - sipákolok.
  Haragosan néz rám. Én is haragosan nézek vissza rá. Megint neki lök a falnak, de most gyengédebben mint a múltkor. Beleszuszogott az arcomba, alkoholtól mámoros lehelete égette a bőrömet. Felfordult a gyomrom.
- Joshal mész el? - morgott tovább, de még a lábán sem tudott megállni.
- Arhg, Zaynek igaza volt, részegen olyan vagy mintha menstruálnál! - lököm el, így a seggére esik.
- Nem menstruálok! - dadogja.
  Magamhoz szorítva a zuhanyfüggönyt, próbáltam elérni az ajtón lógó, pamut törölközőmet. Hál' istennek az ajtó nyitva volt félig, így az ujjaim hegyével könnyebb volt belekapnom. Rohamos sebességgel tekertem magam köré, próbálva eltakarni magam Harry, zavaros tekintetétől.
- Láttam a melleidet! - kuncog magába.
  Döcögős léptekkel oda billeg hozzám, körém fonja a karjait. Az alkohol sem képes elnyomni a bódító illatát. Csapzott haja a számba kerül, miután az arcát a nyakamhoz dörgölné. Morog egy kicsit, és szorít a fogásán.
- Harry! - sóhajtom.
- Csak annyit mondj, hogy nem engeded meg, hogy hozzád érjen! - dugja a nyelvét a fülembe.
- Miről beszélsz?
- Részeg vagyok! - nevet - De tudom, hogy Joshal mész valahova. Különben nem csípnéd így ki magad, mint egy...
- Mint egy mi? - kétkedő a hangom, és durva.
- Mintha nem akarnál engem. Nekem sose csípted ki magad! - morog.
- Oh Istenem! Te boxerban járó kisgyerek vagy! Gyerekes, ostoba!
  Még mindig kuncog, de csak azt hajtogatja, hogy boxerban járó gyerek. Forró lehelete a nyakamba tődul, és ettől nem tudok gondolkodni.
- Leveszed a törülköződ?
- Nem! - lépek el tőle.
- Vedd le! Vagy...
- Te most fenyegetsz?
- Vagy nem mehetsz sehova!
- Megböklek a kisujjammal és eldőlsz! - kiáltom elfúlva.
- Az csak egy gyenge pillanatom volt! - ingatja a fejét.
  A részeg Harry nagyon primitív. Na meg persze féltékeny. Sarkon fordulva az ágyon heverő ruháimhoz léptem. Talpam vizes nyomott hagyott a parkettán. Óvatosan dugtam át a bal lábamat az alsóneműmön, épp haladtam volna felfelé, mikor Harry tapsolva megszólalt. Összerezzentem.
- Láttam a fenekedet! - kuncog.
  Elpirulok, lehajtom a fejemet. Ne tudom hova nézhetnék. Nem akarom tovább hallgatni Harry, részeg mocskos szavait, hogy melyik testrészemet látta, melyiket nem. Hátat fordítottam neki, annyira dühös lettem. Igen a részeg Harry, provokálja a dühömet is. Szinte lángolt az arcom.
- És ha azt mondom, megengedem, hogy Josh hozzám érjen? - csapok alá.
  Megvillannak a szemei.
- Kap engedményt! - nyel nagyot - Ha megfogja a kezedet öt másodpercig, azért, még nem töröm be az orrát. - bólogat elszántan.
- Nem fogok vele találkozni! - suttogom.
- Mi? - néz rám.
- Épp haragban vagyunk, és Perrie meg a lányok feldobták az ötletet, hogy Gemma remek megoldás lenne. Arra, hogy...
- Gemma? A nővérem Gemma?
- Igen, épp egy "Sírok Harry miatt, és most utálni fogjuk" csajos estét tartunk.
- Sírsz miattam?
- Tudnod kellene. Még mindig azon az elven vagyok, csak egy kis idő kell. És ha folyton ott vagy körülöttem mint egy újszülött kiscica, akkor csak megfulladok tőled! - fakadok ki.
  Nem akarok bőgni, de már a szélén állok. Égnek a szemeim. Annyira el akarok tőle fordulni tőle, nem a szemeibe nézni. De amint a kezei a vállaimon, le egészen az ujjaimig csúsztak, nyolc másodperc alatt körbe utaztam a földet. Olyan gyengéden, még is harag tartóan ért hozzám. Az agyam el tudom dobni tőle.
- Nehezen tudom eldönteni, hogy ki mellett döntsek. Gemma vagy Josh?!
- Mh? - hümmögök.
- Josht agyon ütném, ha hozzád érne. Gemma viszont elmebeteg. Kikészítene. De a legjobb az lenne ha tt maradnánk, és levennéd a törölköződet. - pillant a melleimre.
- Boldogan közlöm, hogy nem vagy olyan helyzetben, hogy megmond mit tegyek.
- Nos jobb ha nem húzod ki nálam a gyufát Miss Peazer! - morran.
- Mi lesz akkor? Megint kezet emelsz rám? - oké, ennyi, bőgök...
  Felmorran. Megint felmorran. Csak felmorran, dühös. Meg akarom kérni, hogy menjen el, hogy nem akarom, hogy itt legyen. De képtelen vagyok rá. Meghitt, kínos csend száll közénk, Ő percenként felmordul, én pedig bőgök. Mindig is remek összhangban voltunk.
- Most jobb lenne ha elmennél! El akarok készülni, négy órára ígértem Gemmanak, a találkozót. - suttogom.
  Közelebb lép hozzám, de aztán meggondolja magát. Hozzám akar érni, de megint meggondolja magát. Megcserélve az összhangot, megragadom a fekete ingének gallérját. Magamhoz húzom a kis pufinak tűnő, egyenletlenül borostás arcát, és puszit nyomok rá. Érzem a szempillái súrlódását az arcomon, mikor lehunyja a szemét.
- Csak egy kis idő kell! - búgtam a fülébe.
- Rohadtul nem akarok időt adni! - morran - Veled akarok lenni! - ront ki  a szobából.
  Egy jó dolog sült el ebből a beszélgetésből. Mégpedig az, hogy Harry valamennyire kijózanodott. Pityeregve az ágyon heverő ruháimért nyúltam. Magamra vettem őket, felhúztam a cipőmet, bele dobáltam a táskámba a fontos dolgokat. Kilépve a kollégiumi épületből, egy vissza hívót kértem Louistól. Mikor vissza hívott, elmeséltem neki, hogy majd Gemmatól fogok haza menni, majd olyan kilenc óra körül. percekig nyugtattam, hogy semmi bajom, nem lesz.
  Beszállva egy taxiba, amit a sulitól, három  háztömbnyire fogtam, monoton hangon elmondtam Gemma lakcímét. kellemetlenül éreztem magam, hogy meg kell kérjem Gemmat, fizesse ki nekem a taxit,  mivel a számlákon kívül, semmire sem maradt pénzünk. Lealacsonyító érzés. Bár Gemma szívesen, és szó nélkül fizette ki a taxit.
  Amint beértünk a házba, megint sírtam.                                                    

- Miért kell ilyen fafejűnek lennie! - dobtam le magam a kanapéra.
- Akarod, hogy válaszoljak? - ölel át.
- Nem. Sophie vagyok!
- Tudom! - mosolyog.
- Jó csak most találkozunk elsőnek. És én itt bőgök, mikor azt hittem jó esténk lesz, míg nem jön a taxi.
- Milyen taxi?      
- Hát amivel haza megyek!
- Oh, én arra készültem, hogy itt alszol.
  Öt perc se kellett, már Eleanorral beszéltem, hogy Gemmanál aszok. Fél óra múlva, a baba kék nagy hálószobában, bőgtem, még egy vígjátékot néztünk. Gemma remek társaság, és nagyon hasonlít Harryre.
- Perrie nem hasonlít rád, és Harryre! - bököm , de meg  bánom.
- Pezzie csak a féltestvérünk. Apa, megcsalta anyut. - hunyta le a szemét - Ezért elváltak. De megszerettük Perriet. Én viszont eleinte nem jöttem ki Daniellel, ahogy Harry sem. Nagyon anyásak vagyunk. Perrie nagyon szereti Daniellet, neki könnyű volt, hisz az anya lelépett miután, lábra tudott állni a szülés után.
- Gondolom azt, tudod, hogy Danielle lánya vagyok...
- Jah, nem számít furának? Mármint mostoha tesók leszünk, és mégis az öcsémmel akarsz, kettyinteni?
- Mit jelent a kettyinteni? - kíváncsiskodom.
- Nem tudom, hogy mondjam el. Tudod, amit a paplan alatt szoktatok csinálni! - húzogatja kétesen a szemöldökét.
- Te jó ég! - botránkozok meg.
  Olyan hamar eltelt az idő, Gemmaval. Mindenről beszélgettünk. Megnéztünk vagy még három vígjátékot.
- Mennyi időre gondoltál? - kérdezi.
- Tessék?
- A szüntet idődre gondolok Harryvel. Mert lesz anyunak a szülinapja, két hét múlva, és annyira akarja, hogy Harry elvigyen.
- Még nem is említette nekem.
- Nem is egyhamar fogja. Ahogyan beszél rólad, általában akkor, a nadrágjába teszi az eszét, meg minden mást is.
  Elpirultam.

25. fejezet

Megérkezett a következő fejezet!
Jó olvasást!

Sophie Peazer szemszöge:

 Túléltem az első hetemet Harry nélkül. De ez egy hazugság. Hiába kértem tőle időt, mindig ott legyeskedett. Szótlanul elkísért az óráimra, én pedig durván elküldtem.
  Két napja vagyok ilyen ellenséges vele. Két nappal ezelőtt láttam, ahogyan egy lánnyal kavart. Flörtölt. nem igazán tudtam kivenni mit csináltak. De mind a ketten vigyorogtak.
- Minden rendben? - kérdezte Zayn, mikor leültem mellé.
  Nem hallottam mit mondott még, hisz' az ajtóban álló, morcos Kócost néztem. Kimagaslott a terembe sétálók között. Elolvadtam a mérges tekintetétől. Olyan áthatóan nézett rám.
- Minden rendben. - mosolyogtam rá.
- Szóval elfelejtetted, hogy a hét végén kell leadni a töri házi dogát. Készen se vagyunk vele, Sophie!! - aggodalmaskodott.
- Zayn! - húztam meg a haját - A jövő hét végére kell. - nyugtattam meg.
- Biztos?
- Fel van írva a táblára. - mutatok oda.
  Fellélegzett. Bárcsak én is ezt mondhatnám. Hogy minden rendben. Pedig mostanában, nem eszem rendesen, mármint eszem, csak nem olyan sokat. Az éjszakáim nagy részét, pedig álmatlanul töltöm. Bebújok a paplan alá, de rá kell jönnöm, hogy olyan fojtogató érzésem lesz, mintha hetekig egy szaunában sínylődtem. Fuldokoltam a melegtől. Bezzeg Perre, ő nyugodtan töltötte az éjszakáit. Kényelmesen forgolódott, miközben horkolt. Zayn tudja, hogy a barátnője horkol?
- Nagyon elgondolkodtál, tényleg minden rendben?
- Josh randizni akar velem... - bököm ki.
  Zayn nagyra tátja a száját, majd úgy tesz mintha hal lenne, tátog.
- Josh, Josh? Devine?
- Igen. C...csak oda jött hozzám, és m-megkérdezte nem akarunk e beülni egy kávéra. - motyogom.
- Nem! - jelenti ki.
- Minden rendben él tanulók? - dörren ránk a tanár. Tudtam, hogy még mindig utál minket.
- Persze csak Zayn valamit elrontott, és megrúgtam a lábát! - morgom idegesen.
- Harry nem fog örülni neki! - rázza a fejét, miközben kinézi a helyes évszámot, az atlaszból.
- Oh biztosan nem, mikor Ő enyelgett azokkal a lányokkal, gondolom akkor Ő is erre gondolt. Oh Sophienak ez nem tetszene! - akadékoskodok.
- Megtiltom, hogy elmenj Joshal bárhova is! - utasít, keményen.
- Azt válaszoltam neki, mg meggondolom.
- Csak úgy tájékoztatlak, hogy magamtól nem foglak elengedni vele. Erre nem kell, Harrynek megkérnie.
- Miért nem akarod, hogy elmenjek vele?
- Mert Josh egy farok. A boxerében hordja azt a megmaradt egy és fél agysejtjét.
- De mindig ott van veletek! - hadakozom.
- Csak mert ott van velünk, még nem kell kedvelnünk.
  Tisztán emlékszem Josh, kedves zavart szavaira. Olyan ki esetlenül állt ott mellettem, hogy elem hiszem, hogy ott lent hordja a gatyájában az eszét. Pedig helyes, és kedvesnek tűnt. Igaza volt Perrienek. Túl könnyen esek bele minden nyálas szóba amit nekem mondanak.
- Viszont ha elmész vele... Tuti, hogy elmondom Harrynek!
- Fenyegetsz, Zayn?
  Nem szólalt meg. Kétkedően rám emelte e tekintetét, én viszont már onnan tudtam, hogy elmondja Harrynek, még a randi felkérést is. Nem csak azt, hogy fontolóra veszem, Josh ajánlatát.
  Az óráim után, Perrie, és a barátnői ráncigáltak egy lányos beszélgetésbe, a lány wc-be. Neki löktek a mosdó kagylóknak, és gyilkos tekintettel néztek rám. Hümmögtek, és motyogtak valamit. Perrie mellém lépett, hirtelen mozdulatától összerezzentem. De ő csak magához húzott, és átölelt.
- Meg fogjuk mutatni, Harrynek, hogy képes vagy nélküle is klasszul lenni. - ujjongott Jesy.
- Nos, izé.. É-én nem igazán tudom.
- Dögös leszel! - biztat Liegh-Anne.
- Semmi kihívó, és eget rengető dolgot nem fogok megtenni! - csattanok rájuk. - Sajnálom! - kérek rögtön bocsánatot.
- Semmi gond! Nem teszünk, olyat ami neked nem lenne jó. - biztat Perrie.
- Oké - sóhajtok - Mit akartok tenni? - kérdezem.
- Nos nálam nem sok minden van. - mondja Perrie.
- Akkor mit akartok tenni? - kérdezem, félve.
- Szerintem Gemma megoldás! - néz Perrie a másik két lányra.
- Gemma?
  Perrie bőszen bólogatott. Nem kérdeztem ki az a Gemma, hisz' tudtam, hogy nem fogja elmondani. Mielőtt ott hagytak, egyedül a mosdóban, Perrie a kezembe nyomott egy cetlit.
- Erre a címre vitesd a taxidat pénteken este. Gemm, majd kifizeti a taxidat.
  Még ellenkezni sem volt időm. Mikor kiléptem a folyosóra, és a menza felé vettem az utamat. Két lukas órám volt, jobb elfoglaltság helyett a menzán roskadok. A konyhás néni kevesen rám mosolygott, és még fahéjat is szórt a vaníliás-csoki puding mixemet. Szeretem a konyhás néniket.
- El akarod fogadni? - kérdezte egy hang.
- Azt hiszem neked órád van. - nem nézek rá. Képtelen vagyok rá.
- Sophie ne készíts ki! - morog, majd leül mellém, jó szorosan mellém.
- Mikor fogod fel, hogy csak egy kis időt akarok?! - fakadok ki.
  Ha még egy percig is vele kell maradnom, ilyen közel, elbőgöm magam.
- Nem mehetsz el Joshal! És adok neked időt... De már nem bírom! - hajol a nyakamba, majd belecsókol.
- Meg kell értened engem is! - döntöm a fejemet, az övére.
- Sok mindenben nem értelek meg! - morog, még mindig  a nyakamat csókolva.
- Harry kérlek!
- Elmész Joshal? - morog bosszúsan.
- Talán.
  Felmordul.
- Igen, elmegyek vele! - akadékoskodok.
- Bezárlak a szobámba! - csattan fel.
- Nem szabhatod meg mit csinálok vagy mit nem! - morgok.
- Ameddig engem érdekelsz, addig belefogok szólni!
- Mocsok vagy!
  Rácsapok a mellkasára. Kezdek megint dühös lenni rá.
- Oh, és mi lenne ha én is a nyakadba vágnám, hogy azokkal a fruskákkal enyelegsz? - kiáltom.
- Áh, szóval sikerült elérnem. - nevet fennkölten.
- Mit sikerült? - kérdezem suttogva.
- Az sikerült hogy féltékeny legyél! - kezd nevetni hangosabban.
  Elképedek rajta. Nem gondolkodva azon mennyire fontos nekem. Nem gondolkodva azon, mi lesz a döntésem következménye. De a tenyerem, nagyot csattant az arcán.
- Arrogáns! Gyerekes segg vagy! - kiáltom.
- Sophie! Hé, kicsim! - lépked utánam.
  Gyorsabban szedem a lábaimat, nem akarom, hogy utolérjen. Mikor kiérek az udvarra, futni kezdek. Megragadom a táskámat, nehogy kiessen belőle valami. Még hallom, ahogyan utánam lohol. De pontosan két másodperccel előbb érek a lány kollégiumi épületbe. És pontosan két másodperccel előbb bezárom a ajtómat, még mielőtt be tudna jönni. Hallom, ahogyan dörömböl, de az ügyeletes tanár kizavarja. Amiért, most nagyon hálás vagyok.
  Kiveszem a farzsebemből a kis cetlit, amit Perrie adott, és átolvasom a cetli tartalmát. Cím, és egy telefonszám is van rajta. Feláldozva az utolsó kis pénzemet a telefonomon, sóhajjal beütöm a számokat, és várok. Négy csörgés sem hangzik el mikor valaki beleszól.
- Gemma! Ki az?
- Ö... Sophie vagyok! - sutyorgok.
- Te jó isten! Sophie, Sophie? Harry Sophieja?
- I-igen! Harry Sophieja! - suttogom.
- Oh istenem, azt hittem, hogy csak pénteken beszélünk.De örülök, hogy felhívtál.
- Nem tudom ki vagy! Én c-csak kíváncsi vagyok rád! - hazudom.
- Gemma, vagyok Harry és Perrie nővére.
- Nem rémlik, hogy említettek volna téged. - morgom, de még így is meghallja.
- Semmi gond. - érzem amint vállat von - Egyébként, hogy megy a dolog Harryvel?
- Hát... - kezdek bele de közbe vág.
- Ugye védekeztek. Számtalanszor elmondtam neki, hogy hogy kell helyesen óvszert felhúzni! - hadarja.

24. fejezet

Megérkezett a következő fejezet!
Jó olvasást!

Sophie Peazer szemszöge:


  Azt hittem össze rogynak a térdeim. Mind a két tüdőm szúrt, egyszerűen nem kaptam levegőt. Vagy inkább féltem levegőt venni. A gerincem hozzá préselődött a falhoz, jobban mint mikor elsőnek tette azt.
  Zöld szemei halványból, mély árnyalatba ugrottak, sosem láttam még ilyen észbontóan zöldnek. Hiába haragudtam rá, még éreztem a forró illatát, ami felmelegített. Szinte égtem, mint egy farakás, mikor hozzám ért. Kezei a vállaim mentén pihentek, durván neki tapadva a falnak. Oh, istenem, most mennyire szükségem lenne arra, hogy kedves legyen. Hogy úgy érjen hozzám, mintha minden rendben lenne.
- Meg akarlak csókolni! - morogta. Hangja durván csengett.
- Nem akarom, hogy megcsókolj! - hadakozom - Most nem!
- Akkor öt perc múlva? - morog bosszúsan.
- Nem oldhatsz  meg mindent azzal ha ilyeneket mondasz! - lököm arrébb.
  Látom a szemei sötét örvényében, arra számított, megcsókol, és hanyatt dőlünk a homokban. Apró százalékban, én is erre vágyok. Hogy nyugodtan csókolózzunk.
  Szerettem volna, hinni neki. De olyan nehéz volt. Túl makacs voltam, és megsebzettnek éreztem magam. Az csak rátett a lapátra, hogy kiabáltunk egymással.
- El akarsz menni? - lök neki újra a falnak.
- Most ez lenne a legjobb, nem?
- Kinek jó ez, mh? - hajol az arcomba.
- Nekem nem!!! - kiáltom magamban.
  Hallom ahogyan, bosszúsan sóhajt, de közelebb nyomul hozzám. Érzem a teste melegét az enyém ellen. Köd borul az agyamra, de mielőtt, még nem látnék tőle semmit, kibújok a karja alatt. Ijedten tekint rám, mint egy kis őzike. Hevesen kalapál a mellkasom, ki akar törni onnan.
- Most jobb lesz, ha egy ideig nem találkozunk...
- Kérlek, ne!
- Én sem akarom ezt. De kell egy kis idő még megtudom, beleillek e ebbe a világba ahol te élsz.
- Nincs semmilyen világ Sophie!! - csattan mérgesen - Ez itt - mutat magára - az egyetlen világ, ahol akarom, hogy legyél. Velem. És ne mással.
- Tudod, hogy igazam van! - védekezem.
- Te vagy a világom, Sophie! 
  Lesütött szemekkel, elpirultam. Bármennyire is haragszom rá, tudnia kell... Ő is az én világom.
- Szükségem van a világomra! Szükségem van arra, hogy itt legyél.
- Nem - rázom a fejem.
  Bőgni fogok.
- Nem akarok egy fél világban élni! - motyogja.
  Bőgök.
- Csak egy kis időt akarok!
  Zokogok.
- Viszlát Harry!!
  Kiléptem a szobájából. Vállaim rázkódnak, csak szipogok, mert annyira rossz. Bármennyire is akarom, hogy vele maradjak, a vitánk nagy része, sértés volt. És most megsértett. Vissza akartam menni. Nem a szobájába. Vissza akartam menni Amerikába, csakhogy ne kelljen még egyszer át élnem ezt.
  Vissza rohantam a kollégiumi szobámba, hál' istennek nem volt ott senki. Most tényleg csak időre volt szükségem. Bebújtam a paplan alá, elbújtam minden elől. Mindent ott hagytam egy kicsit egyedül. Egyedül hagytam a világomat is. Egy kis idő múlva, hallottam amint, nyitódik az ajtó. De nem törődtem vele.
- Sophie! - érintik meg a vállamat.
- Most nem akarok! - dünnyögöm.
  Képtelen vagyok abba hagyni a bőgést. Érzem, ahogyan besüpped az ágy mellettem.
- Minden rendben? - kérdezik.
- Semmi sincs rendben. - húzom a fejemre a takarót.
- Hallottam a veszekedést. - motyogja.
- Ki nem? - kérdezem.
  Bárki aki hallotta, ahogyan  Harry és én vitázunk, nyálasnak gondolta volna, amit mondott. De hallaniuk kellett volna, még az elején. Harry makacs, és zsémbes. Szikla szilárdan hisz magában. Ezért ilyen öntelt, bunkó.
  Az én öntelt bunkóm.
- Szeretnél sírós számokat hallgatni? - birizgálják a hajamat.
  Megrázkódok az elfojtott nevetésemtől. Kikandikálok a takaró alól. De épp annyi, elég nekem, mikor meglátom Zayn feltetőzött haját, már megnyugszom.
- Sírós számok? - kérdezem.
- Pezz, mindig ilyeneket hallgat ha haragszik rám.
- Nekem nincsenek sírós számaim.
  Egy ideig csöndben ülünk, csak a hüppögésem rezegő hangja, az amit hallani lehet. Érzem a füst szagát az orromba áramlani, Zaynek füst, és menta illata van. Nem a megszokott mámorító illat.
- Vele mi van?
- Tombol. Kiabál, és elküldött a saját szobámból is. - nevet keserűen.
  Felhorkantam. Nem számítottam rá, hogy ilyen fog történni.
- Beszélj vele! - dől le mellém.
- Nem tudom Zayn! - zokogok fel - Fogalmam sincs mit kellene tennem.
- Miért veszekedtetek egyáltalán?
- Jogos dolgokról. Arról, hogy nem illünk össze.
  Meg akart szólalni de nem hagytam.
- Ne, ne! Ne mond azt, hogy hülyeség! Mert te is és Ő is tudja, hogy nem az! - dörzsölöm meg a szemeimet.
  Rádőlök a mellkasára, hozzá bújok, és folytatom amit elkezdtem az előző negyed órámban. Vállaim rázkódnak, és csak hüppögök. Zayn körém fonja a karjait, próbál nyugtatni. Tudom, nem kellene sírnom, de most jól esik. Szánalmasnak hiszem magamat, hogy sírok egy fiú után. Szánalmasnak, hogy azt hiszem van esélyem. Van esélyem egy olyan dologra, amire egyébként sosem gondoltam, hogy lesz.
- Mit fogsz most csinálni? - töri meg a csendet.
- Csak egy kis idő kell... - motyogom. Bár a sírásomtól, csoda ha érti mit mondok.
- Harry elég türelmetlen alkat.
  Még egy darabig sajnáltattam magam, majd bezárkóztam a fürdőszobába. Pár pillanatig néztem a nyúzott arcomat. Aztán a kis gombós a torkomban még nagyobbra nőtt. Lassan fuldokoltam tőle. A mellkasom még mindig szorított, de már tudtam rendesen levegőt venni.
  Bele kell nyugodnunk, mind a kettőnknek. Bele kell nyugodnunk, hogy talán mi nem illünk össze. Csak egy kis időt akarok, még eldöntöm mit szeretnék.
- Te mit tennél? - motyogom halkan, mikor kilépek a fürdőből.
- Vissza mennék hozzá, asszem.
- Biztos választ vártam, de mindegy.
- Nem tudom mit tennék, ha Pezz is ilyen szarságon akadna ki.
  Be ismerem magamnak is, hogy hülyeség, ami miatt hagyom veszni az egészet. megtehetnénk most azt is, hogy vissza dőlünk az ágyában, és csak csókolózzunk. Igen, ez a könnyebb kiút. A legkönnyebb a többi közül.
  Miután Zayn elment, megkeresni nekem Perriet, addig egyedül maradtam. Még hallottam fél fülel, amint a telefonom magyarázkodást kap az üzenetek hadától. Tudtam, hogy Harry az. És azt is tudtam, nem fogja egy könnyen feladni. Viszont én sem.
  Össze pakoltam a holnapi napra a felszerelésemet, a kémia tankönyvemet, és a hozzá tartozó kellékeimet, félretettem, az asztalomba lévő kis fiókba.


 
  Másnap az iskola udvaron áthaladva, próbáltam kikerülni mindenki más, lyukat égető tekintetét. Olyan érzésem volt, mintha hallották volna. Mintha ott ültek volna előttünk, és azt nézték, hogyan tépjük egymás haját. Lehajtott fejjel léptem be a főépület jobb oldali folyosójára. Nagy levegőt vettem, megpróbáltam úgy tenni, mint mikor elsőnek léptem be ide. Elvegyülni, mintha itt sem lennék.
  Hosszú szempilláim alatt, körbe pillantottam, de hál' istennek a Kócost nem találtam. Elhaladtam az ebédlő mellett, ahonnan éles hangot csapták meg a fülemet. Zavart léptekkel indultam a következő órámra.
- Sophie! - hallottam a hangját.
- Szia! - hajtottam le a fejemet.
  Zavartan fészkelődtem. Még mindig féltem, hogy megint rám lendíti a kezét, utána pedig olyat mond, amitől elolvadok, mint forró vaj a késen. Hátráltam egy lépést. Jó ötletnek tűnt eliramodni, még mielőtt jobban megsebezzük egymást.


Harry Styles szemszöge:

 Szart se aludtam az este. Sophie szarsága annyira felbosszantott. Hogyan juthatott ilyen hülyeség az eszébe?
- Csak egy kis időt akar. - mondta Zayn.
  Másnap épp a z ebédlőben ültünk. Rajtam kívül mindeni röhögött valamit Andy iccén. viszont engem felbaszott ez a gyerek. Ráhajtott Sophiera. És ha most megtudja, hogy Sophie úgy dönt nem akar engem, és az állítólagos világomat, akkor kitépem a hajamat.
- Csak időt akar, mi? - morgom bosszúsan.
- Hazz! - csap a vállamra - Azzal nem oldasz meg semmit, ha morogsz mint egy veszett kutya.
  Bele túrtam a hajamba, bosszús voltam. A menza ajtaját kezdtem el bámulni. Talán arra vártam, belép a nyakamba ugrik, és mindenki boldog.
- Hallod, ott a csajod! - kiált valaki.
  Felkapom a fejemet, és a menza bejárata felé nézek. Még látom ahogyan elmegy előtte. Nem is nézett ide. Én viszont láttam őt.  Kivágtam magam alól a széket, és utána eredtem. Szaporán szedtem a lábaimat, hogy utol érjem.
- Sophie! - morogtam.
  Megdermedt mikor meghallotta a hangomat. Nem fordult meg, így nekem kellett elé állnom. Lehajtott fejjel állt, még most is elpirul.
- Szia! - suttogja.
  Már épp oda akartam lépni, és addig csókolni amíg meg nem gondolja magát. De sietős léptekkel kikerült. Vigyázott rá, hogy még össze se érjen a bőrünk. Egyszerűen csak elviharzott.
Remek, ezt is elbasztam!!

23. fejezet.

 Megérkezett a következő fejezet!
 Egy kissé meglepő fordulat alakult ki, amit őszintén szólva, ne akartam, hogy kialakuljon. Nem is terveztem ezt megírni a blogba, de... mégis belekerült.
 A blog tegnap megnyitotta a facebook csoportját, is szóval ott is el tudtok érni minket.
 A csoport linkjét megtaláljátok az oldalsávban is a kövess minket! modulnál.
 De ide csatolom is a linket:  Facebook Group
 A részhez pedig jó olvasást!





Sophie Peazer szemszöge:

 Nos talán el kéne kezdenem az lején. De túl hosszú lenne. És tuti megint bőgnék. Mint az elmúlt héten, úgy kb, minden nap.
  A két nappal ezelőtti családi vacsorára - ahol az apám, és a most látott nagyszüleim vártak - síró görccsel az agyamba, zuhantam be az ajtón. Hörögtem, és csak potyogtak a könnyeim. Perrie, Zayn, mindig ott voltak, azt hiszem vigasztalni akartak. Nyugtató szavakat pusmogtak, de akkor is csak bőgtem.
   Ha valaki megkérdezte, miért sírok, akkor nem  ezt a választ adtam meg: "Veszekedtünk, Harry majd nem felpofozott", hanem a "El kell költöznünk innen".
- Lemondtam a kémia órát, amin labor társak vagyunk! - a szív fájdalmamat is Eleanoron töltöttem ki.
  Persze rajtam és a Kócoson kívül senki sem tudja, hogy mi történt. Akkor lenne csak nagy gubanc. Ott akkor nem csak én sírnék.

 De azt hiszem, talán el kéne kezdenem az elején....

2014. 04. 17. (csütörtök)

  Reggel, vagy talán kicsit közelebb a délhez, mire felkeltem. Harry, az arcába lógó hajával horkolt. Nem csendesen, olyan nagyon hangosan. Hevesen véve a levegőt ugrottam ki az ágyból. Percekig tartott lehámoznom magamról. Vékony alkat, de van súlya.
- Hova mész? - dörmögi.
- Vissza a szobámba. Nincs itt ruhám.
- Még aludhatsz! - motyogja.
- Aludnék szívesen, de már az első két órámat lekéstem.
- Oh, Jézuso Sophie, kis stréber vagy! Neked mindent el fognak nézni! - horkant.
- Köszönöm, ez igazán jól esett! - vágom hozzá durván.
  Nem gondoltam volna, hogy ez  a mai kis reggeli afférunk, egy bazi nagy affért okoz. Nyugodtan lopóztam el a fiú kollégiumi épület lépcsőjén, a portás bácsi, már ismerősként integetett. Habozva vissza intettem. Nem tudom miért.
- Ébren vagy? - bököm meg Perrie vállát.
- Hagyj békén, nincs első két órám! - dünnyögi.
- Tíz perc, és kezdődik a harmadik. - nevetek.
  Nem moccan. Én pedig nem fogom holmi kapkodásra használni az időt. Tudom, hogy a harmadik órám kémia, amin a Kócossal vagyok egy padban. De a ma reggeli egyoldalú megsértődésem miatt, lógva hagyom ezt az órát is. A negyedikre viszont be kell érnem. Történelem. Nincs akkora kő szívem, mellyel hagynám Zayn egyedül meghalni, a mi saját harmadik világháborúnkban.
  Ledobáltam magamról a ruhákat, még mielőtt bemásztam volna a tus alá, kölcsön vettem Perrie telefonját, majd tusolás közben teljes hangon hallgattam a Ed Sheerant.
- Még a szomszéd emelet is fel kell erre a zajra! - ordibál be az ajtón. Kicsit morcos reggelente.
- Mi lenne ha elmennénk kávézni egyet! Mostanában nagyon kávés lettem! - birizgálom a hajamat.
- Mit szólnál ha inkább fodrászhoz vinnélek! - nyit be - Olyan sok szín van ami jól állna neked. Kicsit slampos ez sötét barna.
- Pezz! - szidom, amiért egy szál semmibe csavarva toporgok előtte - Egy haj festés túl drága lenne! - hezitálok.
- Neked! De nekem nem. Öt perc Cica, öt perc, igyekezz! - sürget.
  Az alvós ruhámban léptek ki a szobába, Perrie az ágyamra pakolgatta a ruhákat.
- Mit akarsz azokkal? - szorítom a hajamra a törölközőmet, miközben alaposan dörzsöltem.
- Minek mostál hajat, ha a fodrász megmossa? - nézett rám.
- Csak párás lett. - magyarázom.
  Egy nem törődöm legyintéssel, bezárkózott a fürdőbe. Még hallottam ahogyan, egy Katy Perry számot dúdol. Rá pillantok az ágyamon heverő, merész ruhákra. Nekem nincsenek ilyen ruháim!
  Lemondóan tekintek a fürdő szoba felé. Perrie, öltözködési stílusa, kifejezetten nem passzol az én unalmas ruhatáramhoz. Mégis elszánt léptekkel megyek a szekrényem felé. Kiveszem a halvány barna babacipőmet, egy halványkék szűkített nadrágot, ami az éveim alatt elkopott, és egy unalmas fehér felsőt, amin egy vörös szív van, közepén az LM logóval.
- Miért nem azokat húzod fel? - riaszt meg Perrie hangja.
- Oh nem, nem. Az nem az én stílusom, Cica! - gúnyolódok rajta.
  Cinikusan felnevet. Meglöki a vállamat, mikor elmegy mellettem. Rá nézek a vállam felett, szúrós pillantást vetve felé. Persze mivel háttal áll nekem, ezt nem tudhatja. Még azt sem, hogy a nyelvemet öltöm rá.
  Becsatolom az elkopott övemet, felhúzom a sliccemet, laza, de tartós kontyba kötöm a hajamat. Készen vagyok. Perrie még a rúzsával bíbelődik, meg azon örlődik, melyik szem festék lenne a legjobb arra a napra. A cipő problémáit nem említem, eltartott egy két percig míg kikereste a megfelelőt.
- Most már indulhatunk? A negyedik órámra vissza kell érnem. - sürgetem.
- Minek?
- Történelmem lesz. Nem akarom Zaynt egyedül hagyni. És a tanár is eléggé spiccel ránk.
  Míg Perrie gyorshajtásban elindult a legközelebbi fodrászat felé, addig megnéztem az eddig rezegő telefonomat. Nyolc üzenetem volt, a Kócostól. ÉS több mint hat nem fogadott hívás. Duzzogásból nem írtam neki vissza, nem is hívtam fel. Csak egyetlen egy üzenetet olvastam el tőle.
  Lehet gyerekesen viselkedem, hogy egy olyan kis apróságért, mint a "stréber vagy neked mindent elnéznek", duzzogok. De ezt ő nem értheti meg. Mikor még Amerikában éltünk, rengetegen piszkáltak, lökdöstek, kigáncsoltak, csak mert okos voltam, és kedveltek a tanárok.
- Kicsit melírozottra kellene festetned a hajadat. Olyan szőkés barnásra. Tuod a kettő keverékére gondolok.
  Mikor vissza csöppentem az autóba, a mostba, még elcsíptem Perrie fecsegésének lényegét.
- Na mit szólnál hozzá?
- Remek lenne. - nyögöm - De jól állna? - parázok rá.
-  Bele kéne jönnöd abba, hogy elfogadod azt a tényt, hogy dögös vagy, Sophie! Nemhiába izgul rád a bátyám, Andy, meg Josh is.
- Ki az a Johs?
- Harry egyik barom haverja. Ne állj szóba vele! - figyelmeztet - Az a srác csak lukra megy.
  Elnevetem magam, inkább kiszállok a kocsiból, körbe nézve egy ismeretlen helyen találom magam. Igaz nem igazán mászkálok London utcáin. Nem csoda, hogy nem tudom hol vagyok.
- Felveszed? mert kezd idegesíteni. - nyomja a kezembe a telefonját.
- Minek vegyem fel a telefonod?
- Mert már az agyamra megy. Gondolom Harry rájött mekkora marhaságot mondott neked.
  Oh elfelejtettem említeni, még fürdetem Perrie bejött pisilni, és kiöntöttem neki a lelkemet. Elmondtam neki mennyire szarul, esett Harry stréberes beszólása.
- Nem akarok vele beszélni! - nyújtom a telefont.
- Akkor csak rázd le! De beszélj vele.
  Bólintok. Megvárom amíg a telefon újra rezegni nem kezd. De még akkor is várok négy darab kicsöngést. Aztán felveszem.
- Pezz, hol a francban van, Sophie? - kiált.
- Itt vagyok. - suttogom.
  Gombóc van a torkomban, és csak egyre nagyobb lesz.
- Miért mentél el?
- Neked kéne ezt a legjobban tudnod! - csattanok rá.
- Oké, csak nyugi bébi! - dörmögi - Miért rágtál be rám?
   Nem mondtam el neki. Tudnia kell.
- Csak nem azért a hülye stréber beszóláson? Kicsi ne legyél nevetséges! - röhög erőltetteten.
- Neked ez lehet vicc, de nekem nem! - teszem le a telefont.
  Mire észbe kaptam már a fodrász szalon egyik székében ültem, és a meleg Bobnak ecseteltem, mennyire haragszom Harryre. Persze nem mondtam el neki mindent. Az intim, dolgokat kihagytam. Az magánélet.
- Figyelj húsom! Olyan dögös hajat aprítok neked, hogy ennek a Harry gyereknek ketté áll a füle, ha rád néz.
- Mintha ezzel sok mindent meg tudnék oldani! - nyavalyogtam.
- Hál' istenek nem vagyok nő! - nevet.
  Bő háromnegyed óra alatt, a hatalmas álló tükör előtt álltam. A hajam szőkésebb lett, mégis ott maradt benne az a barnás vonás, amit Danielletől örököltem. Meg talán Liamtől. Igen, Liam haja jobban tükrözi az enyémet. Még egy apa-lánya vonás.
- Azt hiszem beszélni fogok Harryvel! - motyogom, mikor már a kollégiumi épület felé tartunk a kocsival. MA teljesen elvesztettem az idő érzékemet.
- Jobb lenne! - helyesel Perrie - Rossz nézni a világ fájdalmas képedet.
- Nem akarok rá haragudni. De úgy érzem sok mindent kell megbeszélnünk. És most nem csak a stréberes dologról beszélünk. Harryvel nagyon nehéz, ez a próbáljuk meg, mert jó veled.
- Ketten kellenek ehhez! Harry pedig nem fogja feladni, egy kisebb vitáért, amit irántad kezd érezni.
- Most nem arról van, szó, hogy belezúgtam, Pezz! - kiáltom.
- Akkor?
- Az egyik pillanatban minden olyan jó vele! A másikban pedig megfolytanám egy akváriumban, agy egy kávéskanál vízben. - dühöngök.
- Akkor menj beszélj vele!
- Nem! Előbb túl kell élne egy történelem órát. Zaynek szüksége van ott rám.
  Félelmemben, idegességemben, kipattantam a kocsiból, és a tere felé kezdtem futni. Még láttam a Kócost is. Épp pár lány legyeskedett körülötte, de a haragomat ez csak tetőzte. Mégse álltam meg, hogy felpofozzam, és a lányoknak odavessem, csak én sajátíthatom ki, Őt.
  Be lépve, inkább beesve a történelem terembe, ég ujjongtam egyet, hogy a mogorva tanár előtt érkeztem. Zayn tekintetét kerestem aki pánikolva nézett ide oda. Mint egy kis őzike. Mikor meglátott, lélekben megnyert egy világháborút.
- Szia! - öleltem meg.
- Harry ki van akadva rád!
- Majd beszélek vele! De előbb éljük túl ezt az órát! - nézte az ajtóra ahol egy ideges tanár lépett be. Egy ideges tanár aki csak helyettesíteni jött.
  Együtt lélegeztünk fel. Sokkal könnyebb volt túlélni ezt az órát, mint azt, hogy beszélnem kell Harryvel.
  A hosszadalmasra sikerült történelem óránk után, remegő térdekkel álltam a fiú kollégiumi épület előtt. Azt hiszen annyira félek, hogy be fogok pisilni.
- Áh Sophie! - lép mellém Andy.
- Szia! Harry itt van?
- Jah a szobájában fuldoklik. Eléggé szar napja van ma.
- Köszi. - indulok el befelé.
  Lassan lépkedek fel a lépcsőn. Nem akarok hamarabb oda érni. Mégis a lépcső tetején, megragadják a derekamat, és gyorsabb iramban vonszolnak. Megdöbbenésemben sikítani se merek. Ki tudja ki lehet az. Mégis megnyugszom, mikor megérzem a mámorító illatot, és hallom a mormogó hangot. Harry az.
- Azt hiszem beszélnünk kell! - dob le az ágyára.
  Kattanás jelzi, hogy bezárta az ajtót. Oh, Oh...
- Rosszul esett amit reggel mondtál! - kezdek bele.
- Az miatt a hülye beszólás miatt? Ez nevetséges...
- Nem téged lökdöstek mert s tanárok szeme fénye voltál! - kiáltok.
- Mi van?
- Nekem az rosszul esett.
- De akkor sem kellett volna, ilyen kurvára gyerekesen viselkedned! - kiabál.
- Ne te legyél felháborodva, mikor te sértettél meg engem, te idióta segg fej! - lépek hozzá, taszítva egyet a mellkasán.
- Gyerekes vagy Sophie! - nevet erőltetetten.
- Tapintatlan vagy!
  Fel mordul.
- Meddig akarod, hogy sértegessük a másikat?
- Addig amíg meg nem beszéljük a problémáinkat!
- Problémák? Milyen problémák?
- Például azok a lányok, amiket mondanak.
- Hiszel nekik?
- Épp ez az Harry, nem tudom mit higgyek! Nem ismerlek, úgy mint itt az emberek többsége! Fogalmam sincs mi igaz és mi nem. - motyogom, bár a hangom még mindig pár oktávval magasabb.
- Talán meg kellene bíznod bennem! - kiabál. Ordít.
- Akkor adj okot, hogy bízzak benned. Mert ha nem védekezel az állítások ellen, akkor ne csodáld ha kételkedem.
- Nem feküdtem le senkivel!
- Ha ennyire bőszen állítod, hogy nem, akkor valami igaz belőle nem?
- Ne bízol bennem. Mit tegyek, hogy elhidd?
- Nem kérem, azt hogy fogadj cölibátust! - védekezem - De ha valaki iránt érdeklődsz akkor nem, idézzelek "célzol más lyukba"! - hadakozok.
  Fel mordul. Megragadja a vállaimat, és erősen neki taszít a falnak. Beleremegnek a csontjaim is. Tüdőmben rekedt levegővel, eltorzult arccal pislogok. Kikerekedett szemeim őt figyelik. Zöld smaragdjai, erősebb színben úsznak. Szinte dühösen izzanak.
- Fogd fel azzal a csökönyös kis agyaddal hogy nem dugtam meg egy lányt sem, azóta mióta veled akarok lenni! - üvölt.
  Félek.
- Harry... - fuldoklom.
- Nem tudom mit akarsz mi a faszt tegyek, hogy megértsd, de egyszerűen olyan argh. Bosszantó vagy, Sophie!
- Oh, bosszantó vagyok? - még mindig remeg a hangom - Ha bosszantó vagyok, akkor miért akarsz velem lenni? Mi értelme egy csökönyös agyú, bosszantó lánnyal lenni? Aki még azt sem engedi meg, hogy az első közös alkalomkor meg dugd!! - sikoltom.
  Felemeli a kezét, pont  a feje mögött, behunytam a szememet. Vártam arra, hogy mikor vágja hozzá az ökölbe szorított kezét. Félve, résnyire nyitottam a szemeimet. Épp akkor lendítette a kezét, a hideg levegő súrolta az arcomat, de az ökle nem talált el. Remegtek a térdeim mint a kocsonya. Azt hittem menten össze esek.
  Sós kis cseppek, potyogtak a szemeimből. Sírtam. Nem nem sírtam. Zokogtam. Behorpadt a mellkasom, és kivágódott, szorító fuldoklás kerített fájdalom alá.
  Féltem.

  Féltem Harry Stylestől.

 Féltem attól akit szeretek.

22. fejezet

Megérkezett a következő rész!
Jó olvasást!      

       

  Sophie Peazer szemszöge:



- Hol vagy most? - dörmögte idegesen.
- Miért kérdezed?
- Mert csak úgy kurvára leléptél! - csattan rám.
- Ne kiabálj, mert leteszem a telefont! - fenyegetem.
- Arghg - morog - Hol vagy? Érted megyek.
- Egy ruha boltban.
- Ruhaboltban?
- Vásárolgatunk!
- Mi van rajtad?
- Ö....
- Sophie!
  El kellene neki mondanom? El kellene neki mondanom, hogy egy lehetetlenül kék fehérnemű van rajtam, és elpirulok ha a tükörben megnézem, hogyan áll rajtam? El kellene mondanom neki, hogy furcsa késztetést érzek, hogy itt üljön, és engem nézzen? Ahw, ez beteges gondolat volt!
- Mi van rajtad, édes?
- Valami kék?!
- Fehérnemű?
  Honnan tudja?
- Honnan tudod? - árultam el magam.
- Onnan tudom, hogy épp egy fehérnemű bolt előtt állok, és látlak! - nevet.
- Egy fülkében vagyok, te kujon!
  Egyikünk se szólal meg. De a nevetése még víz hangzik. Hallom ahogyan elfojtottan kuncog. Hazudik.
- Nem is vagy itt igaz?
- Te mit művelsz? - lép be Perrie az aprócska fülkébe.
- Semmit! - tagadom.
- Vele beszélsz?
- Kivel?
- Harryvel!
- Dehogyis! - ellenkezem.
- Oh, akkor ilyen sokáig tartana felhúzni egy melltartót meg egy tangát?
- Milyen tanga?? - dörmögi.
  Felmordultam. Lecsaptam a telefont, és a legmérgesebb nézésemmel, öltem meg Perrie Louise Stylest. Lehajtottam a fejemet, nem akartam hallani Perrie gúnyolódását. Lerángattam magamról a fehérneműt, vissza öltöztem a saját ruhámba. Lehajtottam a fejemet, mikor az eladó nő, biztatott arról, mennyire dögös vagyok a fehérneműben. Nem is látott benne!
- Meg kéne venned! - biztat Eleanor.
- Nem! Nekem erre nincs pénzem.
- Oh Baby... - öleli át a vállaimat Perrie - Ha Harry megtudja, hogy hogy állt rajtad, álló nadrággal fog ideráncigálni, és meg venni neked!
- Nem akarunk máshova menni? - terelem pirulva a témát.
  Danielle mögé lépve megölelt, és az ételes stand felé tolt. Eleanor, Louisal beszélgetett telefonon, míg Perrie ott legyeskedett körülöttem. Csak fecsegett, és fecsegett.
- Na ki mit kér? - ujjongott Danielle.
- Nem tudom, anyu! - suttogtam a végét.
  Meghökkenve néztek rám. Ma reggel mikor a kocsi hátsó ülésén ültem Eleanorral, elkezdte mondogatni, hogy próbáljam meg anya ként tekintenem Daniellere. Hát elég kínosra sikerült, mikor egymásra néztünk, mind a ketten elvörösödtünk.
- Nem igazán vagyok éhes! - motyogtam -De innék egy kávét!
- Enned kellene, kicsim! - nógatott Eleanor.
- Majd a kollégiumban eszek. Ha jól emlékszek húsos nap van! - hazudtam.
  Megértően, szigorú tekintettel figyelték ahogyan megiszom a kávémat. Reménykedtem benne, nem fogják meghallani mennyire korog a gyomrom. Még rám erőltetnék, hogy egyek valamit.
- Perrie, örülnék ha szemel tartanád, míg tényleg enni fog valamit! - szögezi le Eleanor.
- Ha fogsz enni, szólok Harrynek! - fenyeget Danielle.
- Enni fogok pár falatot, megígérem.
- Enni fog, kivéve akkor ha Harry megtudja, tényleg megvette azt a kék tangát. - nevet Parrie.
  Szem forgatva, nem törődve velük, kiszálltam a kocsiból, és elindultam a lány kollégiumi épület felé. Perrie, hamar utolért, megint csacsogott. Azt hiszem arról, hogy mennyi kaját fog belé tömni, mert tudja, hogy nem ettem egész nap semmit. Hitetlenkedve néztem rá, mikor azt mondta fárasztó lehetett Harry tetszésének megfelelő tangát választanom. Elég nehezen fogom fel, miért barátkozok Perrievel.
- El kell mennünk moziba! - csacsogott tovább.

**

- Na látni akarom!

- Nem. - felelem, vörösen izzó arcal.

  Amióta visszajöttünk, a vásárlásból, Harry berángatott a kollégiumi szobájába. Negyed óra telt el. De ég mindig nem tette túl magát a fehérnemű ügyön. Oda dörgölte az arcát a nyakamba, sutyorgott, csakhogy láthassa.

- Maradj nyugton, vagy elmegyek! - fenyegetem.

- Oh Baby, képtelen lennél itt hagyni.... - nevetett.

- Képes vagyok rá! És ezt te is tudod! - vádolom.

  Hátradőltem az ágyán, fejem fölé csavartam egy párnát, kivettem a táskámból a könyvet, amit még a múlthét szerdáján kölcsönöztem a városi könyvtárból. Kemény borítású, finom illatú könyv volt. Bele szippantottam a levegőbe, jobban akartam érezni a könyv nyugtató illatát. E helyett inkább a Kócos mámorító, fanyar, de édes illatát szagoltam.

- Most komolyan olvasni akarsz? Mikor itt állok... - kiált rám.

  Elemelem a könyvet az arcomtól, Harry végig nyúlva az ágya szélén, a könyökére támaszkodik. Kell pár pillanat, hogy észbe kapjak. Kaján vigyorától, tudtam a "Mikor itt állok..." megszólalását, kissé más témára utalta.

- Te... te... - vágom hozzá a könyvet.

- Mi én? - incselkedik.

  Oh de imádom a gyerekesen játékos Harryt.

- Utállak!

- Utálsz, de le merem fogadni nem csak én vagyok felizgulva...

- Argh, miért van ilyen nagy szád!

- Talán azért, hogy olyan sok mindent csináljak vele.

- Undorító vagy! - nevetek.

  Közelebb mászik hozzám, szét húzza a térdeimet, ezzel befurakodva a lábaim közé. Fölém hajolt, komoly tekintetet mutatott, bár tudtam elnevetné magát. Kezeimet átcsúsztattam az ő kezei mögött, tenyereimet pedig a hátára simítottam. Belenyúltam az inge alá, forró bőre égette az én bőrömet. Forró volt és selymes.

- Akarod tudni mit gondolok most? - leheli.

- Talán...

- Látni akarlak! - mondja.

- Itt fekszem alattad.

- Meztelenül akarlak látni! - egészíti ki magát.

- Kizárt! - vörösödök el. De közben mindenhol bizsergek.

  Bele csókol a nyakamba. Oda nyomja a fejét, és csak szuszog. Már kezdem azt hinni elaludt. De amikor a kezei becsúsztak a melltartóm alá, felsikítottam. Belemartam a hajba, jó erősen megrántva, hogy rám nézzen. Huncut csillogás fénylett a szemeiben, olyan mély zöld volt, mint egy labirintus, ahol szívesen eltévednék.

- Nem fogok itt maradni, ha ezt csiná...llll....mhhmm...

  Be tudtam volna fejezni a mondatot. Ha az ajkai nem vágódtak volna az enyémeknek. Oly hévvel, vággyal, és nem tudom milyen élvezettel nyomta agát ellenem. Hogy azt hittem mentem golfozni kezdek az agyammal. Közre fogta az arcomat. Nyelve idegen vadsággal nyomult a szájamba. Feltárulkoztam előtte. Széjjelebb nyitottam a combjaimat - így még erősebben éreztem őt-, nagyobbra nyitottam a számat - így nyelve még mélyebben csókolt.

- Ha gondolod te is láthatsz meztelenül, cserébe ha én is téged! - alkudozott.

- Nem.

  Hirtelen fordult a hátára, engem pedig a csípőjére ültetett. Éreztem ahogyan nekem simul, olyan feszes volt. Feszes, és nagyon merev. Felvont szemöldökkel lenéztem rá, tehetetlenül feküt alattam. Fölényben éreztem magam, mikor neki nyomtam magam. Előre-hátra billentettem a csípőmet. Válaszul csak morgott mint egy kiskutya. Szeretem az ilyen hangokat, amiket ki szokott adni. Lassan előrébb dőltem, remegő ujjaimmal, elkezdtem lentről felfelé, kigombolni az ingét. Élesen szívta be a levegőt. Csípője hevesen mozdult felfelé.

- Vedd le te is a felsőd! - utasít.

- A-a - rázom a fejemet.

  Szét nyitom az ingét, megvárom míg elemelkedik a matractól, így le tudom húzni róla. Nem törődve félre dobom a kék darabot. 

- Most a nadrágomat is.

- Mit csináljak vele? - incselkedek, miközben kicsatolom az övét.

- Most a sliccemet. - dirigál.

  Vigyorogva kigombolom, lehúzom a sliccét, kicsit nehéz lerángatni a csípőjéről. Mikor a nadrág is a földön van, vissza húz az ágyékára.

- Akkor csak a szoknyádat vedd le! - könyörög.

- Nem, nem... - suttogom.

  Mögém nyúl lehúzza a szoknyám cipzárját, mire észbe kapok mát szétszakadva hever az ölembe. Kitágult szemekkel nézem őt.

- Most pedig, azt tehetsz velem amit akarsz!

- Mi lenne ha kikötnélek...

- Átfutott rajtam a gondolat, hogy megkötözzelek....

- Aztán itt hagylak! - nevetek az ajkaira.

  Megcsókolom. Addig csókolom mg kifulladunk, közben körökben mozgatom magam rajta. Felmordul. Rámarkol a derekamra, meglök, így ráesek a hátamra. Érzem amint az ágy rugózik alattam. nem sok időm van arra, hogy átgondoljam a dolgokat. Rögtön nekem esik. Csókolja, harapja a kulcscsontjaimat, ujjai pedig a fehérneműm alá csúszik. Ujjai fürgén simogatnak.
- Huhh... te jó ég! - sikítottam.
- Sss, kicsim, csak halkabban. - húzta le a bugyimat.
  Bele túrtam a hajába, próbálva megakadályozni abban, hogy megérintsen ott. Azt akartam, csókoljon. Szét nyitotta a lábaimat, miközben az arcát nekem nyomta. Felsikítottam. Hűű, a múltkor nem ott csókolt!!
- Hazz itt vagy! - kopog be valaki az ajtón.
  A Kócos felkapja a fejét a lábaim közül. Morogva feláll, az ajtóhoz megy. Résnyire kinyitja az ajtót, bunkón elküldi az egyik koleszes srácot. Az ajtóban állva visszafordul, a füléig terjedő, vigyorától zavarba esek.
- Azt hiszem van egy befejezetlen ügyünk, nemde? - nyalja végig az ajkait.
- Fogalmam sincs miről beszélsz... - dadogom.
  Hozzám sétál, megragadom a tarkóját, magamhoz rántva megcsókolom. Most csak csókolózni akarok vele.
- A bolondját járatod velem?
- Nézünk valami filmet? - nézek rá a szempilláim alól.
- Igen, kifejezetten szórakozol velem. - bólogat hevesen - De ezt mg nem fejeztük be!
  Nevetve a mellkasára fészkelem magam. Ránk terít egy plédet, szorosabban fonja körém a karjait. Valamit bekapcsol a tv, de nem figyelek rá. A mellkasán lévő madarat birizgálom. Mielőtt elaludhattam volna, bele csókolt a hajamba.
- Azt hiszem kibaszottul szeretlek. 

21. fejezet

Megérkezett a következő rész.
Jó olvasást!

Sophie Peazer szemszöge:

- Általában nem igazán érdekel a bátyám kalandos magán élete. - kezdte Perre, a mellkasán összefont karokkal - De mivel mostanság TE vagy a bátyám magán élte, így érdekel a dolog.
- Nos, nem hiszem, hogy bármiféle magyarázattal tartozok neked.
- Ne már Sohie! Szexeltetek.
- Nem. - hadakozom.
  Perrie felvonja a barnásra színezett, ívelt szemöldökét.
- Majdnem.
- Nincs olyan, hogy majdnem szexeltetek. Igen vagy nem?
- Kifejezetten nem. - biccentek.
- Akkor?
- Csak csókolóztunk.
- Kétlem, hogy Harry leragad a "csak csókolóztunk" maratonnál.
- Ez nekem kínos. Nem megyünk el sütizni? - terelem a témát.
- Nem. Erről beszélnünk kell!
- Sajnálom Perrie, de sose volt még ilyen, hogy egy fiú, aki mellesleg jól néz ki, érdeklődik utánam. És pont úgy érdeklődik irántam. Nem akar megalázni, kigúnyolni, vagy viccből minden rossz dolgot rám  kenni.
- Oh kicsim! - ölel meg.
- Fogalmam sincs mit kellene most tennem. Még azt sem tudom mit kellene ilyenkor éreznem.
  Egy darabig hallgattunk. Az ócska laptopon még mindig a lestoppolt alkonyat jelenet, kissé elmosódott képe látszott. Mereven a képernyőre bámultam, próbálva ne Perrie jég kék szemeibe nézni, amik pereken belül kiszedi belőlem, ilyen volt mikor Harry a nyelvével érintett meg.... jóval lentebb mint ahol az ajkaim vannak.
- Szóval smároltatok!? - kérdésnek hangzik, de csak kijelentettem.
- Puha ajkai vannak. - pirulok.
- Baszki, mégsem akarom hallani! - kacag.
- Nem is mesélném el. Azt hiszem erről Eleanorral kellene beszélnem. - sutogom.
- ÉS Danielle? - puhatolózik.
- Azt hiszem, hogy jól megvagyok vele. Kicsit pánikol, hogy itt vagyok, és nem akarom eltaszítani magamtól.
- Kérdezget rólad. - mondja.
- Mi?
- Harrytől. Kérdezgeti, hogy mi van veled.
- Nem igazán jutottunk el oda, hogy az anyukátokról beszéljünk.... - kezdek bele.
- Harry odáig meg vissza van érte. Csak azért van apuval, mert bizonyítani akar neki.
- Bizonyítani?
- Aha. Apu szereti megszabni Harrynek, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen.
- Ez szörnyű! - kiáltok.
- Az a szörnyű, hogy apu megtiltotta Harrynek, hogy veled legyen. Ő mégis itt volt veled, és ki tudja mit csináltatok az ágyadban.
  Általában a lányok odáig vannak azért a fiúért, aki ellent mond mindennek, csakhogy a hőn' szeretett lánnyal legyen. Őszintén szólva, hülyének tartottam Harryt. Ellent mond mindennek amit az apja mond, csakhogy velem lehessen. Badarság.
- Én ezt... nem kérhetem Harrytől!
- Nem mintha kérned kellene! - vág grimaszt Perrie - Bár ha szexeltek, azt ne mond el, jó?
  Furcsa érzés, ha Harry Styles jár a fejedben. Olyan mintha huzamosabb ideig migréned lenne. Ami jobban fáj, mint egy általános hetvenkét óráig tartó migrén. Forognak a szemeid, körbe-körbe. Zsibong a füled, mintha apró kis lények dobolnának benne. Egyszerűen rossz érzés.
- Mi lenne ha elmennénk vásárolni? - fecsegett Danielle a telefonomba.
  Mikor megkértem Perriet, hogy hagyjon egy kicsit egyedül, nem telt el kettő kerek perc, az anyám hívott. Tudom, hogy nem várja el hogy anyunak hívjam, de mélyen legbelül, mind a ketten ezt akarjuk. Csak nekem ezt nehezebb megtenni.
- Nem is tudom! nem igazán vagyok az a vásárlós típus. és pénzem sincs... - suttogom az utolsó mondatot.
- Ne legyél buta kicsim! Én fizetek.
- Ezt nem kérhetem!
- Nem mintha kérned kellene, a lányom vagy. meg amúgy is Eleanor  nélkül nem megyek vásárolni.
- Nem igazán vagyok biztos benne! - felelem.
- Beszélget hetünk is... Úgy is ki akarlak faggatni Harryről.
- Lassan csömöröm lesz, Harry Stylestől! - fakadok ki.
  Mielőtt letettem a telefonomat, még hallottam Danielle, jó kedv kacagását. Kétségeim  támadtak afelől, hogy szólnom kellene a Liammel elkövetkezendő kisebb családi vacsoráról Danillenek. Vagy talán erről meg kellene kérdeznem, Liamat, az apámat. Ezt is furcsa kiejteni. A szüleimmel való csetepatés megismerkedést, szívesebben választom, mint a fejemben lezajló Harry migrént.
  A telefonom  után nyúltam, de nem tudtam kit akarok hívni. Vagy akarok egyáltalán beszélgetni valakivel, akik most nem a fejemben zajló organikus hangok, bérgyilkosok fejével megáldva. De arra a következtetésre jutottam, hogy olvasni fogok, a fejemben lévő Harry migrénnel együtt.


Harry Styles szemszöge:

  Zaynel az ebédlőben ültünk, és ha nem lennék egy szerelmes fa fej akkor most nem hozná szóba Sophiet. Sajnálatos módon Zaynek, el kell viselnie, hisz én is elviseltem mikor a húgomról karattyolt.
- Talán el kellene mondanod neki, nem?
- Mit?
- Hogy össze feküdtél Gingerrel!
- Kétlem, hogy el kellene mondanom neki. Akkor még nem érdekelt.
- De azért megcsókoltad.
- Az csak egy csók volt! - hárítok.
- Szóval tisztázzuk! Nem akarsz szólni Sophienak arról, hogy megdugtad Gingert, mert beszari vagy!
- Nem vagyok beszari! - tiltakozom - Sophienak pedig nem kell tudnia olyan dologról ami Ő előtte történt. - morgom.
- Szóval beszari vagy! - bólint Zayn.
- Még egy beszari, és fejbe váglak!
  Bele túrtam a hajamba, miközben a homlokomat az asztalra koppantottam. Hogy a fenébe tud egy olyan aprócska lány mint Sophie, ekkora szart keverni az életembe. Képtelen vagyok megérteni. Zayn a szájába véve egy cigit, még mindig rajtam röhögött.
- Ha seggbe rúg a konyhás néni, amiért bent rontod a levegőt, én nem foglak, babusgatni! - röhögök.
- Minek ott a húgod! - vigyorog.
- Te állat! - csapom  vállba.
  Fejcsóválva, inkább elindultam a lány kolesz felé. Szeretem bosszantani Sophiet. Beérve az épületbe, Sophie emeletén sétálva a szobája felé, azt hiszem inkább vissza fordultam volna. Caroline, azokkal a furán irritáló, szőke tincseivel, ott támaszkodott a falnál. Legnagyobb meglepetésemre, engem nézett.
- A Kis kurvádhoz mész?
- Mondtál valamit? - vonom fel a szemöldököm.
- Mondom a kis kurvádhoz mész?
- Nem értelek Drága! Nem hozzád megyek! - kuncogok.
- Bunkó!
- Próbálj meg még egyszer sértegetni, és megbánod! - morgom.
- Megütsz? Többre hittelek Harry! - csóválja a fejét.
- Gondolom az apád nem örülne, ha megtudná, a kicsi titkodat!
- Akkor gondolom még te se tudod Sophie pici titkát... - vág vissza.
- Hagyd békén, Sohiet, Caroline! - morgom.
- Szegény lány, azért jöttek Londonba mert, még a házukat is elvették. Kaját se tudtak venni, nem hogy rendes ruhát!
- Mire akarsz célozni?
- Arra, hogy neked jobb kell. Sokkal jobb mint egy utcai senki!
- Szóval... arra célzol, hogy keressek mást?
- Okos fiú vagy! - csíp arcon.
- Adok egy tanácsot, Édes! - gúnyolódok - Ha jobb lenné az ágyban, talán jobban kedvelnének az emberek.
  Fa képnél hagytam, amíg sértegetett. Ha a hülyeség fájna, nevetne nézném, amint sikonyál. Sophie szobájához érve, ismert vendég ként, kopogás nélkül léptem be. Nost azt hiszem, inkább veszekedtem volna tovább Caroline-al.
  Sophie, törékeny alakja,és Perrie szőke feje vágott pofán.
- Hello! - vigyorogtam.
- Szia! - súgta - Mit csinálsz itt?
- Hozzád jöttem. - lépek egyre közelebb hozzá.
  Nem törődve Perrie kényes mosolyával. Megragadom Sophie kicsi vállait, magamhoz rántom, és addig csókolóm, még a térdei meg ne tudják Őt tartani. Neki dől a mellkasomnak, feladva azt, hogy ellenkezzen. Kezei a derekamra, az ingem alá csúsznak. Csak csókolom, de csak addig míg el nem tol magától.
- Itt van a húgod! - figyelmeztet.
- Azt hiszem már látott ilyet!
- Undorító vagy! - ül vissza Perrie mellé.
  Hátra dobom magam, az egyetlen üres ágyon a szobában. Fejem alá teszem a kezeimet, a lábaimat keresztbe rakom. Vagyok annyira illedelmes, és a sáros cipőmet lelógatom  az ágyról.
- Jenne Hilton azt terjeszti lefeküdtél Caroline-al! - mondja vádlón.
 Sophiera nézek. Kételyeket látok a szemeiben.  Picsába!
- Valószíngüleg Caroline-na, orgazmusa lehetett, arra a gondolatra, hogy megdugom. Ha ez szexnek számít, akkor igaz a pletyka.
- Sophie érdekében, mond el az igazat! - követeli.
  Megint Sophiera nézek. A kételyek helyett, inkább azt sugallja, hogy az igazat akarja. Nem értem a nőket. Igazat mondok, de mégis kételkednek mert hisznek ez egyik fruska állításába.
- Harry!
- Nem. Dugtam. Meg. - tagolom - Van bennem annyi becsület, ha koslatok egy lány után, mert akarom őt, akkor nem célzok rossz lyukba! - morgom.
- Koslatsz utánam?
- Miért minek tűnik? - vonom kérdőre.
  Halvány vörösség kezd látszani az arcán, ami csak növeli az egómat. Kicsi alakja, még kisebbnek tűnik, mikor össze húzza magát. Kezei a haját babrálják, ami olyan hosszú, pont a csuklóm köré tudnám tekerni, hátra rántva a fejét, miközben épp.... Oh ne Harry, ne gondolj rá!!! Mindnél többet bámulok Sophiera, annál, szűkebb a nadrágom. Megelőzve a kellemetlen feszítő érzést, Perriet kezdem el szugerálni. Ha a húgomat nézem nem fog felállni!
- Kezdem magam szarul érezni. Mármint felemelően szar érzés, mikor a saját húgom nem hisz nekem. - fecsegek.
- Lehet Sophie hisz neked! De a húgod vagyok, és ismerlek!
- Bocs Pezzzz... mint már mondtam, nem célzok rossz lyukra.
  Perrie olyan mint anyu, meg olyan is mint Gemma! Addig nem hisznek nekem, még nem látják biztosra az igazamat.
- Ne nézz így! - nevetek - Nem mennél megkeresni a dohányzó haveromat, aki mellesleg a barátod?
- Már megint dohányzik? - csörtet ki a szobából-
  Semptébe Sophie mellé ülök, lefekszek és magamhoz vonom. Lábát átveti a csípőmön, ezzel rám feküdve. Érezheti, hogy beindultam rá, hallhatja milyen cseszett gyorsan ver miatta a szívem.
- Mi a szart művelsz velem? - piszkálom a haját.
- Te mi a szart művelsz velem?
- Tényleg nem feküdtem le vele.
- Próbálok hinni neked. De mivel sose volt m ég fiú aki koslatott utánam, így nem tudom mit kellene tennem.
- Kérdezz ha akarsz! - biztatom.
- Ki volt az utolsó akivel ágyba bújtál?
- Utoljára veled aludtam!
- Nem így értem, a-akivel csináltál is valamit?!
- Mikor elrohantál tőlem a laborból, mert ne... nem is tudom miért! Na aznap este megdugtam Ginger Morist!
- Miért?
- Mert felcseszted az agyamat. - mondom el az igazat - Eleve téged akartalak megdugni, de mivel féltem, hogy megint megszorongatsz, nem tettem.
- Most is meg tudlak szorongatni! - mondja bosszúsan.
- Nem kételkedek efelől.
  Szorosabban fontam köré a karomat, jó mélyen beszívva az illatát. Már éppen lehunytam a szemeimet, félkómában voltam. Mikor Sophie kipattant a karomból. Forgolódott egy percet, felhúzta a cipőjét, a kabátját, magához kapta a táskáját. Egy pillanatra nézett rám.
- El megyek!
  Megcsókolt, de nem hagyva azt, hogy el is mélyítsem azt. Vállaimnál fogva nyomott le az ágyra. Mire észbe kaptam, már sehol se volt.
- Mi van?