20. fejezet

Megérkezett a huszadik fejezet!                          
Jó olvasást

Sophie Peazer szemszöge.

 Mormogott. A mellkasa fel, s le emelkedett, miközben fura mormogó hangot adott ki. Nagy, széna kazal haja, szétterült a párnámon, ajkai pedig elnyíltak. Végig néztem az arán, és mikor az ajkaira néztem, eszembe jutott, hogyan és hol érintett meg velük. Ujjai görcsösen markoltak a derekamba, szorosan tartva magához.

- Harry! - szólongattam.

  Csak morgott tovább. Meg se moccant. Az ébresztőórám két perccel előbb csipogott mint Perrieé. Megfogtam a kis készüléket, majd a Kócos füléhez nyomtam a hangszóróját.

- Mi a franc? - riad fel.

  Összehúzom a vállaimat, miközben kuncogok. Nagyra nyílt, smaragd szemeivel rám néz. És csak néz. Össze húzza a szemeit, ajkait vonallá préseli, majd fölém kerekedik. Lenyom az ágyra, míg a csípőjét a combjaim közé nyomja. Elakad a lélegzetem. Érzem amint, izmos hasa az enyémhez nyomódik, mellkasa pedig ritmikus ütemben, rezdül az enyémmel. A fülem mögötti kis bőrt szívogatja. Körmeimet a hátába vájom, próbálkozva azzal, hogy el tudom majd tolni magamtól. Nem sok sikerrel járok.

- Sose volt még részem reggeli szexben. - morogja - Kipróbáljuk? - vigyorog szemtelenül.

- Nem! - kacagok.

- Pénisz lohasztó tudsz lenni! - néz a szemeimbe.

  Ismét nevetek, miközben a mellkasába bújok. Karjait a hátam mögé csúsztatja, felemel, és magához szorít. Csípője ritmusosan dörzsölődik az enyémnek, erotikus mozdulatai az őrültbe kergetnek. 

- Tetszik? - liheg a nyakamba.

- Harry... - nyöszörgöm.

  Végig csókolja a nyakam vonalát, végig az állkapcsomat, fel a homlokomon át a másik oldalamra, egészen az ajkamig. Orrát összedörzsöli az enyémmel, még mielőtt csókolózni kezdünk. Őszintén nem tudom melyik dologra összpontosítsak. Arra, ahogyan a csípője az enyémet dörzsöli, vagy arra amint minden gondolatomat kitörlően csókol.

  Kecses ívbe feszül a hátam, mikor végig perzsel rajtam - újra - az a fura összehúzódás, mint amikor tegnap este megérintett - a nyelvével...

- Azta a rohadt... - morgott.

- Harry... - csak fuldokoltam.

- Jézusom Sophie!

  Mind a ketten éreztük, felőrölt mikor átéltem. Harry jobban nekem szorította a csípőjét, lábaimat pedig a derekára kulcsoltam, szorosabban magamhoz nyomva. Bele markoltam dús, szanaszét álló hajába, és jó erősen csupáltam. Elakad a lélegzetem, de csak halk sikolyokat bírtam kiengedne a számon.

- Minden rendben? - liheg a számba.

- Hű..

- Ez most jó hű, vagy nem jó hűzés? - nevet a nyakamba.

- Ez egy jó hűzés! - túrok a hajába.

- Letusolhatok? - pillant rám.

- Ott a fürdő. - bökök az ágyam melletti ajtóra.

  Össze húzza a szemeit, ajkait furán csücsörítette, a szája sarkában eddig mosoly bujkált.

- Nem már! Nektek saját fürdőtök van?

- A lányok mindig előnyben vannak! - lököm le magamról.

  Át sétáltam a szobán, a nekem  szánt kis íróasztalhoz, majd kivettem a táskámból, a pár napja használtan vett, eléggé ramatyul festő, Toshiba márkájú laptopomat. Imádom a Nevelő szüleim. Nem kellett volna meg venniük nekem. Így is rengeteg gondunk van.

  Mikor megnyitottam egy online film nézős oldalt, Harry pont akkor zárta el a zuhanyt. Fészkelődve, próbáltam kényelmes helyet találni az ócska kis, kollégiumi ágyon, de nem sikerült. Éreztem a combjaim, könnyebben dörzsölődtek össze, mint szoktak. Kipirult arccal néztem le a földre, még abban az alsóneműmben voltam, amibe nos... elélveztem.

- Baj van? - simította ujjait az arcomra.

- Nos, azt hiszem át kellene húznom a bugyimat! - fordítom el a tekintetemet, halál vörös arccal.

  Csak kinevet.

- Engem  nem zavar. - morog.

  Oda lépek a szekrényemhez, tiszta alsóneműt kivéve, mikor megfordulok, a Kócos csupasz hátát, és csupasz alsó felét látom. A fehér törölközőm a bokájánál hever, egy kis kupacban. Félredöntött fejjel nézem, amint lehajol, és felveszi az előző napi alsóját. A zavarom csak még nagyobbra nő.

- Ne már, hogy ezt akarod nézni! - rikácsolja.

- Mi bajod van vele? - csukom be magam mögött a fürdő ajtaját.

  Mikor ismét a szobába lépek, Harry kiterülve, szuszogva fekszik az ágamon. Testét pedig csak egy szürke nyuszis bokszer takarja. Oda lépkedek hozzá, mellé fekszem, a fejemet pedig a mellkasára fektetem. Banán illata van, mint az én samponomnak.

- Eljönnél velem moziba?

- Most randira hívsz?

- Fogalmam sincs. Sose vittem még randizni lányokat. Ők inkább bulizni akartak menni.

- És Caroline? - bukik ki belőlem.

  Még mindig bennem él, az a pletyka ami még most is emlegetnek róluk, a suli falai közt. Liba bőr cikázott végig a hátam vonalán, féltékenység fojtogat.

- Ha a szex randinak számít, akkor igen, vele randiztam. - morog.

  Próbáltam elhúzódni tőle.

- Hé, ne Sophie! Ez már nagyon rég történt.... Még csak gólyák voltunk.

- Caroline nem kedvel engem. - motyogom.

- Kit kedvel? - vigyorog, hogy jobb kedvre derítsen.

- Viszont odáig van érted... - bukik ki belőlem.

- Mi? - vág komor képet.

- Ő mondta. Mármint amikor oda jön piszkálni, é akkor mond ilyeneket! - hadarom.

  Gyorsabban, és annál is gyorsabban hadarom el, hogy egy kis szócskát se tudjon kivenni belőle. Miközben hadartam, az ujjaival kezdtem el játszadozni. 

- Hé, sss! - nyomta az ujjait a számra.

- Caroline, már nem érdekel. Azt hiszem nem is érdekelt, csak jó volt menőzni vele, hogy megdugtam a suli egyik legjobb csaját. Ne képzelj bele mást, rendben!?

  Hallgattam.

- Babe! - bökdösött az orrával.

- Mikor akarsz randizni vinni? - nézek fel rá.

- A hétvégén?

- Oh, hétvégén már van programom.

- Mi?

- Nos elmegyek ahhoz a házaspárhoz akiknek a gyerekére fogok vigyázni... És Liam, izé, az apám családjával fogom tölteni a napot. Ez ilyen, van egy unokánk töltsük vele a napot lesz.

- Majd megbeszéljük. Nézzük meg ezt a gagyi filmet!

  Felém hajol, az orrával megböki az enyémet, miközben morog. Ajkai az enyémekre tapad, mint egy kis pióca, karjai csápokként kulcsolódnak körém, szorosan magukhoz vonnak. Percekig csókolózunk, megfeledkezve arról, hogy filmet kellene néznünk. Apró csókokkal szabadultunk meg egymástól, és neki kezdünk a négy részes film-sorozatnak.

 Sosem tűnődtem azon, hogy, hogyan fogok majd meghalni -...

- Talán mint egy szerencsétlen. -morogta.

   Értelmetlennek tartottam elkezdeni a filmet, ha már az elején az agyamon futkároz. Bűntudatom van, nem kellene így jól éreznem magam. Szombat van. Nekem otthon kellene lennem a Nevelő szüleimmel, és azon gondolkodni hogyan tovább... De ehelyett itt ülök az ágyamon, egy szénakazallal az ölemben. Két perce se megy a film, de Harry már kritizál. Sose gondoltam volna, hogy ilyen fárasztó vele filmet nézni.

- Csöndbe bírsz egy kicsit maradni? - húzom meg a haját, amit lassan kicsi szalagokkal fogok befonni, olyan hosszú.

- Minek? Miért gondolkodik ezen? Meghal azt meghal, ennyi!

- Kizavarlak! Még sose nem láttam az Alkonyat filmeket... Hagyd, hogy végig tudjam nézni.

- Le vagy maradva, Angyalom! - vigyorog rám - A tegnap este, és a ma reggel jár a fejembe. - morogja.

- Harry! - figyelmeztetem.

- Nagyon élveztem. - hagy figyelmen kívül.

  Felül, az ölébe húz, csókra hívva ajkaimat. El akarom tolni magamtól, és a filmre koncentrálni, de amint a nyelve átcsúszik a számba, nem érdekel, se Bella, se Edward. Forrón akarok vele csókolózni, magamhoz nyomni, érezni a teste melegét. Lassan dönt hátra az ágyon, rám nehezedik, nem csinál semmit csak csókol. És ez pont jól van így. Nem sietjük el. Hisz nem tartunk még ott, meg nem is vagyunk együtt.

- Oh te jó ég! - csapódott ki a szobám ajtaja.

  A korom fekete hajú Zayn, és a hiper szőke Perrie állt - egymást ölelve az ajtóban. Nem tudtam eldönteni melyik páros lepődött meg jobban. Ők akik állnak, vagy mi mint akik az ágyon fekszenek, igen félreérthető pozícióban. Észre vettem Perrie arcán, a nyugodt grimaszt, hogy még ruhában voltunk mikor ránk nyitottak.

- Kopogni? - mordul fel a Kócos.

- Már ne is haragudj Tesó! - rikácsolja Perrie - De itt lakom én is! Te vagy betolakodó!

- Fogd be! - morog.

- Mi akartatok csinálni, ti ketten? - vigyorog Zayn.

- Tudod Haver, ha le akarom fektetni, jobb helyre viszem! - áll fel az ágyról.

  Össze kuporodtam az ágyon, zavarban voltam. Perrie észre vette a zavartságomat, elkezdte kitoloncolni a két idétlenül vigyorgó srácot.

- Ne már! Épp most kezdtük megnézni, az Alkonyatot! - hőbörgött a Kócos - Sophie!

  Perrie rájuk csukta az ajtót, elfordítva a zárat is. Még hallottam ahogyan dörömbölnek az ajtón, és még azt i hallottam, hogy a kolesz ellenőr kiabálva kizavarja őket. Mondván ez a lány kollégiumi rész. A szőke hajú, Perrie, huncut vigyorral rám nézett, az olyan "rohadtul mindent tudni akarok" nézéssel.

- Mi a szart csináltatok, egymáson feküdve a bátyámmal?

19. fejezet

  Kisebb, inkább egy hosszabb írói válság után megérkezett az új rész. Kicsit azt hiszem előre haladt Sophie és Harry kapcsolata. Mélyebb vizekre eveztek, és a terveim szerint, ez a víz lesz még mélyebb is.
Nem igazán tudnék mit mondani erre a részre. Sophie szemszögéből nehezen tudtam úgy leírni a dolgokat, ahogyan elterveztem. Igaz kicsit nagy lett Sophie szája, de mégis meghagytam  a prűd énjét.
Jó olvasást! (:

Sophie Peazer szemszöge.

  Harry Styles, az esőtől ázottan, csapzott hajjal, és vadítóan zöld szemekkel, állt az ajtóm előtt.
Én mint egy bamba kis tehén néztem vissza rá. Összébb húztam magam körül a köntösömet, elszégyelltem magam. Zöld szemeit végig húzta rajtam, olyan lassan, hogy már zavarban éreztem magam. A sötét szobát a kinti villámlások sokasága világította be. Így megvilágította az arcát. Ami elsötétülve meredt rám. Mellkasa szaporán emelkedett, s süllyedt. Kezei az oldala mellett lógtak, ujjait ökölbe szorította.
- Hol van? - morogta.
- Ki? - értetlenkedtem.
- Sophie, hol van? - dörrent rám.
- Nincs itt senki, Harry! - kezdtem elveszíteni a türelmemet.
  Durván lódult meg előre, mégis a leggyengédebb módon tol arrébb, belépve a szobába, keresve valakit. Csuromvizes otromba, előnytelen cipői, vizes foltot hagytak maguk után. Főleg Perrie, kedvenc perzsa szőnyegén. Amit egyébként szerintem hamisítvány, de nem szeretném lelombozni ezzel a szőkeséget.
- Na megtaláltad akit kerestél? - szólok hozzá cinikusan.
- Nem.  - morogta - Hmmh - fújta ki a levegőt.
 -El fogod mondani kit kerestél?
- Jobb ha nem tudod.
  Kezdett elegem lenni, Harry Sytlesből. Abból a bunkó, fennhéjázó Harry Sytlesből, aki minden ízben elvette az eszemet. Össze húzott szemekkel, kétkedőn néztem rá. Azon voltam, ha elég sokáig szuggerálom, talán elmondja a dolgot, amitől ilyen lett.
  Közelebb lépkedtem hozzá. Jobb kezemet lassan emeltem meg felé. Félénken, bizonytalanul érintettem meg, vizes karját. Még egy lépéssel közelebb léptem hozzá. Már éreztem a testének melegét.
- Megcsókolt? - néz rám.
  Kínomban felnyögtem. Az istenit, érints már meg!!!
- Ki?
- Az a kis pöcs. - feleli.
- Te is pöcs vagy! - nézek rá - És megcsókoltál....
- Andyről beszélek, Sophie! - dörren.
  Harapós kedvében vagyunk.
- Igen. - suttogom. Nem akarok neki hazudni.
- Jó volt? Jobban csókolt mint én?
- Mi bajod van?
- Ért hozzád úgy ahogyan én? Megölelt úgy ahogyan én?
- Ne neked álljon feljebb, hogy ki csókol meg, és ki ér hozzám! - szállok vitába vele.
- Az enyém vagy, Sophie! - ragadja meg az arcomat.
- Nem vagyok, egy kicseszett tárgy, Harry!
- Miért vagy ennyire, értetlenül sötét? - kiált.
- Sötét? Értetlen? - nézek rá bosszúsan.
- Igen, az vagy! Próbált már meg felfogni hogy kellesz nekem!
  Megakadt a levegő, úton a tüdőm felé. Ez a második alkalom, hogy Harry Sytles, a bunkó fiú, ismét szerelmet vallottam nekem. Automatikusan fontam a kezeimet a nyaka köré, hosszú vizes haja, a csuklómra tapad. Ázott illata keveredett, az erős kölnijével. Imádtam. Hatalmas tenyerei a felsőm alatt, a derekamra tapadtak. Oda rántott magához, vizes ruhája, átáztatta, az én vékony felsőmet is.
- Nem csókolt jobban mint te! - súgtam a fülébe.
  Rá álltam a lábaira, hogy egy magasságba legyek vele. Fájdalmasan felnyögött, én pedig kinevettem, hisz' tudtam, hogy viccel velem. Beleszerettem, az összes viselkedésébe, amit felém mutatott. Csókot nyomtam, a nyakán kiduzzadó erére, ami lüktetett az ajkaim alatt. Mellkasunk össze tapadt, éreztem nekem verődő szívverését, a morgását ami felszakadt a tüdejében.
- Megnyugodtam! - nyammogta az ajkaim előtt.
- Most jobb lenne ha vissza mennél, a szobádba. - nézek rá - Fáradt vagyok, aludni szeretnék!
- Viccelsz velem?
- Nem. - ingattam a fejem - De ha gondolod, aludhatsz a földön, esetleg Perrie ágyán. Még a fürdő kád is szabad! - incselkedtem vele.
- Sophie Paezer, jobban jársz ha ezt most hagyod abba! - fenyeget.
- Mi lesz ha nem?
- Kidoblak az esőbe...
- Beteg leszek.
  A karjaiba kapott, forrón, mámorosan csókolt meg. Azt hittem sose akarja abba hagyni, de pillanatokon belül elszakad tőlem.
- Meggyógyítalak!
- Azt egyből gondoltam. Stabil orvosi kezelésnek vetnél alá, mi? - öleltem át a derekát.
- Meztelenül. - ölelt vissza.
  Önfeledten nevettem rá, teljes erőmből, próbáltam vállon csapni. Lassan emelt fel a karjaiba, miközben ajkaimra tapadt. Oda sétált az ágyamhoz. Rátérdelt, lassan előre hajolva, lefektetett rá. Fölém hajolva, mélyen nézett bele a szemeimbe. Végig húztam az ujjaimat, enyhén borostás arcán, olyan puha volt a bőre. Kis pufi. bele szántottam, enyhén vizes hajába, ami vadul göndörödött, a tarkója alatt.
  Kezeimet becsúsztattam a felsője alá. Szaggatottan vettem a levegőt, amint próbáltam leszedni róla a vizes felsőt. mellkasán csillogott az esőtől. Bőre tele volt tetoválásokkal. Két madárral a mellkasán, egy kicseszett pillangóval a hasán, lassan állat kertet nyithatna.
- Te nem veszed le a felsőd?
- Nem.
- Az úgy nem fair! Rajtam lassan nincs ruha , te pedig fel vagy öltözve, egy mami köntösbe.
- Ez egy pizsama! Nem mami köpeny! - háborodok fel.
- Gyönyörű vagy, tudsz róla?
  Elpirultam.
- Elveszed az eszemet!
  Nem bírtam tovább. Hevesen tapadtam ajkaira, melyek duzzadtak voltak az enyémen. Karjai a derekam köré kulcsolód ott, oda szorítva engem, felhevült testéhez. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, lerántva a magamra. Felnyögtem a súlya alatt.
  Csak csókoltuk egymást. Vadul. megállás nélkül. Levegő nélkül. Hevesen emelkedő mellkassal, néztem rá. Birizgáltam a haját, miközben olyan dolgokat sutyorgott a fülembe, amitől zavarba jöttem.
- Hagyd abba! - fogtam be a száját.
  Sikítva engedtem el, mikor nyalogatni kezdte a tenyeremet. lelöktem magamról, a nevetéstől rázkódó testét. Oldalra döntöttem a fejemet, végig nézve rajta. Mellkasa szaporán emelkedett, ajkai széles vigyorba fordultak, csípője keskeny v vonallá préselődött, enyhe szőr csíkkal a közepén. A nadrágja Félig lelógva, szemtelenül kihívóan szexin, feszült rajta. Hogy képes ilyen szűk nadrágot felhúzni?
- Ki próbálhatok valamit? - gördült mellém, a könyökére támaszkodva.
- Mit? - kérdeztem.
- Valami izgalmasat.
  Közelebb hajolt hozzám, ajkai megálltak az én ajkaim előtt.
- Ha csókolózni akarsz, azt már megtettük....
- Sss. Csak engedd meg, hogy megtegyem. - csókolt meg.
- Mit akarsz tenni?
- Élvezni fogod.
  Ajkaimra tapadt. Csak csókolt, és csókolt. Annyira elvette az eszemet, hogy észre se vettem, amint a keze már a csípőmön van. Gyengéden szorított, míg kíváncsi ujjai az alsóneműm szegélyéhez vándoroltak. Izmaim megfeszültek. Kifejezetten nem erre az izgalmas dologra gondoltam. Mit akar velem csinálni?
- Harry... - nyöszörögtem.
- Ha nem szeretnéd, csak mond meg! Semmit se akarok rád erőltetni! - nézett a szemeimbe.
- Mi akarsz csinálni? - suttogom.
- Annyit gondolkoztam ezen. Hogy milyen lenne veled lenni. - sóhajtott - Annyira veled akarok lenni, hogy nem tudom mit kezdjek veled, most hogy itt fekszel félig alattam.
  Megint elakadt a lélegzetem.
- Bármit is fogok most tenni, amit már nagyon rég meg akarok tenni... De ha nem, azonnal szólsz!
- Mit akarsz te....
- Ígérd meg Sophie!
- Megígérem.
- Kicseszettül jól fogod magad érezni!
  Kezeivel jobban szét nyitotta a lábaimat, hogy oda férjen közéjük. Kezdtem megijedni. Fejét becsúsztatta a mami köntösöm alá, majd feljött egészen a nyakamig. megcsókolta a bőrt, ki is szívta egy helyen. Ajkai a nyakamtól egészen a csípőig levándorolt. Végig csókolta a mellkasomat, a melleimet, ahol egy kicsit több időt töltött el mint a nyakamnál. Melleim súlyosak, és érzékenyek lettek, a csókjaitól. Kezdtem begolyózni.
- Milyen puha a bőröd! - kuncogott a köldökömbe.
  Meghúztam a haját, mikor beleharapott a kiálló csípőcsontomba. Végig nyalt az egyik csontomtól a másikig. Forró nyelve, égette a bőrömet. Ujjait beleakasztotta a bugyimba, azt hittem lehúzza, olyan óvatosan mint a könyvekben szokták leírni. De Ő egy elmebeteg módjával, szétszaggatta.
- Mhhmm - hümmögött.
  Képtelen voltam megszólalni, amint forró nyelvét hozzám érintette. Végig simított rajtam, nem egyszer, s nem kétszer. Mikor magamban éreztem, forróan selymes, lüktető nyelvét, kipukkadtam mint egy pezsgős palack. Az érzések, vad villámként tomboltak bennem. Tépkedtem a göndör fürtöket. Ajkaim mély nyöszörgésbe fulladtak. Mellkasom kidudorodott, az élvezettől, miközben a hátam fájdalmasan kéjes ívben feszült. Combjaimat a feje köré fontam, a fejét pedig közelebb tuszkoltam magamhoz. Úgy éreztem ezt a pillanatot sose rontja el senki.
- Harry... - nyöszörögtem, mint egy kiskutya kinek a fülét húzzák.
- Mhhh. - hümmögött.
  Hozzám dörgölte, az orrát, az ajkait, még közelebb nyomva magát hozzám. Nyelve egy pillanatra, egy perce se hagyta abba azt, hogy engem érintsen. Ki-be csúszott, élvezetes rengéseket tolva az alhasamba.
  Nem igazán, sikítottam e, vagy csak ordítottam. nem igazán érdekelt, egyszerűen, többet akartam belőle. Többször akartam, hogy simítson végig rajtam a nyelvével. Az orgazmus, hurrikánja, összeborzolt. Csak remegtem, mint a kocsonya.
- Izgi volt nem? - emelte fel a fejét.
  Lepillantottam rá, ajkai tőlem csillogtak. Mielőtt hátra vetettem a fejem, még láttam, a szemeim apró résén, hogy végig nyal ajkain, miközben csábosan hümmög.
- Minden rendben? - szorított magához.
- Minden izgalmasan rendben van! - nyomtam csókot a mellkasára.
  Hagytam, hogy az ágyra feküdjön, én pedig kis mókusként rámásztam. Lábaim, és az alhasam, remegett, az előbb átéltektől. Szorosan fonta körém a karjait. Azt hiszem sose volt még ilyen jó estém.
  Harry Stylesba szerelmesnek lenni, kicseszettül kiábrándító.



                           

18. fejezet

Tizennyolcadik fejezet!
Jó olvasást!                              

Sophie Peazer szemszöge:

- Mi a fasz van itt?
  Arh, hogy ennek a gyökérnek is mindig jókor kell ide jönnie......

  Kiegyenesedtem Liam öleléséből, és a Kócosra szegeztem a leggyilkosabb tekintetemet. Úgy néztem rá mint egy Walking Dead-es zombi. Igazság szerint nem tudom, hogy abban a sorozatban, hogy is néznek ki a zombik, de Zayn szerint ocsmányul.... :(
  A hangja mély villámlásként taszított le a szakadékról. Ahogyan ott állt a küszöbön, magas fennkölt alakjával, és bunkó modorával, mely grimaszban jelent meg az arcán. Hallottam, ahogyan kisebb morgás csúszik az ajkai közül. A szemei, azok a zöld lopott gyémántok, most furcsa fényben csillogtak. Megrémített, egyben iszonyatosan vonzott.
  Akarva, vagy akaratlanul, de végig mértem a tekintetemmel a Kócost. Szűk, igazán szűk fekete nadrágot viselt, fura mintás inggel, és a fején - ha jól látom egy sál, volt rátekerve. Mit ne mondja vonzó az öltözködése. Az otromba csizmája, inkább ne kerüljön említésre.
- Mi keresel itt? - dörrenek rá.
- Ő mit keres itt? - bök a fejével Liam felé.
- Több joga van itt lenni mint neked!
- Több joga? - néz rám értetlenül.
  Épp azon voltam, hogy neki ugorjak, és addig üssem, amíg levegőt se tud venni. Arhg miért őrjít meg ennyire ez a srác.... ?? Két lépést se tettem felé, mikor Liam, megfogta a vállaimat, ezzel vissza húzva engem.
- Nos Harry, - kezdett bele - Jobban örülnék, ha akkor zaklatnád a lányomat, mikor nem vagy ennyire feldúlt.
- Mi van? - vágott grimaszt.
- Szerintem nem vagy süket! - morgolódtam.
  A hármasunk egyetlen felnőtt tagja, közénk állt, gondolom azzal a felfogással, hogy könnyű elbánni két kamasszal. Oh, pedig mekkorát fog tévedni. Szegénykém.
  Néztük egymást, össze húzott szemekkel, még pislogni se pislogtunk. Kitartóan néztem őt, ara várva, majd Ő feladja. Liam, beszélni kezdett, a nem helyes magatartásunkról, meg ilyesmik... nem igazán figyeltem rá. Azokat a szavakat meghallottam, hogy most nem a legalkalmasabb csevejt folytatnunk egymással, ha mind a ketten haragszunk egymásra.
- Egyetértek vele. Jobb lenne ha elmennél....
- A lánya vagy? - gondoltam, csak a kimaradt lényeg marad meg.
- Igen. Ép apa-lánya órát tartunk, és tudtommal, te nem vagy a gyereke.
- Sophie! - néztek rám.
- Ne nézz így! - bökök felé - megérdemled, amiért így viselkedek veled.
- Mi lenne ha leülnénk és megbeszélnénk a problémátokat? - ajánlotta fel az apám. Bah, de furcsa ezt mondani.
- Nem! - vágtuk rá egyszerre.
  Hátra döntött fejjek, morrantam egyek, miközben feladtam azt, hogy ellenszegüljek. Tudta, valahogy, és valamikor, valamilyen módon beszélnem kellett a Kócossal. De reménykedtem benne, hogy ez nem rögtön két óra múlva fog bekövetkezni. Gondolhattam, hisz mi ketten sose csinálunk normálisan semmit se.
- Szeretnék négy szemközt veszekedni Harryvel. - fordultam Liam felé - A vacsorát még megbeszéljük. Szívesen találkoznék a nagyszüleimmel. - mosolygok önfeledten.
- Ennek nagyon örülök. - lépett oda hozzám, majd ölelésébe vont. Mintha otthon lennék....
- Sose mondtad, hogy az iskola pszichológus az apád.  nézett rá átható tekintettel.
- Úgy gondolom semmit sem kellene neked mondanom.
- Miért vagy velem ilyen?
- Jogosan vagyok veled ilyen. És ha tudni akarod, most nagyon felpofoználak. Igazán jól esne.
- Milyen kis harcias vagy! Ez tetszik!
   Csalfa mosollyal az arcán indult meg felém, kis hamis. Centikre állt tőlem, majd csókra húzta, furán csücsörítő ajkait. Kezemet a tarkójára csúsztattam, közelebb vonva magamhoz. És mint egy engedelmes kis kutya, közelebb is jött.
  Férfias kölnije, arcon csapott, sokkal jobb az illata mint Andy kölnijének. Mhh. Hatalma mancsát a derekamra csúsztatta, egy hirtelen  mozdulattal rántott neki, a forró, izmos testének. Bal kezével, satuként közre fogta az én jobbomat.
Lassan indult. Hátra kettőt, oldalra egyet. Fura lépésekben szeltük át a szobámat. Morgós hangja egy lassú dallamot vett fel.
- Mit művelsz?
- Táncolok, Baby. - csókol homlokon.
- Ez neked tánc?
- Gondolom hallottál róla... - kezd bele.
- Csak arról hallottam, hogy mennyire bunkó vagy! - lépek rá a lábára. Grimaszba rándul az arca.
- Akkor nem hallottál róla. - nyüszített.
- Miről van szó?
- A tanév végén, lesz egy rendezvény.... Az ének tanár azt akarja énekelj velem.... - nyöszörögte.
- De én nem tudok énekelni! - akadtam ki.
- Sss! - csókolt homlokon - Én se tudok.
  Fejemet neki döntöttem a mellkasának, de a kíváncsiságom megint győzött felettem, így inkább a dübörgő szívverését hallgattam. Nyugtatóan zavaró volt. Nem tudom meddig táncolhattunk ott a szoba közepén. Zene és ritmus nélkül, de az idő érzékünket sikeresen a kukába dobtuk. Szorosan ölelt magához, én pedig ugyan olyan szorosan öleltem vissza.
  Mikor elfáradtunk, csak ott álltunk. nekem pedig kipotyogtak a fejemből azok a gondolatok, hogy utálnom kéne a Kócost. De képtelen voltam rá, hogy itt áll velem a karjaiban, és csak állunk, vagy táncolunk, egy olyan dalra, amit egyikünk se ismer.
- Utállak...
- Én is. Néha annyira bosszantó tudsz lenni. - csókolt a hajamba - sose bírod felfogni, mit akarok tőled.
- Miért, mit akarsz tőlem?
- Azt hiszem még én se tudom. De ha lehetséges mindent, ami csak te vagy...
- És, kérlek ne randizz Andyvel többet....
- Ezt had döntsem el én, rendben.
  Tessék ennyit a megható kellemesen romantikus hangulatról. Képtelenek vagyunk kibírni azt, hogy ne veszekedjünk olyan kis semmiségeken.
Zöld smaragdjaival, olyan áthatóan nézett rám, hogy a világ egy perc alatt fordult meg alattam.   Fejét közelebb billentette hozzám, de csak addig míg a homlokunk egybe nem forrt. Élesen szívtam be a levegőt, de nem néztem máshova, csak az elragadóan fénylő szemeibe. Amik vonzottak, mint szent jános bogarat, a fénylő mécses.
  Sosem volt még ilyen lassan őrlődő percek, mikor kettesben voltunk. Őrjítően lassan hajolt közelebb hozzám. Éreztem a forró leheletét, végig simítani az arcomon. Toporzékolva ordítottam volna rá. Akartam. mindennél jobban akartam, hogy végre, duzzadt ajkait az enyémekre helyezze. Pont oda ahová valóak.
  Képtelen voltam kivárni amíg megcsókol. De pillanatokon belül, már úgy csókolt, hogy a gondolata mentőövként ragadott magához. Elsöprően, és nyálasan csókolt. De a nyelve forró puhaságától, a hajamat tudtam volna tépni.
- Azért nem akarom hogy randizz Andyvel mert, önző vagyok. Önző vagyok, mert magamnak akarlak...
  Megszólalni sem tudtam. Mert forró megcsókolt, aztán a hajába túrva járkálni kezdett a szobában. Sose voltam még ilyen boldog.
  Azt hiszem kaptam egy burkolt szerelmi vallomást.....

17. fejezet

Megérkezett a következő rész!
Kicsit apa-lánya feeling lett, de azt
hiszem ezt így is terveztem....
Jó olvasást! :)
                           

Sophie Peazer szemszöge:

  Bámultam őt. Bámultam, és nem figyeltem arra mit mond. A szavak verseny autók gyorsaságával, kerülték ki a füleimet. A mellettünk mozgolódó London egy perc nyugalmat sem biztosított. Mindenhova néztem, körbe páztásztam a kis étterem minden zeg-zugát. De minden kis porszemnyi rés jobban érdekelt, mintsem, hogy rá figyeljek.
- Sophie, figyelsz rám?
- Igen. -hazudtam.
  Tulajdonképpen figyeltem rá, de elvonta a gondolataimat, a tegnap esti incidens. Még most is inamba száll a bátorság, hogy megint az iskola udvarra lépjek. Mindenki, valószínűleg biztos, hogy mindenki rajtam nevetne.
  Az emberek szerint jó móka megalázni, és vérig sérteni más embereket. Főleg kínos helyzetbe hozni őket. Caroline, a vékony lábaival, és a hullámosan tökéletesen festő szőke, nagyon szőke hajával, mindenhol feltűnést kelt.
- Van itt egy fura nevű süti, én megkóstolom....
  Könnyek szöktek a szemembe, mikor eszembe jutott. Soha nem éltem át ilyet, még ha egy könyvben olvastam volna akkor is rosszul érezném magam. De hányinger kerülgetett, mikor oda állt elém, és a képembe röhögött. Negyed órával később, Eleanornak bőgtem ki minden bánatom.
  Már a visszaemlékezéstől is elbőgném magam.

"Épp történelem órámról lépek ki, mellettem Zayn motyog, hogy nem fogjuk tudni megcsinálni rendesen a töri feladatot. Kedvesen, de leginkább bátorítóan mosolyogtam rá. Kiléptünk a nagy udvarra nyíló ajtón, a nap sütött, csicseregtek a madarak, ha nem ősz lett volna, és mindenki, nem azon morfondíroz ott volna,milyen csizmát vegyen télre.
- Oh, Zaynie!
  Nyávogó, elvékonyított hang, csengett pont a fülem mellett. Caroline, és a másik két lány akik, feltűnően színes ruhákat, é nagyon magas cipőket hordanak, most Zayn felé meredtek. A vállaimat össze húzva, megpróbáltam arrébb tolatni, de vastag, és műanyag körmök ragadtak a karomban. Az erős szorítás miatt felszisszentem, hál' istennek Zayn nem vette észre, csak furcsán méregette a három lányt.
- Csipkerózsika hová szökik? - morogta.
- É-énnn.... - dadogtam.
- Csak nem zavarban vagyunk? - nevetett rám.
- Caroline! - harsogta Zayn.
- NYugi csak beszélgetni fogok vele....
  Mielőtt szólásra nyitotta a száját, körbe nézett.Mikor észrevette, hogy mindenki minket figyel, fölényesen elvigyorodott. A vigyorától, kétség beesetten vettem a levegőt.
- Mit gondolsz arról, hogy az itt lévő emberek megismernek téged? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem kell megismerniük... - suttogom, remegő hanggal.
- Aki hallani szeretné, a csóró kislány meséjét, az ne  menjen sehova.
- Kérlek ne! - könyörögtem.
- A mi kis Sophienk, nagyon szegény... Oh várjatok csak - nevetett fel - Szinte semmije sincs.
- Kérlek! - sírtam fel.
  Megalázva éreztem magam, de nem érdemelte volna meg, hogy sírjak.
- Egy ház tulaja is csak megszánta őket, nem akarta, hogy az utcán lakjanak...
- Caroline!
  Harry morcos hangja, kettéhasította, a rémületemet. Apró bizalmat fektettem belé, hogy nem engedi tovább fajulni, ezt a helyzetet."

- Sophie, figyelsz te rám? - zökkentett ki Andy hangja.
- I-igen. - motyogtam.
- Vettem észre. Figyelj ha valami gond van, akkor csak mond meg.....
Folytatni akarta, de közbe avatkoztam. A mintás fura színű gallérjánál megragadtam, majd magamhoz húzva megcsókoltam. A heves mozdulatom meglephette, hisz nem csókolt vissza. Csókja nem volt olyan bódítóan, édes. Nem volt olyan, hogy pillanatok alatt levett a lábamról. Erős kölnije az orromba szállt, majd meg is fulladtam tőle. Balhgr.
Kezeim a nyakára csúsztak, nem volt olyan nagy lobonc a fején amit csupálhattam. Viszont ajkai, tűzforróak, és puhák voltak. Életem első személyétől kapott csókjához képest, aránylag még élveztem is. Csak ne lenne olyan a kölnije.
Andy, magas barnás-szőke hajú, helyes arcú gyerek. A hangja furán kellemes, míg az illata pocsék. Nem akarom leszólni, hisz ezt ő dönti el. De ajánlanék egy jobb kölnit.
- Huh... - nyögte.
- Khm, jah! - nevettem rá.
- Nem tudom mit kellene mondanom, de igazán jól csókolsz. - mondta.
- Köszi. De én-n... - dadogtam.
- Sophie!
- Mh? - néztem rá zavartan.
- Tudom mit akart jelenteni ez a csók.
- Oh...- nyöszörögtem kelletlenül.
- Ne haragudj hogy ezt mondom, de én nem állnék meg most csak egy csóknál, de megteszem, hisz tudom nem szeretnéd.
- M-meddd-i-ig mennél-ll e-el? - istenem, mi a fenéért dadogok, mint egy óvodás.
- A szexig biztos.
Félre nyeltem. Kócoson kívül senki sem ostromolt, olyan megjegyzésekkel, hogy az ágyába vinné. Andy kedvességgel adta ezt a tudtomra, míg a Kócos vad bunkós ággal.
- Á.... - akartam mondani valamit, de nem ment.
- Rendelünk angol fánkot? - kérdezi. - Gondolom még nem ettél ilyet.
Andy úgy cseveg velem, mintha nem is beszéltünk arról, hogy szexelone velem.Félre döntött fejjel, kicsit bandzsítva néztem rá. Arra vártam, hogy kinevet, vagy megaláz, mint tegnap Caroline. De nem tette. Kedves volt tőle. Főleg, hogy nem említettük többet a szex témát.
- Fánk? - kérdezi újra.
- A barackos a kedvencem. - mosolygok rá.
Nevetve megrázza a fejét, beletúr a hajába, és int a pincérnek. Próbálok arra koncentrálni, hogy nekünk bizony van közös témánk, csak valahogy kikerülnek minket. Próbálok jól hozzá állni ahhoz a gondolathoz, hogy Andy talán, jobb hozzám, mint a  kócos. Attól függetlenül, hogy a kócos, az első szerelmem.
- Tetszik az arcod, mikor így elgondolkozol. - tűr egy tincset a fülem mögé.
Épp válaszolnék, de egy test, és egy  mormogó, hang kizökkent az egyensúlyomból.
- Nekem is tetszik az arca. - dörmögi - Viszont az nem, hogy te itt vagy! - gúnyolódik.
- Styles! - biccent Andy.
- Bocs, haver, nincs kedvem ahhoz, hogy kedves legyek veled. - közli szárazon.
- Harry! - bököm hasba a könyökömmel. Még az arca sem rezdül.
- Helló édes! - nyom csókot az ajkamra.
Undorodva ellököm magamtól. Mindennél jobban akarom, hogy kifulladásig csókoljuk egymást. De nem egy nyilvános kávézóban, és nem Andy előtt. Jobb kezét átveti a hátam mögött, és a derekamra csúsztatja. Ujjai a csípőmbe mélyednek. Reflexből tudom, hogy haragszik. Rám, és Andyre. Bár a szemben ülő fiúra, nagyon dühös. Igazság szerint, nem tudom joga van- e dühösnek lennie. Egyébként is mit keres itt
- Tudod, épp egy randin vagyunk! - hangsúlyozom a randi szót.
- Érdekel ez valakit? - dörren rám.
Döbbenten nézek rá. Hümmögve húz közelebb magához. Széles vigyort ejt, mikor a pincér kihozza a fánkokat. Telt ajkai közé veszi az egyik barackosat, és beleharap. Felém nyújtja, én pedig csábítást érzek arra, hogy rávessem magam. Ehelyett kiütöm a fánkhoz a kezéből. Hihetetlen nagy düh, csalódás járja át testemet. Pattogva tombolok, a haragom még Andyt is eléri. pedig ő semmiről sem tehet.
- Menjetek mind a ketten a fenébe! - dörrenek rájuk.
Andy pislogva figyel, míg a Kócos jól mulatva eszi tovább a fánkokat. Az ÉN fánkjaimat. Össze húzott szemekkel vissza csörtetek hozzájuk. Sietősen kikapom a Kócos kezéből a fánkot, bele dobom a műanyag tálba, és már itt sem vagyok.
Haragosan csörtetek a kollégiumi épületem felé, miközben a jól megérdemelt fánkjaimat majszolom. Mikor becsapom magam mögött a szobám ajtaját, csak úgy kirobban belőlem. Idióta vihogásomat, egyszerűen képtelen vagyok abba hagyni. Annyira.... Annyira kínos ez a helyzet amibe keveredtem, hogy már nevetnem kell rajta.
Hátra dőltem a kényelmet len ágyamon, és tovább majszoltam a barackos, csoki öntetű fánkot. Nagyon finom...
- Sophie! - dörömböltek.
- Bárki is vagy gyere be! - kuncogtam elég hangosan.
- Szia!
A fánkom utolsó darabja is kiesett a kezemből. A számban lévő falatot, nagy nyeléssel, kissé küszködve de lenyeltem. Mr. Payne állt az ajtómban, fura pulcsival, és még furább zakóval feddve a testét. Irritálóan kedves mosolya, még mindig ott volt az arcán. Azon voltam, hogy sose fog szomorkodni, attól függetlenül, hogy a szomorú arc, nagyon aranyosan állna neki,
- Khm, nos azt hiszem, beszélnünk kellene! - morogta.
- Kellene. - értettem egyet.
- Bejöhetek? - túl udvarias. Louis szerint ezt tőle örököltem.
- Ha még mindig beszélni akar velem, akkor igen! - nevettem rá önfeledten.
Mint egy árva kis tengeri malac, úgy álldogált a szobám küszöbén. Tulajdonképpen, én sem tudtam mit kellene tennem. Köszönni neki, hogy "Szia apuci", vagy esetleg, durva szavakat vágni a fejéhez? De egyiket sem érdemelné meg. Hisz" azt sem tudta, hogy létezem. Mindketten úgy éltünk, hogy nem tudtunk a másikról. Oké azt, tudtam hogy van egy apám, de Louis sose  mesélt róla. Én pedig mindig jobbnak láttam, ha nem is kérdezek.
- Most megszorongatnálak. - nyögte ki.
- Tessék? - lepődök meg.
- A-azt mondtam, jobb lenne ha tegeznél. Végül is a lányom vagy, nem kell magázódnunk,mint egy Jane Austin regényben.
Ismt önfeledtem kacagtam. A kedves mosolya, és a bámulatos modora, épp elegendő indok, hogy tudjam anyu is ezeket szerette benne.
- Szia... - nyögtem ki megint.
- Szia, Liam vagyok... A.... az apád! - azt hittem elsírja magát.
- nem ülsz le mellém? - suttogom.
- De. - vágta rá rögtön.
- Sophie vagyok! - mondom.
- Nagyon hasonlítasz az édesanyádra. - érinti meg az arcom - De a szemeid az enyémek...
- Louis sose mesélt rólad. - nyögtem ki, azt ami zavart.
- Louis, nos ő.... Ő volt a legjobb barátom. Együtt nőttünk fel azt hiszem még egyszer pisilni is együtt mentünk.
- Pisilni?
- Nem tudtuk mi ez a nagy felhajtás a lányoknál.... Tudod a közös pisilés, így kipróbáltuk.
  Néztem az arcát, és a szemein kívül, nem vettem észre több hasonlóságot. Köztem és Ő közte. A kezeivel babrált, és nem tudott szóhoz jutni.
- Kínosan érzem magam! - nyöszörögtem.
- Én i, mintha a szülő szobában lennék..... mindjárt elájulok. - értett egyet.
- Miért lettél pszichológus? - indítottam bájcsevelyt.
- Szeretem... Vagyis inkább érdekelnek más emberek. Át akarom élni a gondjukat, a bánatukat, hogy utána én is segítsek nekik. Szeretek segíteni másokon.
- Önfeláldozó? - kérdezem.
- Nevezhetjük így is... És te, mit szeretnél?
- Béna vagyok, az ilyen dolgokban. Mármint valahol vannak céljaim, de bizonytalanok.
- Hmm, olyan vagy mint anyád, van egy szenvedélye, de a céljai még nem találtak rá.
- Nincs igazából szenvedélyem... - motyogtam zavartan.
- Nem szeretsz táncolni?
- Nem igazán....
- Megnyugtatlak, én se tudok táncolni. A térd rázásom, és a fejem biccentése, azt viszont tudom ritmusra csinálni....
   Azt hittem, elsőnek, hogy sose fogok jól kijönni az apámmal, a vér szerinti apámmal. Viszont ahogyan elnézem őt, ahogyan itt ül mellettem, és zavartan beszélgetünk. Fura illata, kellemesen befolyásolta a kedvemet. Ugyan olyan felhőtlenül éreztem magamat, mint amikor anyu - Danielle - mellém feküdt, mikor elküldtem Harryt.
- Nem akarok apáskodni, annyit, hisz nem érzem ezt teljes jogomnak, de... Mi van közted, és Simon Styles fia közt? - kellett a Kócost emlegetnem.
- Azt hiszem semmi... - vörösödtem el.
- Nem kell hazudnod... - kezdte - De látom, hogy néz téged, a szünetekben.
- N-néz engem?
- Nem szoktam figyelni....
- Tényleg?  - lepődött meg.
- Haragszok rá.... Megbántott.
- Kamasz korszak?
   Felnevettem. Inkább nem akartam szóba hozni, hogy a kamaszkorom, átlagon felülin katasztrófális. Béna vagyok a történelemhez, béna vagyok ahhoz, hogy barátokat szerezzek, és béna leszek, ha Harry Kócos Styles hozzám ér. Egyszerűen, csak egy béna kamasz lány vagyok. Majd kinövöm.
- Béna kamasz voltam... - szólalt meg pár perc csend után
- Én is az voltam, vagyis vagyok.
- Lehet egy kérdésem? - néz rám.
- Mi lenne az?
- Tudom, hogy korai, de... Öhm előbb meg szeretnélek jobban ismerni, mint a lányomat.
- Ez jó lenne! - mosolygok rá kedvesen.
- És be szeretnélek mutatni a szüleimnek.
  Fura pillantással méregettem őt, csak Louis és Eleanor szülei, voltak azok akik, úgy kezeltek mint az unokájukat. ÉS nem pedig úgy mint a legjobb barátaik, árván hagyott gyerekét. Felszabadultan kezdtem érezni magamat, Mr. Payne, vagy is Liam, az apám akar lenni. Nem akar ellökni magától, mint ahogyan az álmaimban képzeltem.
- Megölelhetlek? - kérdezem.
- Meg akarsz ölelni?
- Igen, Liam! - nézek rá félve - Meg szeretnélek ölelni, mint az apámat.
  Nagyra nyíltak a szemei, mikor lágyan közelebb húzódtam hozzá. Szét tárta a karjait, és várta, hogy közelebb vonjon magához. Kellemes lágy illata megcsapta az orromat, amint hozzá simultam. A kíváncsiságom, felül kerekedett rajtam, tudni akartam, hogy olyan megnyugtató lesz az ölelése, mint Daniellenek. meleg ölelésébe zárt, a fejemet pedig a mellkasába nyomtam. Kellemesen csalódtam... az ölelése egy kicsivel jobb volt mint az anyámé. De mind a kettőt imádtam. Kevés idő alatt, szoktam hozzá ahhoz, hogy vannak szüleim, és érdeklődnek irántam.
  Liam egy hosszú puszit nyomott a fejem búbjára, én pedig elbőgtem magam. Olyan kellemes bőgésnek indult, és kezdett úgy is befejeződni....
- Sophie! - vágódott ki az ajtó
  Pislogva néztem fel az ajtóban álló Kócosra.
- Mi a fasz van itt?
  Arh, hogy ennek a gyökérnek is mindig jókor kell ide jönnie......

16. fejezet

Kisebb - inkább nagyobb késéssel
megérkezett a következő rész!
Jó olvasást hozzá!!        

Sophie Peazer szemszöge:

  Kiskorom óta azt hittem ennél unalmasabb életem nem is lehetne. Senki sem foglalkozott velem én pedig nem foglalkoztam velük. Számomra ez volt a tökéletes egyensúly.
  Most viszont, rengeteg kételyem támad, az unalmas életemmel kapcsolatban. Az egyensúlyom felborult, pörgött mint egy ringisspíl. Átlagos kamasz lánynak sorolnám be magamat, bár mostanában ezen is kételkedem.
- Uhhuhhh, Baby valaki virágot kapott!
  Perrie vidáman rontott nekem, mikor beléptem a kollégiumi szobánkba. Letört, és nyúzott arcom láttán, azonnal lefagyott az arcán a vigyor. Egy nagy csokor virág hevet az ágyamra szórva. Lila masnival össze kötve. Liliomok, és vérvörös rózsák. Imádtam ennek a kettőnek az illatát együtt. Mosolyogva, elkönyveltem magamban, hogy Andy megjegyezte, hogy ezt a két virágot szeretem a legjobban.
- Ez a kedvencem! - pirultam, haloweenkor, paradicsom lesz a jelmezem.
- Oh! Akkor mi a baj?
  Most az egyszer úgy voltam, hogy sehogy. Képtelen voltam megfogalmazni az érzéseimet. Azt se tudtam mit kellene ilyenkor éreznem. Mert biztosan nem azt, amit most. Idegesen tördeltem az ujjaimat, tenyereim izzadtak, még akkor is, ha bele töröltem a farmerem nyirkos anyagába.
- Sophie!
- Nem tudom! - túrok idegesen a hajamba.
- Talán a bátyámmal van a gond? - puhatolózik - Esetleg Daniellel?
- Nem, nem Daniellel jól kijövünk.
- Az anyád, ez természetes. - ránt vállat.
- Harry pedig eleve mindent összezavar. - kuncogok kínosan.
- A bátyám egy seggfej! - jelenti ki.
- Azt hiszem, most láttam először az apámat, és ő is engem.- hadartam.
  Perrie élesen szívja be a levegőt, miközben szőke, alul pink színű hajába túr. Helyeslően bólogatok, mikor mondani akar valamit, tudom mi takar mondani. De most nem akarom, hogy vigasztaljanak.  Kínosnak nem nevezhető csöndben ültünk, én pedig arra vágytam, hogy ismét Harryvel csókolózva feküdhessek, a kampuszi szobájának az ágyán. És csak vele tudjak foglalkozni,  nem a felbukkanó anyámmal és a pszichológuskén tevékenykedő apámmal - aki nem teljes két órája tudja, hogy van egy lánya. De ez valószínűleg, ez nem történhet meg. Eltaszítottam magamtól a kócost, azzal hitegetve magam, hogy jobb lesz. Talán egy idő után jobb lesz. Úgyse illettünk volna össze. Én kedves vagyok, Ő pedig bunkó.
- Most mi lesz?
- Mi mi lesz?
- Hát az apáddal, aki egy cseszett pszichológus! - kuncogott.
- Nem is hasonlítok rá. - nevetek vele.
- Miért? Hogy-hogy?
- Zavaró hogy folyton mosolyog. Még akkor is ha nem kellene.
- Jó neked! Az én apám egy karót nyelt öltönyös fazon! - morogta.
- Talán igazad lehet. Nem sokat beszéltem eddig apukáddal....
  Nem tudom meddig maradtunk csendben, de azt hiszem kifogytunk a témákból. Mind a ketten az ágyunkon feküdtünk, nagy csendben.  Perrie felállt az ágyáról, és a miniatűr hűtőnkhöz lépett, kotorászott benne egy kicsit, majd nagy lelkesedéssel felém fordult.
- Sophie! - törte meg Perrie a csendet.
- Mond!
- Voltál már részeg?
- Nem!
- És akarsz az lenni?
- Miért kérdezed?
- A fiúk felügyelője nagyon alapos, a miénk pedig nem. Szeretem annyira Zaynt, hogy eldugjam  a  wishkys üvegét.
- Te alkoholt dugdosol? - vinnyogok.
- Jah. Kérsz?
- Finom? - kuncogok zavartan.
- Nem, te hat feles után az lesz...
  Sok helyen olvastam már, hogy az alkohol a legjobb barát, ha az embernek bánata van. Még sose ittam alkoholt, és sose volt akkora bánatom, hogy részegre igyam magam. De ott legbelül, a lényem legkisebb része, egy hatalmas igen mondott. Még akkor is, ha én Sophie Peazer voltam. Igaz régen azt hitték, apáca leszek. Tudomásom szerint az apácák nem isznak alkoholt.
- Igen kérek! - reccsent a hangom.
- Te jó ég! -sikonyálta.
  Perrie örömmel rohant oda hozzám. Öt perces gyors talpalót kaptam, hogy mi lesz ennek a következménye, de nem figyelem oda. Perrie nagyon örült, azt mondta ő veszi el a szüzességem azzal, hogy leitat. Még egy dolog amiben nem vagyok béna,és szűz. Kétségeim támadtak, mikor Perrie felém nyújtotta az üveget. Reszkető kezekkel nyúltam érte, és a számhoz emeltem. Fanyar, édesnek nem nevezhető íz, égetve zuhant le a torkomon. Az arcom grimaszba rándult, a szemeimet pedig összezártam.
- Pfúj, ez förtelmes!
- Tudtam, hogy ízleni fog! - visított.
  Nem igazán számoltam, mennyiszer fogtam a kezembe az üveget. Viszont azt tudtam, hogy többször mint a mellettem fekvő szőkeség. Felszabadultan nevettünk, sikonyáltunk. Volt olyan pillanat, mikor elsírtuk magunkat. Nem tudom miért, Perrie szerint ez olyan lányos dolog. Szóba került Harry is, mint akit a világon a legjobban utálok, téma alatt. Szégyentelenül hordtam el a Kócost mindennek. Az utálom, és a mennyire aranyos jellemző sokszor elhagyta a számat.
- Beszélnem kellene vele? - motyogom.
- Harryvel? - kérdezi.
- Nem, az apámmal...
- Nos, fogalmam sincs. - ránt vállat, és megint beleiszik az üvegbe.
- Nem tudom, annyi év után, azt se tudom mit mondja neki! - nevetek zavartan.
- A szia apu!, nem lenne jó?
  Nem válaszoltam. Magamra rántottam a takarómat, s azon voltam, hogy kijózanodjak, még mielőtt valaki ránk nyit. Nem hinném, hogy Mr. Horan támogatná, a részeg lányok egyesületét. halk szuszogással próbáltam elhitetni Perrievel  hogy alszok. A benne lévő alkohol mennyiség miatt, elhitte. Mivel egy negyed óra múlva, elmotyogta, hogy Zaynhez megy. Amint kilépett az ajtón, egyedül hagyott a hányingeremmel. Sose volt még hányingerem. És ez az érzés nagyon nem jó.
- Pezz, itt vagy? - nyitott be valaki - Perrie!
  Megismertem ezt a brummgó hangot. Oh, bárcsak kinyílna a föld alattam, és nem lenne ez a feszülten idegesítő érzésem, mikor vele vagyok. Vissza folytottam a levegőt, nehogy észrevegyen. Már kezdett szúrni a tüdőm, nem bírtam tovább. A benn  tartott levegő, hangos zajjal csúszott ki az ajkaim közül. Az ajtóban álló, kócos pedig meghallott. Fenébe!!
- Sophie?
- Nem vagyok itt! - kuncogtam.
- Mit csinálsz a takaró alatt? - ült le az ágy szélére.
- Itt vannak! - néztem ki a takaró alól.
- Sophie kik vannak itt? - nézett zavartan.
  A fejemet vissza bújtattam a takaró alá, túl sok kócost láttam egyszerre.
- Ti.
- Csak én vagyok itt, Angyalom.
- Nem, nem. Rengetegen vannak.
- Nem értelek! - nevet zavartan.
- Olyan sok van belőled.
  Kibújtam a takaró alól, és az arcába másztam. Azok a zöld szemek, olyan aranyosak.
- Nagyon szépek a szemeid! És milyen hosszú a szempillád! - ujjaimmal a szemei felé nyúltam de elkapta a kezemet.
- Részeg vagy? - dörren rám.
- Én! - háborodok fel.
- Szóval részeg vagy. - jelenti ki.
- Nagyon részeg vagyok, mert meg akarlak csókolni. - suttogom.
  Csábos mosolyra húzom az ajkaimat, ez a wishky nagyon finom volt. A mutató ujjamat végig húzom, az enyhén borostás arcán. Furcsa volt, az arca mindig olyan puha volt, mint egy kis cica. Puha mint a kis szőrme.
- Nem borotválkoztál meg?- motyogom.
  Mielőtt válaszolhatott volna, ajkaimat az álla ívelt vonalára illesztettem. Végig csókoltam az állát, a kiemelkedő arccsontját, kivéve a duzzadt ajkait. kezei a csípőmre siklottak, jó erősen rámarkolva.
- Mhh! - hümmögtem a bőrébe.
- Sophi.... ahu! - nyögött fel, mikor beleharaptam a nyaka bőrébe.
  Kezeim levándoroltak a keskenyedő csípője felé. Becsúsztam a felsője alá, és a hátán megtámasztva a tenyereimet, magamra húztam Őt. A lábaim szétnyíltak, helyet engedve neki. Ott feküt rajtam, elnyílt puha ajkakkal, és nagy zöld szemeivel. Olyan kis zabálni való volt.
- Tetszik hogy részeg vagy! - morogta.
  Próbált megcsókolni, de a fenekébe csíptem.
- Hé!
- Ha rossz leszel, megbánod.
  Hirtelen fúrta a nyakamhoz a fejét, és harapott rá a bőrömre. Feszes ágyéka az enyémhez dörgölőzött, ezzel elérve azt, hogy közelebb szorítsam őt magamhoz.
- Mit fogsz velem tenni ha rossz leszek? - lendítette újra a csípőjét. Kéjesen nyögtem fel.
- Nagyon meg fogsz fizetni érte.
- Mi lesz? Kikötözöl az ágyadhoz? - kezdte el csókolni ismét a nyakam.
  beletúrtam a hajába, jó erősen meghúztam, hogy a feje, felfelé billenjen. Zöld smaragdjaival engem fürkészett.
- Nem! - mondtam incselkedve - Kikötözlek egy fához, oda kint az udvarra.
- Sose voltam még a fához kötözve!
  Felnevetett, de az utána lévő pillanatban, már hevesen tapad az ajkaimra. Forrón lüktető nyelve utat tört, az enyémhez, nyálas táncra hívva azt. Forró ölelésébe vont, és csak szorított, felhevült, izmos testéhez. Majd megfulladtam a vágytól amit éreztem iránta, pont abban a pillanatban. Lehet az alkohol hatása, lehet, hogy nem, de nagyon élvezte, hogy enyém az irányítás. Vagyis csak volt.
- Le merem fogadni, hogy nedves vagy tőlem! - búgta.
- Kétlem! - pirultam el.
  Erősebben nyomta magát ellenem, én pedig nyüszítettem, mint egy újszülött kiskutya.
- Ha nem lennél nedves tőlem, nem nyöszrögnél itt alattam.
- Hülye! - csaptam vállon.
- Annyi mindent akarok veled csinálni. De képtelen vagyok eldönteni, hol is kezdjem.
- Te csak ne tegyél velem semmit! Főleg nem annyi mindent! - háborgok.
  Még a fejéhez akarok vágni dolgokat, de a hátam alá nyúl, és kikapcsolja a melltartóm. Kikerekedett szemekkel nézek rá, és hitelen fordítok a helyzetünkön. A csípőjén ülök, és érzem őt magam alatt. Csak egy pillanatra akad benn a levegő, de utána rögtön arcon csapom.
- Kezd izgató lenni! - vigyorog elsötétült szemekkel.
- Szóval izgató? - mozdítom meg a csípőm.
- Erősebben! - mordul rám.
  A fejemben lévő gondolatok ismét elsötétülnek, mert képtelen vagyok nem rá gondolni. Felül hozzám, és ajkait az enyémekhez érinti. A hirtelen jött szótlanságomon, csak kuncog.
- Nem fogok lefeküdni veled. - mondja - Majd de nem most. - csókol meg.
- Randim lesz. - fuldoklom.
- Kivel? - morog.
- Andyvel.
- Minek mész el vele randizni?
- Nem mintha sok közöd enne hozzá! - lököm meg.
  Komor tekintettel, a kezei közé fogja az arcomat, csókot nyomva az ajkaimra.
- Nagyon is van hozzá közöm! - morogja.
- Jobb lesz ha elmész! - szállok le róla.
  Dühösen felpattan az ágyról, felveszi a cipőjét, megigazítja a nadrágját, amin keresztül még mindig látóm Őt. Beletúr a hajába, és egy pillanatig elkáromkodja magát, dühösen csörtet felém. De épphogy az arcomtól pár centire megáll.
- Nem fogom hagyni, hogy elvegyenek tőlem! - csókol meg.
- Nem vagyok a tied! - kiáltom.
  Egy pillanat alatt kijózanodok, még a felgyülemlett vágyam is elillan. Pedig olyan hevesek voltunk, és egy kicsit minden olyan normálisan ment. Miért kellett az é lepcses számnak is megszólalnia. Mielőtt Harry kiléphetett volna az ajtón, vissza fordult. Komor tekintete semmit sem árult el, így kissé összébb húztam magam. De két pillanat múlva, flegmán, mégis gyengédséggel szólt hozzám.
- Remélem a virág még tetszik!
Majd kilépve hangosan csapta be maga után az ajtómat.
 Mi a franc folyik itt kettőnk közt?