21. fejezet

Megérkezett a következő rész.
Jó olvasást!

Sophie Peazer szemszöge:

- Általában nem igazán érdekel a bátyám kalandos magán élete. - kezdte Perre, a mellkasán összefont karokkal - De mivel mostanság TE vagy a bátyám magán élte, így érdekel a dolog.
- Nos, nem hiszem, hogy bármiféle magyarázattal tartozok neked.
- Ne már Sohie! Szexeltetek.
- Nem. - hadakozom.
  Perrie felvonja a barnásra színezett, ívelt szemöldökét.
- Majdnem.
- Nincs olyan, hogy majdnem szexeltetek. Igen vagy nem?
- Kifejezetten nem. - biccentek.
- Akkor?
- Csak csókolóztunk.
- Kétlem, hogy Harry leragad a "csak csókolóztunk" maratonnál.
- Ez nekem kínos. Nem megyünk el sütizni? - terelem a témát.
- Nem. Erről beszélnünk kell!
- Sajnálom Perrie, de sose volt még ilyen, hogy egy fiú, aki mellesleg jól néz ki, érdeklődik utánam. És pont úgy érdeklődik irántam. Nem akar megalázni, kigúnyolni, vagy viccből minden rossz dolgot rám  kenni.
- Oh kicsim! - ölel meg.
- Fogalmam sincs mit kellene most tennem. Még azt sem tudom mit kellene ilyenkor éreznem.
  Egy darabig hallgattunk. Az ócska laptopon még mindig a lestoppolt alkonyat jelenet, kissé elmosódott képe látszott. Mereven a képernyőre bámultam, próbálva ne Perrie jég kék szemeibe nézni, amik pereken belül kiszedi belőlem, ilyen volt mikor Harry a nyelvével érintett meg.... jóval lentebb mint ahol az ajkaim vannak.
- Szóval smároltatok!? - kérdésnek hangzik, de csak kijelentettem.
- Puha ajkai vannak. - pirulok.
- Baszki, mégsem akarom hallani! - kacag.
- Nem is mesélném el. Azt hiszem erről Eleanorral kellene beszélnem. - sutogom.
- ÉS Danielle? - puhatolózik.
- Azt hiszem, hogy jól megvagyok vele. Kicsit pánikol, hogy itt vagyok, és nem akarom eltaszítani magamtól.
- Kérdezget rólad. - mondja.
- Mi?
- Harrytől. Kérdezgeti, hogy mi van veled.
- Nem igazán jutottunk el oda, hogy az anyukátokról beszéljünk.... - kezdek bele.
- Harry odáig meg vissza van érte. Csak azért van apuval, mert bizonyítani akar neki.
- Bizonyítani?
- Aha. Apu szereti megszabni Harrynek, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen.
- Ez szörnyű! - kiáltok.
- Az a szörnyű, hogy apu megtiltotta Harrynek, hogy veled legyen. Ő mégis itt volt veled, és ki tudja mit csináltatok az ágyadban.
  Általában a lányok odáig vannak azért a fiúért, aki ellent mond mindennek, csakhogy a hőn' szeretett lánnyal legyen. Őszintén szólva, hülyének tartottam Harryt. Ellent mond mindennek amit az apja mond, csakhogy velem lehessen. Badarság.
- Én ezt... nem kérhetem Harrytől!
- Nem mintha kérned kellene! - vág grimaszt Perrie - Bár ha szexeltek, azt ne mond el, jó?
  Furcsa érzés, ha Harry Styles jár a fejedben. Olyan mintha huzamosabb ideig migréned lenne. Ami jobban fáj, mint egy általános hetvenkét óráig tartó migrén. Forognak a szemeid, körbe-körbe. Zsibong a füled, mintha apró kis lények dobolnának benne. Egyszerűen rossz érzés.
- Mi lenne ha elmennénk vásárolni? - fecsegett Danielle a telefonomba.
  Mikor megkértem Perriet, hogy hagyjon egy kicsit egyedül, nem telt el kettő kerek perc, az anyám hívott. Tudom, hogy nem várja el hogy anyunak hívjam, de mélyen legbelül, mind a ketten ezt akarjuk. Csak nekem ezt nehezebb megtenni.
- Nem is tudom! nem igazán vagyok az a vásárlós típus. és pénzem sincs... - suttogom az utolsó mondatot.
- Ne legyél buta kicsim! Én fizetek.
- Ezt nem kérhetem!
- Nem mintha kérned kellene, a lányom vagy. meg amúgy is Eleanor  nélkül nem megyek vásárolni.
- Nem igazán vagyok biztos benne! - felelem.
- Beszélget hetünk is... Úgy is ki akarlak faggatni Harryről.
- Lassan csömöröm lesz, Harry Stylestől! - fakadok ki.
  Mielőtt letettem a telefonomat, még hallottam Danielle, jó kedv kacagását. Kétségeim  támadtak afelől, hogy szólnom kellene a Liammel elkövetkezendő kisebb családi vacsoráról Danillenek. Vagy talán erről meg kellene kérdeznem, Liamat, az apámat. Ezt is furcsa kiejteni. A szüleimmel való csetepatés megismerkedést, szívesebben választom, mint a fejemben lezajló Harry migrént.
  A telefonom  után nyúltam, de nem tudtam kit akarok hívni. Vagy akarok egyáltalán beszélgetni valakivel, akik most nem a fejemben zajló organikus hangok, bérgyilkosok fejével megáldva. De arra a következtetésre jutottam, hogy olvasni fogok, a fejemben lévő Harry migrénnel együtt.


Harry Styles szemszöge:

  Zaynel az ebédlőben ültünk, és ha nem lennék egy szerelmes fa fej akkor most nem hozná szóba Sophiet. Sajnálatos módon Zaynek, el kell viselnie, hisz én is elviseltem mikor a húgomról karattyolt.
- Talán el kellene mondanod neki, nem?
- Mit?
- Hogy össze feküdtél Gingerrel!
- Kétlem, hogy el kellene mondanom neki. Akkor még nem érdekelt.
- De azért megcsókoltad.
- Az csak egy csók volt! - hárítok.
- Szóval tisztázzuk! Nem akarsz szólni Sophienak arról, hogy megdugtad Gingert, mert beszari vagy!
- Nem vagyok beszari! - tiltakozom - Sophienak pedig nem kell tudnia olyan dologról ami Ő előtte történt. - morgom.
- Szóval beszari vagy! - bólint Zayn.
- Még egy beszari, és fejbe váglak!
  Bele túrtam a hajamba, miközben a homlokomat az asztalra koppantottam. Hogy a fenébe tud egy olyan aprócska lány mint Sophie, ekkora szart keverni az életembe. Képtelen vagyok megérteni. Zayn a szájába véve egy cigit, még mindig rajtam röhögött.
- Ha seggbe rúg a konyhás néni, amiért bent rontod a levegőt, én nem foglak, babusgatni! - röhögök.
- Minek ott a húgod! - vigyorog.
- Te állat! - csapom  vállba.
  Fejcsóválva, inkább elindultam a lány kolesz felé. Szeretem bosszantani Sophiet. Beérve az épületbe, Sophie emeletén sétálva a szobája felé, azt hiszem inkább vissza fordultam volna. Caroline, azokkal a furán irritáló, szőke tincseivel, ott támaszkodott a falnál. Legnagyobb meglepetésemre, engem nézett.
- A Kis kurvádhoz mész?
- Mondtál valamit? - vonom fel a szemöldököm.
- Mondom a kis kurvádhoz mész?
- Nem értelek Drága! Nem hozzád megyek! - kuncogok.
- Bunkó!
- Próbálj meg még egyszer sértegetni, és megbánod! - morgom.
- Megütsz? Többre hittelek Harry! - csóválja a fejét.
- Gondolom az apád nem örülne, ha megtudná, a kicsi titkodat!
- Akkor gondolom még te se tudod Sophie pici titkát... - vág vissza.
- Hagyd békén, Sohiet, Caroline! - morgom.
- Szegény lány, azért jöttek Londonba mert, még a házukat is elvették. Kaját se tudtak venni, nem hogy rendes ruhát!
- Mire akarsz célozni?
- Arra, hogy neked jobb kell. Sokkal jobb mint egy utcai senki!
- Szóval... arra célzol, hogy keressek mást?
- Okos fiú vagy! - csíp arcon.
- Adok egy tanácsot, Édes! - gúnyolódok - Ha jobb lenné az ágyban, talán jobban kedvelnének az emberek.
  Fa képnél hagytam, amíg sértegetett. Ha a hülyeség fájna, nevetne nézném, amint sikonyál. Sophie szobájához érve, ismert vendég ként, kopogás nélkül léptem be. Nost azt hiszem, inkább veszekedtem volna tovább Caroline-al.
  Sophie, törékeny alakja,és Perrie szőke feje vágott pofán.
- Hello! - vigyorogtam.
- Szia! - súgta - Mit csinálsz itt?
- Hozzád jöttem. - lépek egyre közelebb hozzá.
  Nem törődve Perrie kényes mosolyával. Megragadom Sophie kicsi vállait, magamhoz rántom, és addig csókolóm, még a térdei meg ne tudják Őt tartani. Neki dől a mellkasomnak, feladva azt, hogy ellenkezzen. Kezei a derekamra, az ingem alá csúsznak. Csak csókolom, de csak addig míg el nem tol magától.
- Itt van a húgod! - figyelmeztet.
- Azt hiszem már látott ilyet!
- Undorító vagy! - ül vissza Perrie mellé.
  Hátra dobom magam, az egyetlen üres ágyon a szobában. Fejem alá teszem a kezeimet, a lábaimat keresztbe rakom. Vagyok annyira illedelmes, és a sáros cipőmet lelógatom  az ágyról.
- Jenne Hilton azt terjeszti lefeküdtél Caroline-al! - mondja vádlón.
 Sophiera nézek. Kételyeket látok a szemeiben.  Picsába!
- Valószíngüleg Caroline-na, orgazmusa lehetett, arra a gondolatra, hogy megdugom. Ha ez szexnek számít, akkor igaz a pletyka.
- Sophie érdekében, mond el az igazat! - követeli.
  Megint Sophiera nézek. A kételyek helyett, inkább azt sugallja, hogy az igazat akarja. Nem értem a nőket. Igazat mondok, de mégis kételkednek mert hisznek ez egyik fruska állításába.
- Harry!
- Nem. Dugtam. Meg. - tagolom - Van bennem annyi becsület, ha koslatok egy lány után, mert akarom őt, akkor nem célzok rossz lyukba! - morgom.
- Koslatsz utánam?
- Miért minek tűnik? - vonom kérdőre.
  Halvány vörösség kezd látszani az arcán, ami csak növeli az egómat. Kicsi alakja, még kisebbnek tűnik, mikor össze húzza magát. Kezei a haját babrálják, ami olyan hosszú, pont a csuklóm köré tudnám tekerni, hátra rántva a fejét, miközben épp.... Oh ne Harry, ne gondolj rá!!! Mindnél többet bámulok Sophiera, annál, szűkebb a nadrágom. Megelőzve a kellemetlen feszítő érzést, Perriet kezdem el szugerálni. Ha a húgomat nézem nem fog felállni!
- Kezdem magam szarul érezni. Mármint felemelően szar érzés, mikor a saját húgom nem hisz nekem. - fecsegek.
- Lehet Sophie hisz neked! De a húgod vagyok, és ismerlek!
- Bocs Pezzzz... mint már mondtam, nem célzok rossz lyukra.
  Perrie olyan mint anyu, meg olyan is mint Gemma! Addig nem hisznek nekem, még nem látják biztosra az igazamat.
- Ne nézz így! - nevetek - Nem mennél megkeresni a dohányzó haveromat, aki mellesleg a barátod?
- Már megint dohányzik? - csörtet ki a szobából-
  Semptébe Sophie mellé ülök, lefekszek és magamhoz vonom. Lábát átveti a csípőmön, ezzel rám feküdve. Érezheti, hogy beindultam rá, hallhatja milyen cseszett gyorsan ver miatta a szívem.
- Mi a szart művelsz velem? - piszkálom a haját.
- Te mi a szart művelsz velem?
- Tényleg nem feküdtem le vele.
- Próbálok hinni neked. De mivel sose volt m ég fiú aki koslatott utánam, így nem tudom mit kellene tennem.
- Kérdezz ha akarsz! - biztatom.
- Ki volt az utolsó akivel ágyba bújtál?
- Utoljára veled aludtam!
- Nem így értem, a-akivel csináltál is valamit?!
- Mikor elrohantál tőlem a laborból, mert ne... nem is tudom miért! Na aznap este megdugtam Ginger Morist!
- Miért?
- Mert felcseszted az agyamat. - mondom el az igazat - Eleve téged akartalak megdugni, de mivel féltem, hogy megint megszorongatsz, nem tettem.
- Most is meg tudlak szorongatni! - mondja bosszúsan.
- Nem kételkedek efelől.
  Szorosabban fontam köré a karomat, jó mélyen beszívva az illatát. Már éppen lehunytam a szemeimet, félkómában voltam. Mikor Sophie kipattant a karomból. Forgolódott egy percet, felhúzta a cipőjét, a kabátját, magához kapta a táskáját. Egy pillanatra nézett rám.
- El megyek!
  Megcsókolt, de nem hagyva azt, hogy el is mélyítsem azt. Vállaimnál fogva nyomott le az ágyra. Mire észbe kaptam, már sehol se volt.
- Mi van?