16. fejezet

Kisebb - inkább nagyobb késéssel
megérkezett a következő rész!
Jó olvasást hozzá!!        

Sophie Peazer szemszöge:

  Kiskorom óta azt hittem ennél unalmasabb életem nem is lehetne. Senki sem foglalkozott velem én pedig nem foglalkoztam velük. Számomra ez volt a tökéletes egyensúly.
  Most viszont, rengeteg kételyem támad, az unalmas életemmel kapcsolatban. Az egyensúlyom felborult, pörgött mint egy ringisspíl. Átlagos kamasz lánynak sorolnám be magamat, bár mostanában ezen is kételkedem.
- Uhhuhhh, Baby valaki virágot kapott!
  Perrie vidáman rontott nekem, mikor beléptem a kollégiumi szobánkba. Letört, és nyúzott arcom láttán, azonnal lefagyott az arcán a vigyor. Egy nagy csokor virág hevet az ágyamra szórva. Lila masnival össze kötve. Liliomok, és vérvörös rózsák. Imádtam ennek a kettőnek az illatát együtt. Mosolyogva, elkönyveltem magamban, hogy Andy megjegyezte, hogy ezt a két virágot szeretem a legjobban.
- Ez a kedvencem! - pirultam, haloweenkor, paradicsom lesz a jelmezem.
- Oh! Akkor mi a baj?
  Most az egyszer úgy voltam, hogy sehogy. Képtelen voltam megfogalmazni az érzéseimet. Azt se tudtam mit kellene ilyenkor éreznem. Mert biztosan nem azt, amit most. Idegesen tördeltem az ujjaimat, tenyereim izzadtak, még akkor is, ha bele töröltem a farmerem nyirkos anyagába.
- Sophie!
- Nem tudom! - túrok idegesen a hajamba.
- Talán a bátyámmal van a gond? - puhatolózik - Esetleg Daniellel?
- Nem, nem Daniellel jól kijövünk.
- Az anyád, ez természetes. - ránt vállat.
- Harry pedig eleve mindent összezavar. - kuncogok kínosan.
- A bátyám egy seggfej! - jelenti ki.
- Azt hiszem, most láttam először az apámat, és ő is engem.- hadartam.
  Perrie élesen szívja be a levegőt, miközben szőke, alul pink színű hajába túr. Helyeslően bólogatok, mikor mondani akar valamit, tudom mi takar mondani. De most nem akarom, hogy vigasztaljanak.  Kínosnak nem nevezhető csöndben ültünk, én pedig arra vágytam, hogy ismét Harryvel csókolózva feküdhessek, a kampuszi szobájának az ágyán. És csak vele tudjak foglalkozni,  nem a felbukkanó anyámmal és a pszichológuskén tevékenykedő apámmal - aki nem teljes két órája tudja, hogy van egy lánya. De ez valószínűleg, ez nem történhet meg. Eltaszítottam magamtól a kócost, azzal hitegetve magam, hogy jobb lesz. Talán egy idő után jobb lesz. Úgyse illettünk volna össze. Én kedves vagyok, Ő pedig bunkó.
- Most mi lesz?
- Mi mi lesz?
- Hát az apáddal, aki egy cseszett pszichológus! - kuncogott.
- Nem is hasonlítok rá. - nevetek vele.
- Miért? Hogy-hogy?
- Zavaró hogy folyton mosolyog. Még akkor is ha nem kellene.
- Jó neked! Az én apám egy karót nyelt öltönyös fazon! - morogta.
- Talán igazad lehet. Nem sokat beszéltem eddig apukáddal....
  Nem tudom meddig maradtunk csendben, de azt hiszem kifogytunk a témákból. Mind a ketten az ágyunkon feküdtünk, nagy csendben.  Perrie felállt az ágyáról, és a miniatűr hűtőnkhöz lépett, kotorászott benne egy kicsit, majd nagy lelkesedéssel felém fordult.
- Sophie! - törte meg Perrie a csendet.
- Mond!
- Voltál már részeg?
- Nem!
- És akarsz az lenni?
- Miért kérdezed?
- A fiúk felügyelője nagyon alapos, a miénk pedig nem. Szeretem annyira Zaynt, hogy eldugjam  a  wishkys üvegét.
- Te alkoholt dugdosol? - vinnyogok.
- Jah. Kérsz?
- Finom? - kuncogok zavartan.
- Nem, te hat feles után az lesz...
  Sok helyen olvastam már, hogy az alkohol a legjobb barát, ha az embernek bánata van. Még sose ittam alkoholt, és sose volt akkora bánatom, hogy részegre igyam magam. De ott legbelül, a lényem legkisebb része, egy hatalmas igen mondott. Még akkor is, ha én Sophie Peazer voltam. Igaz régen azt hitték, apáca leszek. Tudomásom szerint az apácák nem isznak alkoholt.
- Igen kérek! - reccsent a hangom.
- Te jó ég! -sikonyálta.
  Perrie örömmel rohant oda hozzám. Öt perces gyors talpalót kaptam, hogy mi lesz ennek a következménye, de nem figyelem oda. Perrie nagyon örült, azt mondta ő veszi el a szüzességem azzal, hogy leitat. Még egy dolog amiben nem vagyok béna,és szűz. Kétségeim támadtak, mikor Perrie felém nyújtotta az üveget. Reszkető kezekkel nyúltam érte, és a számhoz emeltem. Fanyar, édesnek nem nevezhető íz, égetve zuhant le a torkomon. Az arcom grimaszba rándult, a szemeimet pedig összezártam.
- Pfúj, ez förtelmes!
- Tudtam, hogy ízleni fog! - visított.
  Nem igazán számoltam, mennyiszer fogtam a kezembe az üveget. Viszont azt tudtam, hogy többször mint a mellettem fekvő szőkeség. Felszabadultan nevettünk, sikonyáltunk. Volt olyan pillanat, mikor elsírtuk magunkat. Nem tudom miért, Perrie szerint ez olyan lányos dolog. Szóba került Harry is, mint akit a világon a legjobban utálok, téma alatt. Szégyentelenül hordtam el a Kócost mindennek. Az utálom, és a mennyire aranyos jellemző sokszor elhagyta a számat.
- Beszélnem kellene vele? - motyogom.
- Harryvel? - kérdezi.
- Nem, az apámmal...
- Nos, fogalmam sincs. - ránt vállat, és megint beleiszik az üvegbe.
- Nem tudom, annyi év után, azt se tudom mit mondja neki! - nevetek zavartan.
- A szia apu!, nem lenne jó?
  Nem válaszoltam. Magamra rántottam a takarómat, s azon voltam, hogy kijózanodjak, még mielőtt valaki ránk nyit. Nem hinném, hogy Mr. Horan támogatná, a részeg lányok egyesületét. halk szuszogással próbáltam elhitetni Perrievel  hogy alszok. A benne lévő alkohol mennyiség miatt, elhitte. Mivel egy negyed óra múlva, elmotyogta, hogy Zaynhez megy. Amint kilépett az ajtón, egyedül hagyott a hányingeremmel. Sose volt még hányingerem. És ez az érzés nagyon nem jó.
- Pezz, itt vagy? - nyitott be valaki - Perrie!
  Megismertem ezt a brummgó hangot. Oh, bárcsak kinyílna a föld alattam, és nem lenne ez a feszülten idegesítő érzésem, mikor vele vagyok. Vissza folytottam a levegőt, nehogy észrevegyen. Már kezdett szúrni a tüdőm, nem bírtam tovább. A benn  tartott levegő, hangos zajjal csúszott ki az ajkaim közül. Az ajtóban álló, kócos pedig meghallott. Fenébe!!
- Sophie?
- Nem vagyok itt! - kuncogtam.
- Mit csinálsz a takaró alatt? - ült le az ágy szélére.
- Itt vannak! - néztem ki a takaró alól.
- Sophie kik vannak itt? - nézett zavartan.
  A fejemet vissza bújtattam a takaró alá, túl sok kócost láttam egyszerre.
- Ti.
- Csak én vagyok itt, Angyalom.
- Nem, nem. Rengetegen vannak.
- Nem értelek! - nevet zavartan.
- Olyan sok van belőled.
  Kibújtam a takaró alól, és az arcába másztam. Azok a zöld szemek, olyan aranyosak.
- Nagyon szépek a szemeid! És milyen hosszú a szempillád! - ujjaimmal a szemei felé nyúltam de elkapta a kezemet.
- Részeg vagy? - dörren rám.
- Én! - háborodok fel.
- Szóval részeg vagy. - jelenti ki.
- Nagyon részeg vagyok, mert meg akarlak csókolni. - suttogom.
  Csábos mosolyra húzom az ajkaimat, ez a wishky nagyon finom volt. A mutató ujjamat végig húzom, az enyhén borostás arcán. Furcsa volt, az arca mindig olyan puha volt, mint egy kis cica. Puha mint a kis szőrme.
- Nem borotválkoztál meg?- motyogom.
  Mielőtt válaszolhatott volna, ajkaimat az álla ívelt vonalára illesztettem. Végig csókoltam az állát, a kiemelkedő arccsontját, kivéve a duzzadt ajkait. kezei a csípőmre siklottak, jó erősen rámarkolva.
- Mhh! - hümmögtem a bőrébe.
- Sophi.... ahu! - nyögött fel, mikor beleharaptam a nyaka bőrébe.
  Kezeim levándoroltak a keskenyedő csípője felé. Becsúsztam a felsője alá, és a hátán megtámasztva a tenyereimet, magamra húztam Őt. A lábaim szétnyíltak, helyet engedve neki. Ott feküt rajtam, elnyílt puha ajkakkal, és nagy zöld szemeivel. Olyan kis zabálni való volt.
- Tetszik hogy részeg vagy! - morogta.
  Próbált megcsókolni, de a fenekébe csíptem.
- Hé!
- Ha rossz leszel, megbánod.
  Hirtelen fúrta a nyakamhoz a fejét, és harapott rá a bőrömre. Feszes ágyéka az enyémhez dörgölőzött, ezzel elérve azt, hogy közelebb szorítsam őt magamhoz.
- Mit fogsz velem tenni ha rossz leszek? - lendítette újra a csípőjét. Kéjesen nyögtem fel.
- Nagyon meg fogsz fizetni érte.
- Mi lesz? Kikötözöl az ágyadhoz? - kezdte el csókolni ismét a nyakam.
  beletúrtam a hajába, jó erősen meghúztam, hogy a feje, felfelé billenjen. Zöld smaragdjaival engem fürkészett.
- Nem! - mondtam incselkedve - Kikötözlek egy fához, oda kint az udvarra.
- Sose voltam még a fához kötözve!
  Felnevetett, de az utána lévő pillanatban, már hevesen tapad az ajkaimra. Forrón lüktető nyelve utat tört, az enyémhez, nyálas táncra hívva azt. Forró ölelésébe vont, és csak szorított, felhevült, izmos testéhez. Majd megfulladtam a vágytól amit éreztem iránta, pont abban a pillanatban. Lehet az alkohol hatása, lehet, hogy nem, de nagyon élvezte, hogy enyém az irányítás. Vagyis csak volt.
- Le merem fogadni, hogy nedves vagy tőlem! - búgta.
- Kétlem! - pirultam el.
  Erősebben nyomta magát ellenem, én pedig nyüszítettem, mint egy újszülött kiskutya.
- Ha nem lennél nedves tőlem, nem nyöszrögnél itt alattam.
- Hülye! - csaptam vállon.
- Annyi mindent akarok veled csinálni. De képtelen vagyok eldönteni, hol is kezdjem.
- Te csak ne tegyél velem semmit! Főleg nem annyi mindent! - háborgok.
  Még a fejéhez akarok vágni dolgokat, de a hátam alá nyúl, és kikapcsolja a melltartóm. Kikerekedett szemekkel nézek rá, és hitelen fordítok a helyzetünkön. A csípőjén ülök, és érzem őt magam alatt. Csak egy pillanatra akad benn a levegő, de utána rögtön arcon csapom.
- Kezd izgató lenni! - vigyorog elsötétült szemekkel.
- Szóval izgató? - mozdítom meg a csípőm.
- Erősebben! - mordul rám.
  A fejemben lévő gondolatok ismét elsötétülnek, mert képtelen vagyok nem rá gondolni. Felül hozzám, és ajkait az enyémekhez érinti. A hirtelen jött szótlanságomon, csak kuncog.
- Nem fogok lefeküdni veled. - mondja - Majd de nem most. - csókol meg.
- Randim lesz. - fuldoklom.
- Kivel? - morog.
- Andyvel.
- Minek mész el vele randizni?
- Nem mintha sok közöd enne hozzá! - lököm meg.
  Komor tekintettel, a kezei közé fogja az arcomat, csókot nyomva az ajkaimra.
- Nagyon is van hozzá közöm! - morogja.
- Jobb lesz ha elmész! - szállok le róla.
  Dühösen felpattan az ágyról, felveszi a cipőjét, megigazítja a nadrágját, amin keresztül még mindig látóm Őt. Beletúr a hajába, és egy pillanatig elkáromkodja magát, dühösen csörtet felém. De épphogy az arcomtól pár centire megáll.
- Nem fogom hagyni, hogy elvegyenek tőlem! - csókol meg.
- Nem vagyok a tied! - kiáltom.
  Egy pillanat alatt kijózanodok, még a felgyülemlett vágyam is elillan. Pedig olyan hevesek voltunk, és egy kicsit minden olyan normálisan ment. Miért kellett az é lepcses számnak is megszólalnia. Mielőtt Harry kiléphetett volna az ajtón, vissza fordult. Komor tekintete semmit sem árult el, így kissé összébb húztam magam. De két pillanat múlva, flegmán, mégis gyengédséggel szólt hozzám.
- Remélem a virág még tetszik!
Majd kilépve hangosan csapta be maga után az ajtómat.
 Mi a franc folyik itt kettőnk közt?