Tizennyolcadik fejezet!
Jó olvasást!
Sophie Peazer szemszöge:
- Mi a fasz van itt?
Arh, hogy ennek a gyökérnek is mindig jókor kell ide jönnie......
Kiegyenesedtem Liam öleléséből, és a Kócosra szegeztem a leggyilkosabb tekintetemet. Úgy néztem rá mint egy Walking Dead-es zombi. Igazság szerint nem tudom, hogy abban a sorozatban, hogy is néznek ki a zombik, de Zayn szerint ocsmányul.... :(
A hangja mély villámlásként taszított le a szakadékról. Ahogyan ott állt a küszöbön, magas fennkölt alakjával, és bunkó modorával, mely grimaszban jelent meg az arcán. Hallottam, ahogyan kisebb morgás csúszik az ajkai közül. A szemei, azok a zöld lopott gyémántok, most furcsa fényben csillogtak. Megrémített, egyben iszonyatosan vonzott.
Akarva, vagy akaratlanul, de végig mértem a tekintetemmel a Kócost. Szűk, igazán szűk fekete nadrágot viselt, fura mintás inggel, és a fején - ha jól látom egy sál, volt rátekerve. Mit ne mondja vonzó az öltözködése. Az otromba csizmája, inkább ne kerüljön említésre.
- Mi keresel itt? - dörrenek rá.
- Ő mit keres itt? - bök a fejével Liam felé.
- Több joga van itt lenni mint neked!
- Több joga? - néz rám értetlenül.
Épp azon voltam, hogy neki ugorjak, és addig üssem, amíg levegőt se tud venni. Arhg miért őrjít meg ennyire ez a srác.... ?? Két lépést se tettem felé, mikor Liam, megfogta a vállaimat, ezzel vissza húzva engem.
- Nos Harry, - kezdett bele - Jobban örülnék, ha akkor zaklatnád a lányomat, mikor nem vagy ennyire feldúlt.
- Mi van? - vágott grimaszt.
- Szerintem nem vagy süket! - morgolódtam.
A hármasunk egyetlen felnőtt tagja, közénk állt, gondolom azzal a felfogással, hogy könnyű elbánni két kamasszal. Oh, pedig mekkorát fog tévedni. Szegénykém.
Néztük egymást, össze húzott szemekkel, még pislogni se pislogtunk. Kitartóan néztem őt, ara várva, majd Ő feladja. Liam, beszélni kezdett, a nem helyes magatartásunkról, meg ilyesmik... nem igazán figyeltem rá. Azokat a szavakat meghallottam, hogy most nem a legalkalmasabb csevejt folytatnunk egymással, ha mind a ketten haragszunk egymásra.
- Egyetértek vele. Jobb lenne ha elmennél....
- A lánya vagy? - gondoltam, csak a kimaradt lényeg marad meg.
- Igen. Ép apa-lánya órát tartunk, és tudtommal, te nem vagy a gyereke.
- Sophie! - néztek rám.
- Ne nézz így! - bökök felé - megérdemled, amiért így viselkedek veled.
- Mi lenne ha leülnénk és megbeszélnénk a problémátokat? - ajánlotta fel az apám. Bah, de furcsa ezt mondani.
- Nem! - vágtuk rá egyszerre.
Hátra döntött fejjek, morrantam egyek, miközben feladtam azt, hogy ellenszegüljek. Tudta, valahogy, és valamikor, valamilyen módon beszélnem kellett a Kócossal. De reménykedtem benne, hogy ez nem rögtön két óra múlva fog bekövetkezni. Gondolhattam, hisz mi ketten sose csinálunk normálisan semmit se.
- Szeretnék négy szemközt veszekedni Harryvel. - fordultam Liam felé - A vacsorát még megbeszéljük. Szívesen találkoznék a nagyszüleimmel. - mosolygok önfeledten.
- Ennek nagyon örülök. - lépett oda hozzám, majd ölelésébe vont. Mintha otthon lennék....
- Sose mondtad, hogy az iskola pszichológus az apád. nézett rá átható tekintettel.
- Úgy gondolom semmit sem kellene neked mondanom.
- Miért vagy velem ilyen?
- Jogosan vagyok veled ilyen. És ha tudni akarod, most nagyon felpofoználak. Igazán jól esne.
- Milyen kis harcias vagy! Ez tetszik!
Csalfa mosollyal az arcán indult meg felém, kis hamis. Centikre állt tőlem, majd csókra húzta, furán csücsörítő ajkait. Kezemet a tarkójára csúsztattam, közelebb vonva magamhoz. És mint egy engedelmes kis kutya, közelebb is jött.
Férfias kölnije, arcon csapott, sokkal jobb az illata mint Andy kölnijének. Mhh. Hatalma mancsát a derekamra csúsztatta, egy hirtelen mozdulattal rántott neki, a forró, izmos testének. Bal kezével, satuként közre fogta az én jobbomat.
Lassan indult. Hátra kettőt, oldalra egyet. Fura lépésekben szeltük át a szobámat. Morgós hangja egy lassú dallamot vett fel.
- Mit művelsz?
- Táncolok, Baby. - csókol homlokon.
- Ez neked tánc?
- Gondolom hallottál róla... - kezd bele.
- Csak arról hallottam, hogy mennyire bunkó vagy! - lépek rá a lábára. Grimaszba rándul az arca.
- Akkor nem hallottál róla. - nyüszített.
- Miről van szó?
- A tanév végén, lesz egy rendezvény.... Az ének tanár azt akarja énekelj velem.... - nyöszörögte.
- De én nem tudok énekelni! - akadtam ki.
- Sss! - csókolt homlokon - Én se tudok.
Fejemet neki döntöttem a mellkasának, de a kíváncsiságom megint győzött felettem, így inkább a dübörgő szívverését hallgattam. Nyugtatóan zavaró volt. Nem tudom meddig táncolhattunk ott a szoba közepén. Zene és ritmus nélkül, de az idő érzékünket sikeresen a kukába dobtuk. Szorosan ölelt magához, én pedig ugyan olyan szorosan öleltem vissza.
Mikor elfáradtunk, csak ott álltunk. nekem pedig kipotyogtak a fejemből azok a gondolatok, hogy utálnom kéne a Kócost. De képtelen voltam rá, hogy itt áll velem a karjaiban, és csak állunk, vagy táncolunk, egy olyan dalra, amit egyikünk se ismer.
- Utállak...
- Én is. Néha annyira bosszantó tudsz lenni. - csókolt a hajamba - sose bírod felfogni, mit akarok tőled.
- Miért, mit akarsz tőlem?
- Azt hiszem még én se tudom. De ha lehetséges mindent, ami csak te vagy...
- És, kérlek ne randizz Andyvel többet....
- Ezt had döntsem el én, rendben.
Tessék ennyit a megható kellemesen romantikus hangulatról. Képtelenek vagyunk kibírni azt, hogy ne veszekedjünk olyan kis semmiségeken.
Zöld smaragdjaival, olyan áthatóan nézett rám, hogy a világ egy perc alatt fordult meg alattam. Fejét közelebb billentette hozzám, de csak addig míg a homlokunk egybe nem forrt. Élesen szívtam be a levegőt, de nem néztem máshova, csak az elragadóan fénylő szemeibe. Amik vonzottak, mint szent jános bogarat, a fénylő mécses.
Sosem volt még ilyen lassan őrlődő percek, mikor kettesben voltunk. Őrjítően lassan hajolt közelebb hozzám. Éreztem a forró leheletét, végig simítani az arcomon. Toporzékolva ordítottam volna rá. Akartam. mindennél jobban akartam, hogy végre, duzzadt ajkait az enyémekre helyezze. Pont oda ahová valóak.
Képtelen voltam kivárni amíg megcsókol. De pillanatokon belül, már úgy csókolt, hogy a gondolata mentőövként ragadott magához. Elsöprően, és nyálasan csókolt. De a nyelve forró puhaságától, a hajamat tudtam volna tépni.
- Azért nem akarom hogy randizz Andyvel mert, önző vagyok. Önző vagyok, mert magamnak akarlak...
Megszólalni sem tudtam. Mert forró megcsókolt, aztán a hajába túrva járkálni kezdett a szobában. Sose voltam még ilyen boldog.
Azt hiszem kaptam egy burkolt szerelmi vallomást.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése