17. fejezet

Megérkezett a következő rész!
Kicsit apa-lánya feeling lett, de azt
hiszem ezt így is terveztem....
Jó olvasást! :)
                           

Sophie Peazer szemszöge:

  Bámultam őt. Bámultam, és nem figyeltem arra mit mond. A szavak verseny autók gyorsaságával, kerülték ki a füleimet. A mellettünk mozgolódó London egy perc nyugalmat sem biztosított. Mindenhova néztem, körbe páztásztam a kis étterem minden zeg-zugát. De minden kis porszemnyi rés jobban érdekelt, mintsem, hogy rá figyeljek.
- Sophie, figyelsz rám?
- Igen. -hazudtam.
  Tulajdonképpen figyeltem rá, de elvonta a gondolataimat, a tegnap esti incidens. Még most is inamba száll a bátorság, hogy megint az iskola udvarra lépjek. Mindenki, valószínűleg biztos, hogy mindenki rajtam nevetne.
  Az emberek szerint jó móka megalázni, és vérig sérteni más embereket. Főleg kínos helyzetbe hozni őket. Caroline, a vékony lábaival, és a hullámosan tökéletesen festő szőke, nagyon szőke hajával, mindenhol feltűnést kelt.
- Van itt egy fura nevű süti, én megkóstolom....
  Könnyek szöktek a szemembe, mikor eszembe jutott. Soha nem éltem át ilyet, még ha egy könyvben olvastam volna akkor is rosszul érezném magam. De hányinger kerülgetett, mikor oda állt elém, és a képembe röhögött. Negyed órával később, Eleanornak bőgtem ki minden bánatom.
  Már a visszaemlékezéstől is elbőgném magam.

"Épp történelem órámról lépek ki, mellettem Zayn motyog, hogy nem fogjuk tudni megcsinálni rendesen a töri feladatot. Kedvesen, de leginkább bátorítóan mosolyogtam rá. Kiléptünk a nagy udvarra nyíló ajtón, a nap sütött, csicseregtek a madarak, ha nem ősz lett volna, és mindenki, nem azon morfondíroz ott volna,milyen csizmát vegyen télre.
- Oh, Zaynie!
  Nyávogó, elvékonyított hang, csengett pont a fülem mellett. Caroline, és a másik két lány akik, feltűnően színes ruhákat, é nagyon magas cipőket hordanak, most Zayn felé meredtek. A vállaimat össze húzva, megpróbáltam arrébb tolatni, de vastag, és műanyag körmök ragadtak a karomban. Az erős szorítás miatt felszisszentem, hál' istennek Zayn nem vette észre, csak furcsán méregette a három lányt.
- Csipkerózsika hová szökik? - morogta.
- É-énnn.... - dadogtam.
- Csak nem zavarban vagyunk? - nevetett rám.
- Caroline! - harsogta Zayn.
- NYugi csak beszélgetni fogok vele....
  Mielőtt szólásra nyitotta a száját, körbe nézett.Mikor észrevette, hogy mindenki minket figyel, fölényesen elvigyorodott. A vigyorától, kétség beesetten vettem a levegőt.
- Mit gondolsz arról, hogy az itt lévő emberek megismernek téged? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem kell megismerniük... - suttogom, remegő hanggal.
- Aki hallani szeretné, a csóró kislány meséjét, az ne  menjen sehova.
- Kérlek ne! - könyörögtem.
- A mi kis Sophienk, nagyon szegény... Oh várjatok csak - nevetett fel - Szinte semmije sincs.
- Kérlek! - sírtam fel.
  Megalázva éreztem magam, de nem érdemelte volna meg, hogy sírjak.
- Egy ház tulaja is csak megszánta őket, nem akarta, hogy az utcán lakjanak...
- Caroline!
  Harry morcos hangja, kettéhasította, a rémületemet. Apró bizalmat fektettem belé, hogy nem engedi tovább fajulni, ezt a helyzetet."

- Sophie, figyelsz te rám? - zökkentett ki Andy hangja.
- I-igen. - motyogtam.
- Vettem észre. Figyelj ha valami gond van, akkor csak mond meg.....
Folytatni akarta, de közbe avatkoztam. A mintás fura színű gallérjánál megragadtam, majd magamhoz húzva megcsókoltam. A heves mozdulatom meglephette, hisz nem csókolt vissza. Csókja nem volt olyan bódítóan, édes. Nem volt olyan, hogy pillanatok alatt levett a lábamról. Erős kölnije az orromba szállt, majd meg is fulladtam tőle. Balhgr.
Kezeim a nyakára csúsztak, nem volt olyan nagy lobonc a fején amit csupálhattam. Viszont ajkai, tűzforróak, és puhák voltak. Életem első személyétől kapott csókjához képest, aránylag még élveztem is. Csak ne lenne olyan a kölnije.
Andy, magas barnás-szőke hajú, helyes arcú gyerek. A hangja furán kellemes, míg az illata pocsék. Nem akarom leszólni, hisz ezt ő dönti el. De ajánlanék egy jobb kölnit.
- Huh... - nyögte.
- Khm, jah! - nevettem rá.
- Nem tudom mit kellene mondanom, de igazán jól csókolsz. - mondta.
- Köszi. De én-n... - dadogtam.
- Sophie!
- Mh? - néztem rá zavartan.
- Tudom mit akart jelenteni ez a csók.
- Oh...- nyöszörögtem kelletlenül.
- Ne haragudj hogy ezt mondom, de én nem állnék meg most csak egy csóknál, de megteszem, hisz tudom nem szeretnéd.
- M-meddd-i-ig mennél-ll e-el? - istenem, mi a fenéért dadogok, mint egy óvodás.
- A szexig biztos.
Félre nyeltem. Kócoson kívül senki sem ostromolt, olyan megjegyzésekkel, hogy az ágyába vinné. Andy kedvességgel adta ezt a tudtomra, míg a Kócos vad bunkós ággal.
- Á.... - akartam mondani valamit, de nem ment.
- Rendelünk angol fánkot? - kérdezi. - Gondolom még nem ettél ilyet.
Andy úgy cseveg velem, mintha nem is beszéltünk arról, hogy szexelone velem.Félre döntött fejjel, kicsit bandzsítva néztem rá. Arra vártam, hogy kinevet, vagy megaláz, mint tegnap Caroline. De nem tette. Kedves volt tőle. Főleg, hogy nem említettük többet a szex témát.
- Fánk? - kérdezi újra.
- A barackos a kedvencem. - mosolygok rá.
Nevetve megrázza a fejét, beletúr a hajába, és int a pincérnek. Próbálok arra koncentrálni, hogy nekünk bizony van közös témánk, csak valahogy kikerülnek minket. Próbálok jól hozzá állni ahhoz a gondolathoz, hogy Andy talán, jobb hozzám, mint a  kócos. Attól függetlenül, hogy a kócos, az első szerelmem.
- Tetszik az arcod, mikor így elgondolkozol. - tűr egy tincset a fülem mögé.
Épp válaszolnék, de egy test, és egy  mormogó, hang kizökkent az egyensúlyomból.
- Nekem is tetszik az arca. - dörmögi - Viszont az nem, hogy te itt vagy! - gúnyolódik.
- Styles! - biccent Andy.
- Bocs, haver, nincs kedvem ahhoz, hogy kedves legyek veled. - közli szárazon.
- Harry! - bököm hasba a könyökömmel. Még az arca sem rezdül.
- Helló édes! - nyom csókot az ajkamra.
Undorodva ellököm magamtól. Mindennél jobban akarom, hogy kifulladásig csókoljuk egymást. De nem egy nyilvános kávézóban, és nem Andy előtt. Jobb kezét átveti a hátam mögött, és a derekamra csúsztatja. Ujjai a csípőmbe mélyednek. Reflexből tudom, hogy haragszik. Rám, és Andyre. Bár a szemben ülő fiúra, nagyon dühös. Igazság szerint, nem tudom joga van- e dühösnek lennie. Egyébként is mit keres itt
- Tudod, épp egy randin vagyunk! - hangsúlyozom a randi szót.
- Érdekel ez valakit? - dörren rám.
Döbbenten nézek rá. Hümmögve húz közelebb magához. Széles vigyort ejt, mikor a pincér kihozza a fánkokat. Telt ajkai közé veszi az egyik barackosat, és beleharap. Felém nyújtja, én pedig csábítást érzek arra, hogy rávessem magam. Ehelyett kiütöm a fánkhoz a kezéből. Hihetetlen nagy düh, csalódás járja át testemet. Pattogva tombolok, a haragom még Andyt is eléri. pedig ő semmiről sem tehet.
- Menjetek mind a ketten a fenébe! - dörrenek rájuk.
Andy pislogva figyel, míg a Kócos jól mulatva eszi tovább a fánkokat. Az ÉN fánkjaimat. Össze húzott szemekkel vissza csörtetek hozzájuk. Sietősen kikapom a Kócos kezéből a fánkot, bele dobom a műanyag tálba, és már itt sem vagyok.
Haragosan csörtetek a kollégiumi épületem felé, miközben a jól megérdemelt fánkjaimat majszolom. Mikor becsapom magam mögött a szobám ajtaját, csak úgy kirobban belőlem. Idióta vihogásomat, egyszerűen képtelen vagyok abba hagyni. Annyira.... Annyira kínos ez a helyzet amibe keveredtem, hogy már nevetnem kell rajta.
Hátra dőltem a kényelmet len ágyamon, és tovább majszoltam a barackos, csoki öntetű fánkot. Nagyon finom...
- Sophie! - dörömböltek.
- Bárki is vagy gyere be! - kuncogtam elég hangosan.
- Szia!
A fánkom utolsó darabja is kiesett a kezemből. A számban lévő falatot, nagy nyeléssel, kissé küszködve de lenyeltem. Mr. Payne állt az ajtómban, fura pulcsival, és még furább zakóval feddve a testét. Irritálóan kedves mosolya, még mindig ott volt az arcán. Azon voltam, hogy sose fog szomorkodni, attól függetlenül, hogy a szomorú arc, nagyon aranyosan állna neki,
- Khm, nos azt hiszem, beszélnünk kellene! - morogta.
- Kellene. - értettem egyet.
- Bejöhetek? - túl udvarias. Louis szerint ezt tőle örököltem.
- Ha még mindig beszélni akar velem, akkor igen! - nevettem rá önfeledten.
Mint egy árva kis tengeri malac, úgy álldogált a szobám küszöbén. Tulajdonképpen, én sem tudtam mit kellene tennem. Köszönni neki, hogy "Szia apuci", vagy esetleg, durva szavakat vágni a fejéhez? De egyiket sem érdemelné meg. Hisz" azt sem tudta, hogy létezem. Mindketten úgy éltünk, hogy nem tudtunk a másikról. Oké azt, tudtam hogy van egy apám, de Louis sose  mesélt róla. Én pedig mindig jobbnak láttam, ha nem is kérdezek.
- Most megszorongatnálak. - nyögte ki.
- Tessék? - lepődök meg.
- A-azt mondtam, jobb lenne ha tegeznél. Végül is a lányom vagy, nem kell magázódnunk,mint egy Jane Austin regényben.
Ismt önfeledtem kacagtam. A kedves mosolya, és a bámulatos modora, épp elegendő indok, hogy tudjam anyu is ezeket szerette benne.
- Szia... - nyögtem ki megint.
- Szia, Liam vagyok... A.... az apád! - azt hittem elsírja magát.
- nem ülsz le mellém? - suttogom.
- De. - vágta rá rögtön.
- Sophie vagyok! - mondom.
- Nagyon hasonlítasz az édesanyádra. - érinti meg az arcom - De a szemeid az enyémek...
- Louis sose mesélt rólad. - nyögtem ki, azt ami zavart.
- Louis, nos ő.... Ő volt a legjobb barátom. Együtt nőttünk fel azt hiszem még egyszer pisilni is együtt mentünk.
- Pisilni?
- Nem tudtuk mi ez a nagy felhajtás a lányoknál.... Tudod a közös pisilés, így kipróbáltuk.
  Néztem az arcát, és a szemein kívül, nem vettem észre több hasonlóságot. Köztem és Ő közte. A kezeivel babrált, és nem tudott szóhoz jutni.
- Kínosan érzem magam! - nyöszörögtem.
- Én i, mintha a szülő szobában lennék..... mindjárt elájulok. - értett egyet.
- Miért lettél pszichológus? - indítottam bájcsevelyt.
- Szeretem... Vagyis inkább érdekelnek más emberek. Át akarom élni a gondjukat, a bánatukat, hogy utána én is segítsek nekik. Szeretek segíteni másokon.
- Önfeláldozó? - kérdezem.
- Nevezhetjük így is... És te, mit szeretnél?
- Béna vagyok, az ilyen dolgokban. Mármint valahol vannak céljaim, de bizonytalanok.
- Hmm, olyan vagy mint anyád, van egy szenvedélye, de a céljai még nem találtak rá.
- Nincs igazából szenvedélyem... - motyogtam zavartan.
- Nem szeretsz táncolni?
- Nem igazán....
- Megnyugtatlak, én se tudok táncolni. A térd rázásom, és a fejem biccentése, azt viszont tudom ritmusra csinálni....
   Azt hittem, elsőnek, hogy sose fogok jól kijönni az apámmal, a vér szerinti apámmal. Viszont ahogyan elnézem őt, ahogyan itt ül mellettem, és zavartan beszélgetünk. Fura illata, kellemesen befolyásolta a kedvemet. Ugyan olyan felhőtlenül éreztem magamat, mint amikor anyu - Danielle - mellém feküdt, mikor elküldtem Harryt.
- Nem akarok apáskodni, annyit, hisz nem érzem ezt teljes jogomnak, de... Mi van közted, és Simon Styles fia közt? - kellett a Kócost emlegetnem.
- Azt hiszem semmi... - vörösödtem el.
- Nem kell hazudnod... - kezdte - De látom, hogy néz téged, a szünetekben.
- N-néz engem?
- Nem szoktam figyelni....
- Tényleg?  - lepődött meg.
- Haragszok rá.... Megbántott.
- Kamasz korszak?
   Felnevettem. Inkább nem akartam szóba hozni, hogy a kamaszkorom, átlagon felülin katasztrófális. Béna vagyok a történelemhez, béna vagyok ahhoz, hogy barátokat szerezzek, és béna leszek, ha Harry Kócos Styles hozzám ér. Egyszerűen, csak egy béna kamasz lány vagyok. Majd kinövöm.
- Béna kamasz voltam... - szólalt meg pár perc csend után
- Én is az voltam, vagyis vagyok.
- Lehet egy kérdésem? - néz rám.
- Mi lenne az?
- Tudom, hogy korai, de... Öhm előbb meg szeretnélek jobban ismerni, mint a lányomat.
- Ez jó lenne! - mosolygok rá kedvesen.
- És be szeretnélek mutatni a szüleimnek.
  Fura pillantással méregettem őt, csak Louis és Eleanor szülei, voltak azok akik, úgy kezeltek mint az unokájukat. ÉS nem pedig úgy mint a legjobb barátaik, árván hagyott gyerekét. Felszabadultan kezdtem érezni magamat, Mr. Payne, vagy is Liam, az apám akar lenni. Nem akar ellökni magától, mint ahogyan az álmaimban képzeltem.
- Megölelhetlek? - kérdezem.
- Meg akarsz ölelni?
- Igen, Liam! - nézek rá félve - Meg szeretnélek ölelni, mint az apámat.
  Nagyra nyíltak a szemei, mikor lágyan közelebb húzódtam hozzá. Szét tárta a karjait, és várta, hogy közelebb vonjon magához. Kellemes lágy illata megcsapta az orromat, amint hozzá simultam. A kíváncsiságom, felül kerekedett rajtam, tudni akartam, hogy olyan megnyugtató lesz az ölelése, mint Daniellenek. meleg ölelésébe zárt, a fejemet pedig a mellkasába nyomtam. Kellemesen csalódtam... az ölelése egy kicsivel jobb volt mint az anyámé. De mind a kettőt imádtam. Kevés idő alatt, szoktam hozzá ahhoz, hogy vannak szüleim, és érdeklődnek irántam.
  Liam egy hosszú puszit nyomott a fejem búbjára, én pedig elbőgtem magam. Olyan kellemes bőgésnek indult, és kezdett úgy is befejeződni....
- Sophie! - vágódott ki az ajtó
  Pislogva néztem fel az ajtóban álló Kócosra.
- Mi a fasz van itt?
  Arh, hogy ennek a gyökérnek is mindig jókor kell ide jönnie......