13. fejezet

  Tizenharmadik fejezet!!
  Jó olvasást! (:                

     

  Sophie Peazer szemszöge:


   Kirontva a szobámból, magamra rántottam a pamut köntösömet, és a bezárt bejárati ajtóhoz rohantam. Kezeim remegtek, így egy kicsivel hosszabb ideig tartott mire elfordítottam a kulcsot. A zár kattant, én pedig kifutottam a zuhogó esőbe. Meleg karok emeltek fel és akadályozták meg, hogy bőrig elázzak. Harry a veranda, még szárazon maradt fedele alá vitt.
  Dacosan néztem a szemeibe, de Ő csak az ajkait rágcsálta. Ujjai a bőrömön táncoltak. Fel végig a gerincem vonalán, egészen a tarkómig.
- Mond csak normális vagy? - kiálltok.
- Mint már mondtam, nem fogom feladni!
  Hangja dörmögött, akár az égbe hasító villám. Egy pillanatig összerezzentem. De az esőtől ázott karjait, a mik forrón öleltek magához, most nem nyújtottak védelmet. Arcát a nyakamba fúrta. Forró lehelete égette a bőrömet. Duzzadt, hidegre fagyott ajkait, az enyémekhez nyomta. Csókja csak egy pillanatig tartott. Míg le hunytam a szemem, és kinyitottam.
- Csak ennyit akartam. - mondta.
  Csak úgy mondta. Nagy szemekkel néztem ahogyan, az ázott alakjával, elsétál. A zuhogó eső miatt, még az ittlétének  a nyoma is elázik.


Harry Styles szemszöge:

- Bassza meg!
  Hangosan vágom be magam mögött a kampusz szobám ajtaját. Zayn az ágyon fekszik, és firkálgat. Már megint. Leveszem magamról a vizes holmimat, és a földhöz vágom. Mielőtt egy száraz törölközővel belépnék a fürdőbe a kreol bőrű barátom  utánam szól.
- Minden rendben?
- Hogy hiheti ezt? - kiáltok.
- Ki?
- Hogy a francba hiheti azt, hogy megtudnám bántani Őt.
- Szóval Sophieról beszélünk. - helyesel. - Mit tettél már megint?
- Minden tökre rendben volt, aztán valami kattant nála, és elküldött a francba.
- Mit tettél már megint?
- Semmit! - ordítok.
  Komolyan ettől a lánytól, már a hajamat tudnám tépni. Ahogyan rám nézett, ahogyan elhitte azt, hogy meg tudnám bántani én is úgy, ahogy az a többi kis gyökér. Fogalma sincs arról, hogy rohadtul nem megbántai akarom Őt.
- Veszekedtünk. - nyugszok le.
- Min?
- Azt hiszi bántani akarom.
- Beszélt nekem arról - kezdett bele - Arról, hogy mennyire rossz volt neki. Ott Amerikában.
- Olyan kis kicsi. - sutyorgom.
- Hagy neki időt Hazz. Nehéz neki azt felfogni, hogy valami komolyat érez valaki iránt. és ahogy nem akarod bántani.
- Érez irántam valamit?
- Te komolyan ilyen pöcs vagy? Ha nem érezne hagyta volna, hogy megcsókold?
- Zayn te egy zseni vagy! - borzolom össze a haját, mire vinyákol mint egy kis macska.
- Akkor is zseni leszek ha azt mondom van négy jegyem a O2 arénás Ed Sheeran koncertre?
- Mit érdekel engem Ed Sheraan.
- Te gyökér, ha már így startolsz Sophiera, akkor illene tudnod, hogy imádja.
  Féloldalasan elvigyorodtam, hisz arra magamtól is rájöttem, hogy ha Sophiet akarom, az nem lesz könnyű. A zuhany alatt állva, Sophie megilletődött arcát, láttam magam előtt, mikor kinézett az ablakon. Mondjuk tényleg hülye ötlet volt abba a rohadt nagy viharban ácsorogni. De tudtam, hogyha egy kicsit ráteszek, a jajj de beteg vagyok, dumával, Sophie aggódni fog értem. Ez annyit tesz, hogy velem kell lennie. Hogy én mekkora egy zseni vagyok.


- Ki az a gyökér?
  Másnap az ebédlőben ültünk, a szokásos helyünkön, mikor megláttam Sohiet. Mellette egy lányt, akivel asszem fizikára jár. Viszont azt a kis csávót, aki a bal oldalán sétált, elég közel Sophiehoz, na őt még nem láttam. Rohadtul bosszantott, hogy ott legyeskedik körülötte. Láttam Zayn szemén, hogy megkérdezné féltékeny vagyok e. A válaszom nem lenne, de kicseszettül az vagyok.
- Andy, a neve! - ver vállon Josh.
- Kösz! - biccentek.
- Haver ne tegyél semmit! - súgja Zayn.
- Ha az a kis köcsög hozzáér, akkor csinálok valamit.
- Nem kellene. - mondja Dave.
- Mi? - kérdezem.
- A kis csaj, téged néz. Le sem veszi rólad a szemét. - nevetett.
  Szívesen állba csaptam volna, mikor illetlenül mondott valamit Sophiera. Mikor felé néztem Ő rekord sebességgel vette eszt észre, és rekord sebességgel vörösödött el. Azt hiszem én is vörös voltam, mikor megláttam a felsőjébe szúrt rózsát. Azt a rózsát amit én adtam neki. Egy kicseszett vihar kellős közepén.
- Mehet? - fordulok Zayn felé.
- Mehet haver! De ha rájön, én nem állok ki érted.
   Cinikusan kiröhögöm, majd  a röhögésem begörcsölt köhögésbe megy át. Kis híján megfulladok, attól, ahogyan Zayn a hátamat verdesi. Le merem fogadni élvezi. Lehajtom a fejemet, hogy hihetőbb legyek. Fejem a begörnyedt vállaim közé esik, a köhögésem kicsit elmúlik, de a torkom, rohadtul kapar.
- Minden rendben? - hallom Perrie hangját.
- Nem tudom. -felelem rekedten.
- Zayn segíts, vigyük el az orvosiba.
  Mikor meghallom Sophie ijedten remegő hangját, és ahogyan a csöpp kis keze a hajamba túr, hogy egy pillanatra magához vonjon. Mint egy doromboló kiscica, bújok oda hozzá. Most már mindkét karja, körbe ölel. Olyan jó illata van.
- Akkora egy idióta vagy. - súgja.
  Köhögéssel válaszolok.
- Nem kellett volna az esőben álldogálnod, mint egy féleszű. - mondja és elenged.
  Tehetetlenül, hagyom, hogy Zayn és Josh elcipeljenek. A vállam felett hátra nézek, és Sophiet keresem. De nem találom, ezért meg akarok állni.
- Itt van előttünk. - mondja Zayn.
  Magam elé nézek, és látom a remegő alakját. Tekintetemet, akkor is a fenekére vezetem, oh anyám!  Furcsállva nézem azt, hogy szerintem Sophiet jobban megviseli a kis megfázásom, mint engem. De tetszik, hogy ennyire aggódik.
- Minden rendben? - hallom az orvos hangját.
- Csak szarul vagyok! - felelem száraz torokkal, mire Sophie a bordáim közé nyomja csontos könyökét.
   Hagyom, hogy az orvos rendesen megvizsgáljon. Fáradt szemekkel nézem, mikor Sophieval segítenek levenni rólam a felsőt. Érzem puha kezeit, ahogyan a hátamat cirógatja. A légzésem szapora lesz, és a szívem sem marad a helyén. Még hallom, ahogyan magyaráz valamit Sophienak, de én csak nézem őt. Lágy hangján megéri az orvost, hogy egy pillanat és elmegyünk, csak beszélni akar velem.
   Elvigyorodom, hisz kettesben leszünk. Arra viszont nem számítok, hogy a tenyerét az arcomhoz csapja. Kitágult szemekkel nézek rá, és érzem az ujjai nyomát.
- Miért csináltad ezt? - háborodok fel.
- Miért? Még kérdezed?
- Csak egy kis megfázás. - legyintek.
- Komolyabb bajod is lehetett volna! - ront nekem.
  Még időben elkapom a derekánál fogva, és magam mellé tuszkolom. Lassan, és féltve döntöm hátra a betegágyon, majd fölé gurulok.
- Sose szexeltem még olyan helyen, mint egy orvosi rendelő! - pimaszkodom.
- Nincs is neked semmi bajod! - csap vállon.
- De van.
  Kemény ágyékomat, ami már rohadtul feszül, amióta megbámultam a fenekét. Lábai ernyedten engedik, hogy közelebb nyomjam magam neki. Halk sóhaj szakad fel a torkából. Olyan sóhaj amitől csak még jobban megindulok.
- Nem akarsz segíteni? - csókolom.
- Nem! - feleli, dadogva.
- Tudod, mikor dadogsz.... - kezdek bele - Már az elég hogy rohadt kemény legyek.
- Lenyomok a torkodon egy csomag spatulát, ha nem fogod vissza magad. - mondja haragosan.
- Ne már bébi! - harapom a fülét.
- Még egy bébizés, és egyedül gyógyulsz meg! - fenyeget.
- Velem maradsz?
- Miattam vagy beteg, így én felügyellek majd.
  A szívem megint ugrálni kezdett. Arcomat a nyakába fúrtam, és magamhoz szorítottam pici kis testét. Kis kezével a hajamba túr, közelebb vonva magához. Percekig nem engedem el magamtól, csak ölelem.
- Köszönöm! - morgom.
- Menjünk!
- Nem szeretném, ha az a kis pöcs a közeledben lenne.
- Ki?
- Az akivel az ebédlőben voltál.
- Andy?
- Ki a szart érdekel a neve! Mit akart tőled?
- Meginni egy kávét.  - feleli.
- Elmész vele?
- Nem tudom.
- Nem tudod? - kiáltom.
- I-itt vagy tt-te és nem tudom. Eleanor mindig azt, mondta ha valaki tetszik neked ne menj mással el.
- És tetszem neked? - hajolok bele az arcába.
- Nemet mondtam a kávézásra, szerinted?
  Ujjaimat összekulcsolom az övéivel, és közelebb vonom magamhoz.  Köhögök egy sort, talán többet mint egy sor, de kit érdekel, beteg vagyok.  Sophie a bal kezét ügyetlenül, a derekamra kulcsolja, ami forrósággal önt el. Vigyorogva lenézek rá, és homlokon csókolom. Merem remélni, hogy csak velem jön el kávézni.
  Beérve a kampuszba, Sophie rám parancsol menjek fürödjek, le. Unszolom egy kicsit, hogy jöjjön velem, de nemet mond. Viszont megígéri, hogy az ágyban vár. Látom a szemeiben, hogy még mindig azon van, hogy ne jöjjünk össze, mert megbántom. Én pedig bebizonyítom, hogy ez nem igaz.
   Egy szál törölközővel a derekamon, lépek ki. Sophie az ágyon fekszik, és egy könyvet olvas. Arcának vonásai olyan nyugodtak, órákig tudnám nézni Őt, ahogyan olvas. Oda sétálok hozzá, a bokáinál fogva meghúzom Őt, így pont alattam fekszik. A könyvet kiveszem a kezéből, és rádőlök. Kezemet az arcára simítom, hogy ne  tudjon elfordulni tőlem. Ajkaimmal körbe csókolom az arcát, végül az ajkait. Egyre hevesebben csókoljuk a másikat, míg el nem fogy a levegőnk.
- Eljössz velem egy Ed Sheeran koncertre?
  Választ sem várva, csókolni kezdem Őt, újra, és újra.